Könyvajánló - Petr Beckmann: A pi története
Petr Beckmann A pi története című könyve könnyed és szellemes utazás végig a π több ezer éves történetén, tele emberi történetekkel és meglepő matematikai fordulatokkal. Olyan ismeretterjesztő kötet, amely még a matektól tartó olvasót is könnyen beszippantja.
A Typotex Kiadó elindított egy izgalmas sorozatot, ahol egy-egy kivételes matematikai fogalom kapja a főszerepet. A legjobb ezekben a kötetekben, hogy érdekesek, szórakoztatóak és úgy tárnak elénk tudományos tényeket, hogy laikusok is értsék, aminek köszönhetően élvezetet találnak a könyvekben. Már írtam a nulláról és a végtelenről szóló kötetekről. Ha az kimaradt, de nyitott vagy a matematikára, akkor érdemes megismerkedni velük:
Kevés olyan szám létezik, amely köré annyi mítosz, verseny és megszállottság épült volna, mint a π (pi). És kevés olyan könyv, amely ezt a történetet olyan szellemesen, néha kifejezetten pimaszul mesélné el, mint Petr Beckmann A pi története című kötete. Ha azt gondolod, hogy egy matematikai könyv csak száraz definíciókból meg táblázatokból áll, akkor Beckmann műve kellemesen fog meglepni: ez ugyanis legalább annyira kultúrtörténet, mint matek.
A könyv egyik legszórakoztatóbb része, amikor a szerző rávilágít, mennyire találékonyak voltak a régi civilizációk. Például az ókori babiloniak grandiózus építkezéseikhez már egészen tisztességes pi-közelítést használtak, de a legjobb sztori talán a kínai Liu Huihoz köthető. 263-ban egy 96 oldalú sokszögből számolta ki a pi-t, majd – hogy megmutassa, mennyire komolyan gondolja – rögtön javította is magát, mondván: „hát igen, ez még mindig túl nagy, de már majdnem jó”. A könyv tele van ilyen apró, emberi pillanatokkal, amelyek teljesen új fényt vetnek a nagy számokra és nagy nevekre.
Aztán ott van Archimédész, akinek a pi-közelítése évszázadokon át etalon maradt. Beckmann nemcsak a módszerét magyarázza el meglepően érthetően, hanem azt is, hogy Archimédész mennyire bosszantotta kortársait. Állítólag a szirakúzai tudós még a fürdőben is geometriai rajzokat készített, ami a körülötte élők szerint kissé túlzás volt. A könyv jól hozza ezt a zseniális, mégis nagyon emberi figurát.
A stílusára külön érdemes kitérni. Az ember néha úgy érzi, hogy a szerző egy füstös kávézóban ül mellette, és közben nemcsak a matematikáról magyaráz, hanem mindenről, ami az eszébe jut — például a bürokráciáról, a szovjet tudománypolitikáról vagy arról, hogy bizonyos matematikai divatok mennyire feleslegesek. Ez a szubjektív hang egyrészt szórakoztató, másrészt a könyv legnagyobb erénye: soha nem hagyja, hogy a matematika elszakadjon az embertől.
A modern kor pi-őrületei is feltűnnek. Beckmann mesél a 20. század eleji számítási lázról, amikor már a kézi számológépek és a mechanikus számítógépek is beléptek a versenybe, és mindenki egyre több tizedesjegyet akart kiszámolni. A szerző finoman (vagy épp kevésbé finoman) megjegyzi, milyen vicces, hogy a technológia fejlődésével a cél nem változott: minél több számjegyet kiszorítani egy olyan számból, amit valójában sosem tudunk teljes egészében megismerni.
A pi története pont azért működik ennyire jól, mert egyszerre tanít és szórakoztat. Aki szereti a matematikát, imádni fogja; aki meg eddig félt tőle, az lehet, hogy itt találja meg a kapudrogot: azt a könyvet, amely megmutatja, hogy a számok mögött mindig emberek, történetek, véletlenek és olykor nagyon mulatságos döntések állnak.
Ha legközelebb pi-napot ünnepelsz, vagy csak szeretnél egy könnyed, vicces, mégis tartalmas olvasmányt, Petr Beckmann könyve tökéletes választás. És még csak matematikusnak sem kell hozzá lenni. Elég, ha szereted a jó sztorikat.
A könyvet a Typotex Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!
Többet szeretnél megtudni a könyvről?
Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!
Kövess minket a Facebook-on is!
Megjegyzés küldése