Kultúrpara

2022. október 25., kedd

Mozdulj ki! Irány Csókakő vára, a környező erdő és a szőlődombok!

Kirándulás a szabadban 2022/20

Irány Csókakő vára, a környező erdő és a szőlődombok!

Az elmúlt években többször került a látóterembe Csókakő, de valamiért mindig kimaradt. Ezúttal egy kétórás kis túrával összekötve ellátogattunk a várba és megnéztük a mesés erdőt, mely körülöleli. Kiindulási pontunk a vár alatti parkoló volt, ahol a napi parkolásért 500 Ft-ot kell fizetni. Bőséggel van hely, így egy forgalmasabb napon sem hiszem, hogy gondot okozna a parkolás.

1_312.jpg

Innen már vethetünk is egy pillantást a dombon álló várra, mely Fejér megye egyetlen fennmaradt középkori eredetű, a török időkben is használt vára. A Kék L jelzésen elindulunk felfelé a Zsrínyi Miklós utcán és egy rövid, de kicsit erőltetett menet után el is érkezünk a felújított várkapuhoz. Évszázadok alatt az idő megviselte a várat, de az elmúlt évtizedekben a Csókakői Várbarátok Társaság sokat tett a vár feltárása és helyreállítása érdekében. A vár látogatása díjtalan, mindenképpen érdemes tenni egy sétát és ismerkedni a vár történelmével, ráadásul a kilátás is gyönyörű.

A várból kifelé elindulunk jobbra és látni fogunk egy hasadékot, mely felfelé vezet a vár mellett. Innentől a Zöld L jelzésű ösvény fogjuk követni. Felérve a gerinc sziklás bevágásán már látni is fogunk néhány sziklamászót és a szurdokvölgyet, ahova meredeken fogunk leereszkedni egy falécekkel megerősített lépcsősoron. Hatalmas bükkfák és mesés erdőben visz az utunk, ahol a Vértes platójára induló mintegy 100 méteres szintkülönbséggel járó emelkedő előtt találunk egy hangulatos pihenőt. Innen vadregényes, sziklás tájban barangolhatunk a fennsíkig.

5_23.jpg

6_22.jpg

7_16.jpg

Egy kereszteződésnél elhagyjuk az eddig járt utat és a Kék háromszög jelzésű úton haladunk tovább. A tölgyerdőben egyszercsak egy keskeny ösvényre tér le a jelzés és kiérkezünk egy fennsikra, ahol cserjék között kanyarogva és a kilátásban gyönyörködve kezdünk el leereszkedni a platóról. Nagyon kell figyelni az ösvényt, mert néhol már csak elszórtan vannak jelek a fákon és kicsit labirintusszerűen kanyarog az ösvény. Imádtam, nagyon hangulatos volt.

v10.jpg

v8.jpg

v9.jpg

Ahogy kiérünk az erdőből már amerre a szem ellát szőlőültetvényeket és présházakat látunk. Barangolhatunk kicsit a szőlők között vagy elindulhatunk egyenesen lefelé, ahol a Kék kereszt jelzésen elindulhatunk jobbra, vissza a vár irányába a parkolóhoz. Gyümölcsösök, présházak és nyaralók között andalogva meg is érkezünk a kiindulópontunkoz. A parkolónál találunk néhány szobrot, vethetünk rájuk pár pillantást vagy a büfébe ehetünk, ihatunk is valamit mielőtt hazafelé vennénk az irányt.

szolo.jpg

Egy kis extra a végére: A szomszédos faluban, Csákberényben, nagyjából tíz percnyi autóútra találjuk a "A földből kitörő metrókocsit", ami érdekes látvány, főleg, ha gyerek is van velünk. Ráadásul szinte minden alkalommal, amikor arra jár az ember más mintázat ékesíti.

metro1.jpg

metro2.jpg

Kövess bennünket Facebookon!

A sorozat előző részeit az alábbi linkekre kattintva olvashatjátok:

2022

1. Irány a Haraszt-hegyi tanösvény!

2. Irány a Vértesi Panoráma tanösvény!

3. Irány a Morgó-gödör!

4. Irány a riolittufaömlés Kazáron!

5. Irány a Római fürdőként ismert szurdok a Bakonyban!

6. Irány a kalandos Cuha-szurdok a Bakonyban!

7. Irány a tanösvény és a kilátó a Naplás-tó partján!

8. Irány a Nagyvázsony környéki romok és rétek vidéke!

9. Irány egy kis családi kaland Székesfehérváron a Sóstónál!

10. Irány a törökbálinti Meseerdő!

11. Irány a balatongyöröki Boroszlán tanösvény!

12. Irány a Csergezán Pál-kilátó a Budai-hegységben!

13. Irány a Bakony három meseszép szurdoka, a sziklalépcsős Ördög-árok, a Kő-árok borongós völgyszorosa és a vasaltfalas Kőmosó-szurdok!

14. Irány a Gerecse, a Pes-kő barlang egy kis sziklaszirti mókával és mesés panorámákkal!

15. Irány a Padkűi kilátó a Keszthelyi-hegységben!

16. Irány a Gyadai tanösvény és hazánk leghosszabb gyalogos-függőhídja a Börzsönyben!

17. Irány Rezi vára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határán!

18. Irány a rendkívül látványos gyenesdiási régi kőbánya és a Vadlánlik barlang! (Bónusz: Tavirózsa tanösvény, Hévíz)

19. Irány a Kolosko-völgy, a sziklák és a vadaspark Balatonfüred szomszédságában!

2021

1. Irány a Gerecse legmagasabb pontja, a Gerecse-tető!

2, Irány a Budai-hegység legnagyobb vízesése!

3. Irány a Velencei-hegység, a Pákozdi ingókövek!

4. Irány a Pilis! Vár rád a Dömörkapu, a Sikárosi-rét és a Lajos-forrás!

5. Irány a Vértes! Vár rád egy gánti körtúra!

6. Irány a Bükk déli része! Vár rád a Kő-völgyi tanösvény, a kaptárkövek és a Felső-szoros!

7. Irány a Vértes! Vár rád egy izgalmas "nyolcas" Várgesztes mesés erdejében!

8. Irány a Nagy Cser! Vár rád a Diósi tanösvény!

9. Irány Hollókő és az Isten tenyere kilátó!

10. Irány a Mária-szakadék vidéke, a Körtvélyesi kilátó és a Vitány vár!

11. Irány a Velencei-hegység, a sukorói körtúra!

12. Irány a Tátika várrom a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban!

13. Irány a Guckler Károly tanösvény és kilátó!

14. Irány egy vulkán krátere a halápi tanösvényen!

15. Irány a Tátorján tanösvény Balatonkenesén!

16. Irány a Fekete-hegy, Szentbékkálla és Balatonhenye!

17. Irány a Visegrádi-hegység, egy vadregényes kaland az Apát-kúti-völgyben a patak partján!

18. Irány a Mátra-bérc, Ágasvár és a Csörgő-völgy!

19. Irány a Bozótmíves tanösvény a Gödöllői-dombságban!

20. Irány a Haraszt-hegyi tanösvény!

21. Irány a Vértesi Panoráma tanösvény!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése