Séta Újlipótváros modern épületei között

Könyvajánló - Maczó Balázs: Séták ​a Szent István park körül (Sétakönyvek 1.)

Sétára fel! Mondja a Sétakönyvek sorozata első kötete, melyben Maczó Balázs tolmácsolásával fedezhetjük fel a főváros építészeti emlékeit, megismerhetjük Újlipótváros modern építészetét és a házak érdekes történeteit.

fokep_110.jpg

Az Athenaeum Kiadó útjára indította a Sétakönyvek sorozatát, melynek első kötetében Maczó Balázs mutatja meg nekünk Újlipótváros modern épületeit. Ahogy a cím is utal rá, ez a könyv egy kis városi sétára invitálja az olvasókat. A kötetben egy tucatnyi ház történetét, érdekességeit, látnivalóit ismerhetjük meg a kicsit kevesebb, mint három kilométeres séta alatt.

A szerző összegyűjtötte, hogy egy-egy 30-as és 40-es években épült házon és házban mit érdemes megnézni. Több ház is a második világháborúban a zsidók számára kijelölt "védett" kényszerlakhely volt, az ún. csillagos házak, de sajnos tudjuk mi történt, a szépen épülő utcákat fájdalom, félelem és sikolyok töltötték be. Több házban is láthatunk emléktáblákat, matricákat erről a rettenetes korszakról.

Legtöbben csak keresztül rohanunk az utcákon és talán sosem jut időnk ránézni egy-egy homlokzatra, szoborra, különleges kapura. Maczó Balázs a könyvében igyekszik felhívni a figyelmünket a városban megbújó építészeti kincsekre. Tudtátok, hogy az Alig utcában van egy ház, amelyet egy kerámiaoroszlán őriz? Vagy hogy a Kresz Géza utcában a lenti fotón látható látványos art deco ház bújik meg a lépcsőházak sorában?

img_6043.jpeg

De sokszor elkövetjük azt a hibát is (legalábbis szerintem hiba), hogy belépve egy különleges lépcsőházba megelégszünk az első benyomással aztán beszállunk a liftbe. Pedig az ezekben az években épült házakban a rengeteg márvány és az apró dekorelemek mellett engem a lépcsősorok látvány is meg tud venni kilóra. Mutatom mire gondolok, a következő lépcsőházakat a Pozsonyi út két különböző lépcsőházában fotóztam:

lepcso_1.jpg

Nem vagyok fotós, a képek is telefonnal készültek, ezért nézzétek el nekem, hogy nem tökéletesek. A kötetben ezeknél sokkal szebb fotókat is találtok. Többek között például a következő képen látható különleges opálhenger, amely 1937 óta éke egy Hollán Ernő utcai háznak.

img_6093.jpeg

Aki szeretne kicsit elmerülni Budapest szépségeiben, az tökéletesen meg fogja találni a számításait a kötettel. Szép kapualjak, izgalmas lépcsőházak, érdekes megbújó történetek. Bujnovszky Tamás fotóinak hála pedig anélkül is beleshetünk ezekbe a házakba, hogy felkelnénk a kényelmes kanapéról.

Ám én mindenképpen azt javaslom, hogy induljunk útnak, még akkor is, ha egyes lépcsőházakat csak a kapuk ablakain keresztül csodálhatunk meg. Szerkesztőtársammal, Arthurral és egy közös barátunkkal indultunk neki a sétának. Vittük a könyvet és minden ház előtt megállva felolvastuk az adott házra vonatkozó fejezetet, közben pedig reménykedtünk, hogy az adott lakóházban történik egy kis mozgás, hogy ne csak az ablakon keresztül leshessünk be, hanem be is mehessünk. Nem, eszünkbe sem jutott idegenekhez felcsengetni, hogy engedjenek be minket, kérlek ezt ti se tegyétek! Ez például a Dunapark egyik lépcsőháza, a takarítók gondos munkát végeznek arrafelé. Ezt a következő kép mutatja, amelyet, az üvegajtón keresztül készítettem:

img_6081.jpeg

Egész szerencsések voltunk, mert néhány ház kivételével épp jött-ment valaki, így kinyíltak előttünk a kapuk, de olyan házban is jártunk, ahol a házfelügyelőbe botlottunk, aki készségesen megengedte, hogy néhány perc alatt körbenézzünk és egy-két fotót készítsünk a lépcsőházról. De ennek a szöges ellentéte is előfordult, amikor a Dunapark egyik épületébe a házból kifelé tartók beengedtek, ám egy pillanattal később megjelent egy idősebb hölgy, aki ránk parancsolt, hogy azonnal hagyjuk el a házat és felhívta a figyelmünket a kapun szereplő kiírásra, miszerint a házba idegenek csak kísérővel léphetnek.

Semmi gond, nem csüggedtünk és mentünk tovább, mert a szép lépcsőházak és egy-egy különleges homlokzat, szobor, vaskapu látványáért megérte. Kicsit még a Szent István parkban is ücsörögtünk. Szerencsénkre szép napos időt fogtunk ki a kicsit kevesebb, mint három kilométer sétához.

Néhány apró elírás jutott sajnos a kötetbe. Minden adat hitelességét nem ellenőriztem, de van pár szembetűnő eltérés, ám ezek egyikénél előfordulhat, hogy csupán az a probléma, hogy a szerző régebben járt a környéken, mert a Pozsonyi út 44-46 szám a kötet szerint zöld, a valóságban azonban egy gyönyörűen felújított szürke épület áll a megadott címen (minden más adat stimmel, így biztosan jó helyen jártunk, de elképzelhető, hogy menet közben volt egy tatarozás). De más téren is futottunk bele ilyesmibe, mint például a Pozsonyi út 33/A történeténél, ahol a kötetben dr. Jávor Pál neve szerepel, mint építtető, de a lépcsőházba belépve teljesen más név tárul a szemünk elé. (Frissítés, 04.14 - A sejtésünk helyesnek bizonyult, a kötet szerzőjétől érkezett az információ, hogy a kézirat elkészültekor még almazöld volt az épület, valamint dr. Jávor a háztulajdonos volt, akinek a megrendelésére a kivitelezést végezte Zádor László. Ezúton is köszönjük a helyreigazítást Maczó Balázsnak!) Lásd ezen a képen:

img_6097.jpeg

Izgalmas kötet, számos érdekességgel, amely arra sarkall, hogy ne csak előre nézzünk vagy épp a telefonunkat nyomkodjuk miközben bárhol járunk, mert sosem tudhatjuk milyen látványos dolgok várnak ránk, ha nyitott szemmel járunk. Kíváncsian várom a sorozat következő részét. Biztosan azzal is jót fogunk sétálni.

2880529.jpegKöszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!

A kötet a borítóképre kattintva elérhető kedvezményes áron a kiadó honlapján.

Kövess minket a Facebook-on is!

Készítsd el a saját koporsódat!

A Forma-1 egyik legendája, Niki Lauda

A számok nem hazudnak

Share:

3 megjegyzés :

  1. Köszönet az ajánlóért! A Pozsonyi 44-46 valóban szürke lett, de a kézirat elkészítésekor még almazöld volt. :-) Idővel biztos több ilyen "elírás" is lesz a könyvben, ahogy felújítgatják majd a homlokzatokat. A Pozsonyi 33A esetében viszont a lépcsőházban is szereplő Zádor László nem a házat építtető háztulajodnos volt, hanem a kivitelező, aki gyakorlatilag felépítette a házat. A megrendelő, a háztulajdonos, az építtető viszont Jávor doktor volt. Maczó Balázs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Balázs! Köszönjük szépen a helyreigazítást! Már frissítettem is a posztot. :) Szép napot! Renáta

      Törlés
  2. Köszönet az ajánlóért! A Pozsonyi út 44-46-os épület ma valóban szürke, de a kézirat megírásakor még zöld volt. :-) Idővel valószínűleg, lesznek még ehhez hasonló "elírások" a könyvben, ahogy felújítgatják majd a homlokzatokat. A Pozsonyi út 33A-nak a lépcsőházban is szereplő Zádor László viszont nem a házat építtető tulajdonosa volt, hanem a kivitelező, aki gyakorlatilag megépítette a házat. A tulajodnos építtető Jávor doktor volt. Maczó Balázs

    VálaszTörlés

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes