Milyen lehetett a halálra várva létezni Auschwitzban? És mi történik, ha a felszabadítás után nem a szép remények, hanem egy újabb diktatúra árnyékában kell magára találnia az embernek? Ezt az utat járta be Primo Levi és mondja el nekünk páratlan dokumentumregényében.

Két kiemelkedő kisregény egy kötetben! Primo Levi nevét bizonyára sokan ismerik, ez a kötet is megjelent már hazánkban, de most újra elhozta nekünk az Európa Könyvkiadó új köntösben. Emlékszem, amikor először olvastam valamikor 10-12 éve, akkor is megérintett a történet és ez ma sem volt másként.

Kevés könyv képes olyan nyers őszinteséggel és intellektuális erővel szembesíteni az olvasót az emberi természet legsötétebb oldalaival, mint Primo Levi Ember ez? című műve, amely nem csupán egy túlélő visszaemlékezése a holokausztra, hanem egy filozófiai, morális és irodalmi kiáltvány az emberi méltóság védelmében.

Primo Levi olasz zsidó vegyészként került Auschwitzba 1944-ben. Túlélte a lágert, majd hazatérve 1947-ben megírta ezt a megrázó könyvet, amely egyszerre riport, önéletrajz és erkölcsi vizsgálat. Levi nemcsak elmeséli, amit átélt, hanem elemzi is. Nem is igazán túlélőként, hanem tudósként, íróként, de legfőképp emberként.

Nyelvezete letisztult, tárgyilagos, kicsit távolságtartó mégis mélyen megrendítő. Levi nem él nagy szavakkal, de szerintem nem is kell. A tények önmagukban is sokkolóak. Ugyanakkor épp ez az intellektuális fegyelem ad súlyt a könyvnek: nem a gyűlölet, hanem a megértés igénye vezeti. Levi nem kiált bosszúért, nem gyűlölettel ír, hanem pontosan, világosan, szikár logikával és épp ettől válik a könyv elementáris erejűvé. Nemcsak azt mutatja meg, mi történt, hanem azt is, hogyan torzul el az ember képe, ha egy rendszer célja az emberiesség megsemmisítése. Ez teszi különlegessé és időtállóvá.

A könyv központi kérdése: mitől ember az ember? Mi történik, ha minden erkölcsi norma megszűnik, ha az embereket számokként kezelik és a túléléshez a legmélyebb ösztöneikre kell hagyatkozniuk? Levi nem heroizál, őszintén ír arról, hogyan veszik el az emberség a nyomor, az éhség és a félelem közepette.

Mindez ma is égetően aktuális. Ez a kötet egy újabb figyelmeztetés, hogy ne feledjük el a múltat és ne ismételjük meg.

A kötetben megtalálható másik kisregénye, a Fegyvernyugvás is, ami olyan, mintha folytatása lenne a másiknak, mert szorosan összetartoznak. Fontos beszámoló a szabadságról, amely nem hoz azonnali megkönnyebbülést. Ugyanis Primo Levi 1945 januárjában szabadult Auschwitzból, de hazatérni csak másfél évvel később tudott. Ez a regény – vagy inkább dokumentum-kisregény – ennek a kényszerű átmenetnek az élményeit dolgozza fel.

A háború utáni Európa romokban hever, Levi egy szovjet hadikórházba kerül, majd egy soknemzetiségű fogolytáborba, onnan pedig egy végeláthatatlan utazásra, amely tele van furcsa alakokkal, groteszk helyzetekkel, meglepő barátságokkal és sokszor kiszámíthatatlansággal. Belecseppenünk a kelet-európai zűrzavarba. Az olvasó Ukrajnán, Lengyelországon, Fehéroroszországon, Magyarországon és Ausztrián át utazik vissza a civilizációba a szerző oldalán.

A Fegyvernyugvás nem olyan sötét, mint az Ember ez?, de nem is derűs. Ez a könyv az átmenet krónikája, egyfajta lebegés a túlélés és az otthonkeresés között. A szerző ebben a könyvében újra tanúként beszél, de hangja már játékosabb, ironikusabb. Helyenként szinte szatirikus regényszerű a történet sok színes figurával, kalandokkal, keleti és nyugati világok ütközésével. Mégis minden mögött ott lüktet a kérdés: hogyan lehet visszatérni az életbe?

Ez a humor nem a felejtés eszköze, hanem a túlélésé. Ez a kötet emlékeztet minket, hogy a szabadság nem mindig jelet megnyugvást. Látjuk, hogy az emberi tapasztalat milyen sokszínű lehet. A remény, az újjáépítés és az emberi méltóság lehetőségeiről szól ez a történet.

Kicsit olyan ez a kötet, mint ami azt igyekszik megmutatni, hogy milyen élni a halál után. Lehet még, képes még rá az ember, hogy ember legyen ilyen tragikus, sötét emlékeket cipelve?

Együtt a két sztori egy történet két oldala. Először láthatjuk a mélypontot az emberiség legsötétebb óráiban, utána pedig láthatjuk az utat felfelé. Levi célja szerintem megőrizni az emlékezetben, és megmutatni, mit jelent embernek lenni, még az embertelenség után is.

A két történet együtt alkot egy egészet. Látjuk az emberi méltóság széthullását és az újjáépítését. Együtt a pusztulás és az újrakezdés, a csend és a szó, a megsemmisülés és a remény könyvei. Kötelező olvasmánnyá tenném. Fontos tanúságtételek és szerintem irodalmi remekművek, amit mindenkinek olvasnia kéne.

Köszönöm a lehetőséget a Európa Könyvkiadó!

A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron, egyenesen a kiadótól!

Fordította: Magyarósi Gizella

Kövess minket a Facebookon is!

Két ​kislány Auschwitzban

Anne ​Frank és a hátsó traktus titka

A náci zsoldosok története a hidegháború alatt

Emlékirat barátságról, veszteségről és túlélésről