Mozdulj ki! Irány a Róka-hegyi tanösvény!

Kirándulás a szabadban

Irány a Róka-hegyi tanösvény!

Egy könnyed, másfél órás kis kiruccanást ajánlok most nektek Budapesten a harmadik kerületben. Gyönyörű sziklaformációk, lenyűgöző panoráma, pihenők, tűzrakóhelyek, mindez a Róka-hegyen. Az út nem hosszú, de az egykori kőfejtő után maradt sárgásszínű mészkő alkotta sziklafalak, melyeket már a természet visszafoglalt és körülötte, rajta, mindenütt mesés zöld veszi körbe.

A túra a Gyöngyvirág utcáról indul, szerencsés esetben találni parkolóhelyet ott vagy a környező kis utcák egyikében, de ha tömegközlekedéssel indulna valaki, akkor a HÉV is csupán 10 perc sétára van a kiindulóponttól, maga a túra pedig nincs két kilométer.

A Gyöngyvirág utca Bérctető és Hegymászó utca közötti szakaszán látni fogjuk, hogy a Piros háromszög jelzés (1.) bevisz minket az erdőbe. Itt pár perc után felbukkan a Róka-hegyi tanösvény táblája. Nem kell megijedni, ahhoz képest épp fordítva indultunk el, ez a 7. állomás. Útközben apránként összefutunk majd mindegyik információs táblával, így gyűjthetünk információkat természeti értékekről, állat- és növényvilágról és a hegy geológiájáról, érdemes elolvasni őket.

1_315.jpg

Hangulatos, árnyas ösvényen indulunk el felfelé, alig száz méter után már el is érkezünk az alsó bányaudvarhoz. Itt tűzrakóhely, pihenő is található és gyönyörködhetünk a fölénk magasodó sziklában, mielőtt folytatjuk utunkat. Készüljön fel mindenki, rövid a túra, de nem mondanám, hogy bárkinek ajánlom, ugyanis az út mintegy felében meredeken lépcsőzünk felfelé. Nagyon azért nem kell megijedni, több helyen futunk bele pihenőkbe ill. a meredekebb szakaszokon fémkorlát is segít a feljutásban.

2_147.jpg

Hamarosan elérkezünk az első kilátópontra (2.), ahonnan élvezhetjük a panorámát Óbudára, a Megyeri-hídra és tiszta időben számos pesti városrész is jól látható. Több kilátópontot is találunk, érdemes mindegyiken kilesni kicsit, de nagyon nézzünk a lábunk elé. Az apró kavicsok, a poros út, a kövek, sziklák mind csúszósak, legideálisabb a túracipő és figyeljünk a táblákra, korlátokra, 15-20 méteres sziklafalak peremére nem véletlenül nem lehet kimenni, szóval csak óvatosan.

3_77.jpg

Jelöltem a térképen pár apró kitérőt, a 3. pont is ilyen, ez egy kilátópont, ami nagyjából 1 perces kitérő a Piros+ jelzésű ösvényen, de érdemes megtenni, mert innen a bányaudvarra lenyűgöző panoráma vár ránk az egyik irányba tekintve, a másikban pedig a város.

4_43.jpg

Visszatérve a piros háromszögre hamarosan újabb fakorlátos sziklafalhoz érünk, majd következik egy újabb kilátópont (4.), ami után irány a hatalmas udvar (5.), ahol padot is találunk, így tökéletes egy kis pihenésre vagy arra, hogy megcsodálhassuk a sziklamászókat. Érkezésünkkor is a sziklafal 4-5 különböző pontján voltak mászók.

Már csupán egyetlen rövid kaptató vár ránk mielőtt ereszkedni kezdenénk. Felfelé ne hagyjuk ki a fenti képen látható sziklaformációt. Érdekes látni, ahogy ember és természet közösen alkotott valami ilyen különlegeset, látványosat. Lefelé indulás előtt pedig még gyönyörködhetünk ebben a lenyűgöző panorámában:

Ezután már csak percek kérdése és leérünk arra a pontra (6.), ahol a Piros sáv elvisz minket jobbra, hogy aztán pár perces ereszkedésünk után visszaérkezzünk a Gyöngyvirág utcára. Menet közben egy szép rét mentén sétálunk, majd fenyőkket teli hangulatos erdőn keresztül érünk vissza az aszfaltra.

Kövess bennünket Facebookon!

A sorozat előző részeit az alábbi linkekre kattintva olvashatjátok:

2022

1. Irány a Haraszt-hegyi tanösvény!

2. Irány a Vértesi Panoráma tanösvény!

3. Irány a Morgó-gödör!

4. Irány a riolittufaömlés Kazáron!

5. Irány a Római fürdőként ismert szurdok a Bakonyban!

6. Irány a kalandos Cuha-szurdok a Bakonyban!

7. Irány a tanösvény és a kilátó a Naplás-tó partján!

8. Irány a Nagyvázsony környéki romok és rétek vidéke!

9. Irány egy kis családi kaland Székesfehérváron a Sóstónál!

10. Irány a törökbálinti Meseerdő!

11. Irány a balatongyöröki Boroszlán tanösvény!

12. Irány a Csergezán Pál-kilátó a Budai-hegységben!

13. Irány a Bakony három meseszép szurdoka, a sziklalépcsős Ördög-árok, a Kő-árok borongós völgyszorosa és a vasaltfalas Kőmosó-szurdok!

14. Irány a Gerecse, a Pes-kő barlang egy kis sziklaszirti mókával és mesés panorámákkal!

15. Irány a Padkűi kilátó a Keszthelyi-hegységben!

16. Irány a Gyadai tanösvény és hazánk leghosszabb gyalogos-függőhídja a Börzsönyben!

17. Irány Rezi vára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határán!

18. Irány a rendkívül látványos gyenesdiási régi kőbánya és a Vadlánlik barlang! (Bónusz: Tavirózsa tanösvény, Hévíz)

19. Irány a Kolosko-völgy, a sziklák és a vadaspark Balatonfüred szomszédságában!

20. Irány Csókakő vára, a környező erdő és a szőlődombok!

21. Irány egy kisebb túra a Gerecsében érintve a Turul-emlékművet, a Ranzinger-kilátót és a Szelim-barlangot!

22. Irány a Bükk és a Mátra: Siroki vár, Bálványkövek és Csörgő-szurdok

23. Irány Fejérkő vára a somogyi dombokon!

2021

1. Irány a Gerecse legmagasabb pontja, a Gerecse-tető!

2, Irány a Budai-hegység legnagyobb vízesése!

3. Irány a Velencei-hegység, a Pákozdi ingókövek!

4. Irány a Pilis! Vár rád a Dömörkapu, a Sikárosi-rét és a Lajos-forrás!

5. Irány a Vértes! Vár rád egy gánti körtúra!

6. Irány a Bükk déli része! Vár rád a Kő-völgyi tanösvény, a kaptárkövek és a Felső-szoros!

7. Irány a Vértes! Vár rád egy izgalmas "nyolcas" Várgesztes mesés erdejében!

8. Irány a Nagy Cser! Vár rád a Diósi tanösvény!

9. Irány Hollókő és az Isten tenyere kilátó!

10. Irány a Mária-szakadék vidéke, a Körtvélyesi kilátó és a Vitány vár!

11. Irány a Velencei-hegység, a sukorói körtúra!

12. Irány a Tátika várrom a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban!

13. Irány a Guckler Károly tanösvény és kilátó!

14. Irány egy vulkán krátere a halápi tanösvényen!

15. Irány a Tátorján tanösvény Balatonkenesén!

16. Irány a Fekete-hegy, Szentbékkálla és Balatonhenye!

17. Irány a Visegrádi-hegység, egy vadregényes kaland az Apát-kúti-völgyben a patak partján!

18. Irány a Mátra-bérc, Ágasvár és a Csörgő-völgy!

19. Irány a Bozótmíves tanösvény a Gödöllői-dombságban!

20. Irány a Haraszt-hegyi tanösvény!

21. Irány a Vértesi Panoráma tanösvény!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes