Mozdulj ki! Irány Rezi vára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határán!

Kirándulás a szabadban 2022/17

Irány Rezi vára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határán!

Három órás kalandozás, közel 10 km séta, érdekességekkel teli tanösvény és pazar panoráma Rezi várából a környező hegyekre. Ez várja a kirándulókat, ha elindulnak erre a túrára. A kirándulás kiindulópontja Rezi, ahol a posta előtt találunk parkolóhelyet. Innen keletnek (felfelé az emelkedőn) indulunk a Vár utcán a K+ jelzést követve. Keresztül megyünk a körforgalmon, majd tovább egyenesen. Találkozunk egy szép nagy "Rezi vár 5 km" táblával és innen már látni fogjuk a Kék L jelzést is, amely egyenesen a várhoz vezet minket.

Egy széles erdészeti úton fogunk haladni majdnem egészen a várig, így lehetetlen eltévedni. Az út szántók és gyümölcsösök mellett haladva enyhén emelkedve visz minket felfelé, aztán a postától nagyjából 25 perc alatt (1,7 km) elérkezünk Rezi vára tanösvény induló táblájához. Sajnos az idő vasfoga megviselte ezt a táblát, de a későbbi állomásokon bőven olvashatunk információkat többek között az itt élő vadállatokról, madarakról, fákról, virágokról és a környezetvédelemről is.

Apránként beérünk az erdő árnyas fái közé, ahol gyönyörködhetünk a fákban, élvezhetjük a csendes sétát. A túra bár folyamatosan emelkedik, egyáltalán nem megterhelő, így gyerekkel is kényelmesen felsétálhatunk a faluból a várig a Meleg-hegy csúcsára. Valamivel több, mint egy óra az út, de mielőtt kimegyünk a várhoz egy klassz pihenővel találunk számos asztallal, paddal, esőbeállóval és egy táblán elolvashatjuk a vár történetét.

A 13. század végén épült vár a 418 méter magas Meleg-hegy dolomit szirtfokán terül el. A meredek lejtőkkel körülvett szirt azt gondolták, hogy tökéletes védelmet nyújt a várnak, melynek évszázadok alatt számos gazdája akadt, és sajnos sok társával együtt nem sikerült megúsznia a törökök ostromát a 16. században. Azért még így is maradt amiért érdemes felmenni, pláne a pazar panoráma, melyet a várfalról élvezhetünk.

Ha kipihentük magunkat és úgy érezzük eleget gyönyörködtünk a tájban, akkor két választásunk van: lemegyünk vissza a faluba rögtön vagy teszünk egy kis kitérőt előtt és megnézzük a vár alatt található Sikalikja barlangot, ahol egykor melegforrások törtek fel. Mi úgy döntöttünk megnézzük, de nem volt épp könnyű menet. Bár csupán párszáz méteres kitérő, az ösvény keskeny és rendkívül meredeken ereszkedünk le a vár alatti lejtőn. Száraz időben a homok, a kavics rettenetesen csúszik, csak jó túracipőben induljunk neki!

Mi megküzdöttünk vele, meglestük a barlangot és még voltunk olyan szerencsések, hogy mászás közben muflont is láttunk és irigykedve néztük, hogy mennyire kényelmesen ugrabugrál a meredek hegyoldalban, ahol mi óvatos léptekkel mertünk csak közlekedni. Pár perc pihenés után visszamásztunk a várhoz, ahonnan visszaindultunk a KL jel jelzésen, de úgy gondoltuk, hogy nem a már megismert úton térünk vissza a faluba, hanem a vártól nagyjából 1 km-re jobbra letértünk az OKT útvonalára és azon ereszkedünk tovább. Ezen az úton újabb tanösvény táblák színesítik a túrát mielőtt elérkezünk az első táblához, amivel a túránk kezdetén találkoztunk. Végig követjük ezt az utat és a Petőfi utcán fogunk megérkezni a faluba, ahol egy kőkereszt és egy turistaház mellett elsétálunk és az Arany János utcán jobbra fordulunk, amely a Vár utcában folytatódik és néhány perc múlva már a parkolónál is találjuk magunkat.

Kényelmes séta, kellemes környezet, de a gyerekkel érkezőknek, ha még van kedvük és energiájuk, érdemes lehet a túra után betérni a Dinó és Kalandparkba (belépők és nyitvatartás ide kattintva), ahol óriás dinoszaurusz szobrok között lófrálhatunk vagy kipróbálhatjuk a kötélpályákat.

Kövess bennünket Facebookon!

A sorozat előző részeit az alábbi linkekre kattintva olvashatjátok:

2022

1. Irány a Haraszt-hegyi tanösvény!

2. Irány a Vértesi Panoráma tanösvény!

3. Irány a Morgó-gödör!

4. Irány a riolittufaömlés Kazáron!

5. Irány a Római fürdőként ismert szurdok a Bakonyban!

6. Irány a kalandos Cuha-szurdok a Bakonyban!

7. Irány a tanösvény és a kilátó a Naplás-tó partján!

8. Irány a Nagyvázsony környéki romok és rétek vidéke!

9. Irány egy kis családi kaland Székesfehérváron a Sóstónál!

10. Irány a törökbálinti Meseerdő!

11. Irány a balatongyöröki Boroszlán tanösvény!

12. Irány a Csergezán Pál-kilátó a Budai-hegységben!

13. Irány a Bakony három meseszép szurdoka, a sziklalépcsős Ördög-árok, a Kő-árok borongós völgyszorosa és a vasaltfalas Kőmosó-szurdok!

14. Irány a Gerecse, a Pes-kő barlang egy kis sziklaszirti mókával és mesés panorámákkal!

15. Irány a Padkűi kilátó a Keszthelyi-hegységben!

16. Irány a Gyadai tanösvény és hazánk leghosszabb gyalogos-függőhídja a Börzsönyben!

2021

1. Irány a Gerecse legmagasabb pontja, a Gerecse-tető!

2, Irány a Budai-hegység legnagyobb vízesése!

3. Irány a Velencei-hegység, a Pákozdi ingókövek!

4. Irány a Pilis! Vár rád a Dömörkapu, a Sikárosi-rét és a Lajos-forrás!

5. Irány a Vértes! Vár rád egy gánti körtúra!

6. Irány a Bükk déli része! Vár rád a Kő-völgyi tanösvény, a kaptárkövek és a Felső-szoros!

7. Irány a Vértes! Vár rád egy izgalmas "nyolcas" Várgesztes mesés erdejében!

8. Irány a Nagy Cser! Vár rád a Diósi tanösvény!

9. Irány Hollókő és az Isten tenyere kilátó!

10. Irány a Mária-szakadék vidéke, a Körtvélyesi kilátó és a Vitány vár!

11. Irány a Velencei-hegység, a sukorói körtúra!

12. Irány a Tátika várrom a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban!

13. Irány a Guckler Károly tanösvény és kilátó!

14. Irány egy vulkán krátere a halápi tanösvényen!

15. Irány a Tátorján tanösvény Balatonkenesén!

16. Irány a Fekete-hegy, Szentbékkálla és Balatonhenye!

17. Irány a Visegrádi-hegység, egy vadregényes kaland az Apát-kúti-völgyben a patak partján!

18. Irány a Mátra-bérc, Ágasvár és a Csörgő-völgy!

19. Irány a Bozótmíves tanösvény a Gödöllői-dombságban!

20. Irány a Haraszt-hegyi tanösvény!

21. Irány a Vértesi Panoráma tanösvény!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes