A Forma-1 egyik legendája, Niki Lauda

Könyvajánló - Maurice Hamilton: Niki Lauda - Életrajz

Niki Lauda, a Forma-1 háromszoros világbajnoka, igazi sportikon, egy legenda, akinek életútja inspiráló lehet bárki számára.

A Forma-1 kedvelői között nem hiszem, hogy könnyű lenne olyan embert találni, aki ne ismerné Niki Lauda nevét. Pilótaként felejthetett izgalmakat okozott a világbajnoki címek begyűjtése előtt, közben és után is. Amikor pedig végleg visszavonult a versenyzéstől sem hagyta el a száguldó cirkuszt. Számos csapat köszönheti sikereit tudásának, tapasztalatainak és tanácsainak. Maurice Hamilton Niki Lauda című kötetében nagyon olvasmányos stílusban tálalja elénk egy zseniális sportoló, egy kiváló ember életútját. Nico Rosberg a kötet előszavában ezekkel a mondatokkal emlékszik vissza a legendára:

"Nikit érző embernek ismertem. Három szenvedélye volt, amelyeket mindennél jobban szeretett: a Forma-1, a repülés és a családja. Egyenes és őszinte ember, néha könyörtelenül szókimondó, de mindig korrekt és tisztességes. Ha egyenes választ akartál, tőle megkaphattad."

Lauda 17 évesen hegyi versenyeken kezdte, mindezt saját pénzből egy raklapnyi adósságot halmozva fel, mert hiába a tehetős szülők, ha azok nem támogatták a fiuk versenyzői álmait. Ahogy ma is, akkoriban is rengeteg pénz kellett, ha valaki feljebb akart jutni a kategóriák sorában. Sokan nem hittek benne, hogy sikerülhet. És nem azért, mert nem tartották jó sofőrnek, bár sokan úgy vélték, hogy nincs benne félelemérzet, beül az autóba és megszűnik a világ, csak a pálya, az autó a sebesség és az ellenfelek, akiket meg kell előzni. Nem egyszer vakmerőségének köszönhetően össze is törte az autót.

Ám valahogy mégis mindig megoldotta és előteremtette a rá valót, a mi legnagyobb örömünkre. Így szemtanúi lehettünk (bár koromból adódóan versenyzői pályafutását csak ismétléseken követhettem végig) egy legenda születésének. Apránként lépdelt felfelé a ranglétrán, Forma-3, aztán 2, s végül a hab a tortán, a Forma-1. Nem volt könnyű az út, nem egyszer küzdeni kellett a bennmaradásért, de aztán ázsiója '71 után nőni kezdett. Egyre jobb eredményekre volt képes a Forma-2-ben a March csapatában, kvalitásai egyre jobban láthatóvá váltak, de főleg azért vált értékessé, mert jó visszajelzéseket tudott adni a csapatnak az autóról és pénzszerzési képességei is parádésak voltak.

Részletes képet kapunk az akkori viszonyokról, hogy milyen volt egy csapatban, ahol egy szezon alatt a négy autóra akár kilenc versenyző is jutott. Ám Laudának sikerült kitűnniük közülük, főleg esős pályákon nyújtott parádés teljesítményével, olyannyira, hogy megérkezett a várva várt hívás 73-ban Enzo Ferrari istállójából.

"Lauda a maga utánozhatatlan stílusában azonnal munkához látott a Ferrarinál. Közölte velük, hogy az autó szar."

Elég merész mondat ez alig valamivel a szerződés aláírása után az első pár tesztkörrel a háta mögött. De cseppet sem volt ritka az ilyesfajta kendőzetlen őszinteség Niki Laudától. Ezután láthatjuk milyen hatással lesz a Ferrarira az érkezése, a tanácsai, látjuk miként fejlődött, tanult, hogyan lett versenyről versenyre egyre jobb pilóta. Elérkezünk az első bajnoki címhez, majd a következő fejezetekben részletesen foglalkozik a szerző a világbajnoki címért vívott küzdelemről James Hunttal (erről film is készült Rush - Hajsza a győzelemért címmel).

laudaniki19760731ferrari312t2.jpg

Apránként elérkezünk a '76-os nürburgringi balesethez, amelyben majdnem életét vesztette, de még miután kiderült, hogy felépül, akkor is kérdéses volt, hogy vajon visszaül-e a volán mögé. Megismerjük a gyógyulás folyamatát és a belső vívódását, félelmeit, amivel meg kellett küzdenie. Eltökéltségét és bátorságát is mutatja, hogy végül hat héttel később már újra a pályán volt, hogy megvédje bajnoki címét. A balesetről szóló rész nagyon megrendítő. Láttam többször is a felvételeket a balesetről, de ahogy a versenytársai elmesélték, hogy miként élték meg az eseményt, hogy rohantak többen is Niki segítségére és szedték ki a pilótát az égő autóból, na az kemény.

Nem tudom, hogy valaha lenne-e ennyi lélekjelenlétem, hogy berohanjak a lángok közé kikapcsolni a biztonsági övet, hogy kisegítsem egy bajba jutott társam a tűzből, ahogy azt tette Merzario. A tragikus esemény legszebb és példaértékű pillanata, ahogy a segítségére siettek hárman is. Nekik köszönhette az életét. De még egy ilyen szörnyű eseményben is vannak még szép dolgok, például a baleset után rengeteg erőt adó rajongói levelet kapott, de az egyik legkedvesebb emléke az volt, amikor megérkezett egy csomag, egy kisfiú elküldte neki a játék Ferrari autóját, mert hallotta, hogy Nikié elégett.

Abban az évben végül a Japán nagydíj úgy hozta, hogy a második címet még nem sikerült megszerezni, de nem kellett sokat várni, mert a hihetetlen felépülését megkoronázta a következő szezon, ahol másodszor szerzett világbajnoki címet. Ekkor úgy döntött visszavonul, de a szíve visszahozta a pályára és néhány évvel később már újra ringbe szállt, de ezúttal a McLarennel sikerült feljutnia a csúcsra '84-ben. 

Második visszavonulása már végleges volt, ettől kezdve szinte minden idejét a Lauda Air légitársaságnak szentelte. Olvashatunk a társaság sikereiről és a tragédiáról is, mely során Thaiföldön lezuhant az egyik gépe 233 utassal a fedélzetén. A tragédiát sosem heverte ki sem ő, sem a társaság és tíz évvel később kénytelen volt lehúzni a rolót.

Közben nem sikerült távol maradni első szerelmétől, a Forma-1-től. Amikor 1992-ben régi jó barátja, a Ferrari frissen kinevezett elnöke, Luca di Montezemolo felkereste, hogy legyen a Ferrari tanácsadója, boldogan mondott igent. Humora és őszintesége a régi volt ekkor is. A csapat két pilótája akkor Jean Alesi és Gerhard Berger volt. Alesivel első találkozásuk így zajlott:

Az első alkalomra, amikor beszélgettünk Nikivel, örökre emlékezni fogok. Amikor megkérdezte: "Hogy vagy?", akkor azt mondtam: "Jól, de nehéz időszakon megyünk keresztül." Mire ő: "Igen, megértem. A Ferrarinál finom az étel, de az autó szar."

Nem tudott szívvel-lélekkel jelen lenni, bár Montezemolo azt szerette volna, ha főállásban dolgozik a Ferrarinál, neki ott volt a légitársaság is, amire szintén sok időre volt szüksége a katasztrófa után. Végül öt év után elváltak útjaik, de Lauda nem végzett a Forma-1-el. Először jött a Jaguar Racing, majd a Mercedes-AMG F1 Team. 2008-ban a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett Lewis Hamilton. Niki Lauda közbenjárása kellett ahhoz, hogy 2013-ra leszerződjön a visszavonuló Michael Schumacher helyére Nico Rosberg mellé. Rengeteg tett hozzá a csapathoz az ott töltött évek alatt.

20i5099-1068x712.jpgLewis Hamilton, Niki Lauda és Nico Rosberg (Mercedes Forrás: Daimler AG)

Helyet kapott a kötetben a Rush - Hajsza a győzelemért című film is és vele néhány kulisszatitok. Ez a film eddig kimaradt, fogalmam sincs miért, hogyan, de a könyv befejezése után egyből ment a megnézendő listámra Netflixen, szóval hamarosan pótolom ezt az elmaradásomat. Izgalmas volt arról olvasni, hogy a Laudát játszó színész, Daniel Brühl miként próbálta a leghitelesebben alakítani a pilótát.

Két apróságot rónék fel a kötetnek: hiányoltam a szerző gyermekkoráról szóló fejezetet az elején és házasságairól, gyerekeiről is csak a kötet végén olvashatunk egy keveset. Rögtön a versenyzői pályájával nyit a kötet, illetve ez jó eséllyel keveseket zavar, de én jobban örültem volna, ha a kötet közepén található fotógyűjtemény helyett az adott eseményről szóló képek a megfelelő fejezetekben lennének elszórva. De ezek tényleg csak apróságok, mert a kötet szuper lett!

Laudán kívül barátok, családtagok, riválisok, kollégák, újságírók és számos, az autósportban fontos szereplő mesél a sportikon útjáról. Egy elhivatott, alapos, precíz, őszinte és humoros embert ismerhetünk meg a könyv segítségével, aki rengeteg változást, fejlődést hozott a sportágba, akit sokáig fognak még hiányolni a sportág rajongói és képviselői egyaránt.

Ez egy remek olvasmány, amelyben a szerző rendkívül alaposan gyűjtötte össze Niki Lauda életének fontos állomásait.  Niki Lauda élete pedig nem csak Forma-1 rajongóknak nyújthat szórakozást, hanem azoknak is, akik egy csodálatos ember sikertörténetéből szeretnének inspirálódni.

2620446.jpgKöszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!

Fordította: Surányi Géza

Ki volt Enzo Ferrari? Zsarnok, zseni vagy csak zseniális üzletember?

Ayrton Senna, a halhatatlan legenda

Jenson Button élvezetes, szókimondó életrajza: Féktelenül - Életem határok nélkül

Kövess minket a Facebook-on is!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes