Mozdulj ki! Irány a Guckler Károly tanösvény és kilátó!

Kirándulás a szabadban 13. rész

Irány a Guckler Károly tanösvény és kilátó!


Kirándulni mindig jó! Hegyekben, fák között ebben a nyári hőségben pláne jól is esik kiszabadulni a városból. Ezúttal egy fővárosi helyszínt választottunk kirándulásunk célpontjául, nevezetesen a Guckler Károly-kilátót és környékét. Kiindulópont a Szépvölgyi út és a Hármashatárhegyi út találkozásától (Fenyőgyöngye étterem, itt található parkoló és BKV buszmegálló is) induló Országos Kéktúra szakasz (térképhez, kattints). A túraútvonal az aszfaltút mellett halad a fák között. Kellemes, árnyékos, hangulatos ösvény, mely lassan emelkedik a Hármashatárhegy csúcsa felé.

Egy kilométer séta után elhagyjuk a Kéktúra útvonalat és a ZÖLD kereszt jelzésen haladunk tovább. Itt kezdődik a Guckler Károly tanösvény. Az ösvény nemcsak azért különleges, mert az erdőért rengeteget tevő egykori erdőmester után kapta a nevét, hanem ő volt az, aki több mint 100 évvel ezelőtt (1918) alakította ki ezt a sétányt, úgy hogy ne emelkedjen és szinte végig kb. 370 méteres tengerszint feletti magasságban haladjon, ahonnan ráadásként gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a köré épült városra.

20210720_155331.jpg

20210720_160406.jpg

Az út során 14 állomáson kapunk rengeteg információt az erdőről, az élővilágáról és elsétálunk a Guckler-szikla mellett. Közben pados pihenők és szuper kialakított kilátóhelyek várnak minket. Csendes, jól járható útszakasz, mesés kilátópontokkal. Elindulunk felfelé és azt fogjuk látni, hogy az út mindkét oldalán találkozunk időnként tájékoztató táblával, de érdemes megnézni minden pontot a csúcs előtt, hogy aztán ne ezen az ösvényen térjünk vissza a parkolóba.

Ha a 8-as állomás után a visszafordulás helyett áttérünk a Kéktúra útvonalára és azon megyünk vissza a városba, akkor megpihenhetünk a Rotter Lajos turistaháznál és megnézhetjük a 2016-ban átadott Guckler-kilátót is. Maga a kilátó is remekül fest, de a gyönyörű panoráma miatt kihagyhatatlan. Ott állva olyan érzés, mintha az egész főváros a lábaink előtt heverne.

Ezen a szakaszon készüljünk fel rá, hogy vár minket egy kicsit fárasztóbb, emelkedős szakasz egy köves ösvényen. Ott nem árt egy túracipő, de azért még sportcipőben is bejárható. Ez egy nagyon hangulatos szakasz és itt már emelkedőkre sem kell számítani a kilátó után. Eltévedni szinte lehetetlen, jól jelzett útvonal, nincs más dolgunk, mint a parkolóig követni a Kéktúra jelzéseit. A 8 km-es körtúra nagyjából 2,5-3 óra alatt kényelmesen bejárható. Ezért a kilátásért megéri kimozdulni a városból:

Kövess bennünket Facebookon!

A sorozat előző 12 részét az alábbi linkekre kattintva olvashatjátok:

Irány a Gerecse legmagasabb pontja, a Gerecse-tető!

Irány a Budai-hegység legnagyobb vízesése!

Irány a Velencei-hegység, a Pákozdi ingókövek!

Irány a Pilis! Vár rád a Dömörkapu, a Sikárosi-rét és a Lajos-forrás!

Irány a Vértes! Vár rád egy gánti körtúra!

Irány a Bükk déli része! Vár rád a Kő-völgyi tanösvény, a kaptárkövek és a Felső-szoros!

Irány a Vértes! Vár rád egy izgalmas "nyolcas" Várgesztes mesés erdejében!

Irány a Nagy Cser! Vár rád a Diósi tanösvény!

Irány Hollókő és az Isten tenyere kilátó!

Irány a Mária-szakadék vidéke, a Körtvélyesi kilátó és a Vitány vár!

Irány a Velencei-hegység, a sukorói körtúra!

Irány a Tátika várrom a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes