Ayrton Senna, a halhatatlan legenda

Könyvajánló - Bruce Jones: Ayrton Senna - A formula-1 halhatatlan legendája

"Az autóversenyzés, a versengés a véremben van. A részem, az életem része; egész életemben ezt csináltam, és kiemelkedik minden más közül." - Ayrton Senna

ayrton-senna-1991.jpg

Idén 25 éve, hogy az autósportot sokkolta a legendás Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna (1960. március 21. São Paulo, Brazília - 1994. május 1. Imola, Olaszország) halála. Bruce Jones ezzel a profin összeállított albummal tiszteleg az autóversenyző előtt.

Az első fejezetben megismerkedünk a jómódú családdal. Ayrton édesapja egy autóalkatrész vállalatot vezetett sikerre. Ayrton esetlen gyerek volt, akinek meggyűlt a baja a mozgáskoordinációval, kivéve amikor beült a kis pedálos gokartjába, ahol tökéletes egyensúlyban tudott maradni. Ekkor apja, Milton úgy döntött építtet egy motoros gokartot, ezzel megpecsételte a négyéves kisfiú jövőjét, aki minden idejét a száguldásnak szentelte.

A vérében volt a versenyzés. Nyolc évesen már 100 km/órával száguldozott egy szabályos gokartpályán. Azonban tizenhárom éves koráig nem versenyezhetett, így addig is maradt a gyakorlás és képességeinek tökéletesítése. '73-ban apjának köszönhetően találkozhatott az akkori világbajnokkal, Brazília első F1-es sztárjával, Emerson Fittipaldival. Akkor és ott eldöntötte, hogy ott akar állni ő is annak a dobogónak a tetején és világbajnok akar lenni.

Olvashatunk első sikereiről, első riválisairól és megismerkedünk a hihetetlen kitartó, célratörő és felnőtteket megszégyenítő összpontosításra képes kamasszal. Akkoriban még nem voltak zártak a tesztelések az F1-ben, így amikor Interlagosban voltak, akkor Ayrton is ott volt. Beszélgetett a pilótákkal, szívta magába a tudást, tudásvágya pedig szemet szúrt másoknak is. Ennek sok ajtó kinyílását köszönhette a későbbiekben.

Aztán jött az első Brazil bajnoki cím, majd sikerek Európában és elindult felfelé a ranglétrán. Forma Ford 1600, majd 2000 és a Forma-3, ahol parádésan mutatkozott be: az első kilenc futamát megnyerte. Eddie Jordan elismeréssel figyelte a srácot és így nyilatkozott az ekkor 23 éves pilótáról:

"Az volt a taktikája, hogy az első néhány kört rettentő gyorsan tette meg, megtörve ezzel minden ellenállást."

afa3f3f911505f80234bdb61a3bdd5d6.jpg

 Az F3 után annyira tehetséges volt, hogy sikerült ugrania egy szinten és '84-ben debütált a Forma-1-ben a Tolemannel. Lenyűgözte a csapatot a fiatal srác profizmusa. Rory Byrne főtervező így nyilatkozott róla:

"Ayrton nem olyan volt, mint a lelkes fiatalok, az az első F1-es tesztjükön mindent beleadnak. Módszeres volt és érett."

Az első év nem volt könnyű, de sikerült bizonyítania, főleg monacói debütálásával, ahol majdnem sikerült nyernie, úgy hogy a 13. helyről indult. Sajnos nem volt boldog, mert ha nem fújják le a futamot, biztosan nyert volna. Ezt a futamot csak felvételről láttam, de parádés, amit ott véghez vitt. Azóta sem láttam túl sok pilótát, aki ennyire biztonságosan és gyönyörűen tud vezetni vizes pályán. Rengeteget tanult a csapatnál, de tudta, hogy sosem lesz bajnos a Toleman autójával. Az elválás nem volt épp békés, erről is olvashatunk a kötetben.

A következő három évben a Lotusnál jöttek sorban a győzelmek és a körülötte levőkből is képes volt kihozni a legjobbat. Szorgalma és vágya, hogy mindenkinél gyorsabb legyen meghozta a várt sikereket. Mai napig minden idők legjobb teljesítményének tartják parádés győzelmét a Portugál Nagydíjon '85 tavaszán. A futam után készült fotóról azt mondják az F1 leghíresebb fotója. A képen a csapatfőnök, Peter Warr örömtánca és az első futamgyőzelmét ünneplő Senna látható.

tumblr_m0jbbimrxn1r9us6fo1_480-.jpg

Nem volt felhőtlen ez a három év. Bár Senna szép eredményeket hozott, azért sajnos látszott az autón, hogy nem a legjobb. Még a csoda sem lehetett elég, amit Ayrton és mérnökei kihoztak a Lotusából. A McLaren-Hondában Alain Prost csapattársaként taroltak. Az 1988-as szezon 16 futamából 15-ön valamelyikük nyert. Az új kialakítás meghozta a remélt eredményeket, a többi csapatnak szinte esélye sem volt a két kiváló pilóta és tökéletesen összerakott autóik mellett. A többi pilóta csak statisztált kettejük versenyéhez, amely izgalmas és kiélezett küzdelem volt, amelyből bár csak 3 ponttal, de Senna került ki győztesen.

Hogy kicsit kiegyenlítettebbé tegyék a versenyt, a következő évre új motorszabályokat hoztak, így ismét az aranyért álltak rajthoz. És folytatódott a rivalizálás a két pilóta között. A McLarennél végül négy év alatt háromszor sikerült behúznia a világbajnoki címet. Közben olvashatunk barátságáról csapattársával, Gerhard Bergerrel, aki megtanította lazítani a futamok között. Ezután pedig eljött a Forma-1-be a Williams urolkodásának kora. Bár sikerült pár pole és pár győzelem, de annyira jó volt a két Williams, hogy nem lehetett elvenni tőlük a bajnoki címet. Egyértelmű, hogy a maximalista, mindig győzelemről áhítozó pilóta céljává vált, hogy bekerüljön a Williamshez.

631a476b2909195ce40e26fe2b9be14a.jpg

Pár évbe beletelt, de végre megkapta az áhított helyet a Williamsnél Damon Hill csapattársaként. Abba az autóba ülhetett be, amellyel Prost megnyerte a világbajnokságot '93-ban, ezzel ő lett az idény legnagyobb esélyese. Az első két futam nem alakult túl jól. Bár megszerezte a pole-t mindkét futamon, végül egyiken sem sikerült célba érnie. Brazíliában az egyik kanyarban kipördült és kiesett, a következő, a csendes-óceáni nagydíjon pedig az első kanyarban Mika Häkkinen hátulról beleszaladása miatt ért véget a versenye.

Aztán elérkezett a San Marino-i nagydíj, amely egy sötét hétvége az F1 történetében. Az első időmérő edzésen Rubens Barrichello átrepült a Jordanjével a gumifalon, de szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta. Aztán a második edzésen megtörtént a hétvége első katasztrófája: Roland Ratzenberger 300-as tempónál falnak csapódott a Villeneuve-hajlatnál és sajnos nem élte túl a sérüléseit. Végül Senna ismét a pole-ból indulhatott, de a tragédiák nem értek véget: a hatodik körben a Tamburello-kanyarban az élen haladó Ayrton Senna a betonfalnak ütközött és a leszakadt jobb első felfüggesztés halálos sebet ejtett.

Brazília-szerte rengetegen gyászolták, csodálatos örökséget hagyott hátra. Halála után az elnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett és a legnagyobb nevek búcsúztatták a sportolót. Senna halála komoly változást hozott a Forma-1-be. Rengeteg új biztonsági intézkedést vezettek be, pályákat építettek át, hogy biztonságosabbá tegyék a versenyzést. De nem csak a versenyekbe érkezett pozitív változás. Sennát mindig érdekelték és zavarták a szülőhazájában tapasztalható vagyoni különbségek és segíteni akarta a szegényeket. Ezekről a kezdeményezésekről is olvashatunk a kötetben, és arról miként vitte tovább családja. Ilyen volt többek között az Ayrton Senna Intézet, mely az oktatást segítette, és a még halála előtt megjelent Senninha ("Kis Senna") című képregény is, melyben egy nyolcéves versenyző kisfiú játszva tanította a gyerekeket. Ezt minden brazil iskolába eljuttatták, a bevételből pedig utcagyerekeket támogattak.tmk0201ap109-1.jpg

Egy-két krimi és thriller már igazolta, hogy az Álomgyár Kiadó arra törekszik, hogy bővítse az olvasói táborát. Ezzel a színvonalas, gyönyörű albummal nem kérdés, hogy a férfi olvasókat igyekeztek megcélozni. Természetesen nők milliói is szeretik ezt az adrenalinban dúskáló sportágat, de egyértelműen férfi rajongóból van több. Még emlékszem, amikor gyerekként apummal néztük a futamokat. Odáig voltam Sennáért.

Parádés időmérős szereplés, hibátlan rajtok és olyan előzések, amire kevesen képesek. Bármire hajlandó volt a győzelemért, temperamentumos, heves ember és tett olyat is, ami megosztotta a száguldó cirkusz rajongóit. De nem is kellett, hogy mindenki kedvence legyen. Egy ilyen kvalitású pilótának bőven elég, ha elismerik zsenialitását.

Bruce Jones pedig tökéletesen adta vissza ezt az izgalmas életpályát. Süt a sport iránti szenvedélye és Senna iránti tisztelete a lapokról. És nemcsak a pilóta érdemeit méltatja, hibái ugyanúgy helyet kaptak a kötetben, amely tele van izgalmas történetekkel, fotókkal, információkkal csapatokról, motorokról, emberi kapcsolatokról, valamint számos visszaemlékezéssel a sportág nagyjaitól. Minden F1 rajongónak a polcán a helye ennek a lenyűgöző albumnak!

bruce-jones-ayrton-senna-a-formula-1-halhatatlan-legendaja-43922109021.jpgSzeretnél többet tudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel be is szerezheted!

Köszönjük, Álomgyár Kiadó!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Kövess bennünket Facebookon!

Jenson Button élvezetes, szókimondó életrajza: Féktelenül - Életem határok nélkül

Ki volt Enzo Ferrari? Zsarnok, zseni vagy csak zseniális üzletember?

Főkép: Ayrton Senna, 1991 - Fotó: Eric Vargiolu/DPPI

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes