Menekülés egy apokaliptikus világban

Könyvajánló - Christina Henry: Piros

Ismered Piroska és a farkas klasszikus történetét? Na azt a gyámoltalan kislányt gyorsan felejtsd el, és képzelj el egy igazi kis harcost a piros kabátban, aki az emberbőrbe bújt farkasok útvesztőjén verekszi keresztül magát, hogy túléljen egy pusztító járvány utáni apokaliptikus világban.

27998949_sx540.jpg

Christina Henry Piros című disztópiájában megismerünk egy fiatal lányt, Cordeliát, alias Pirost, akinek minden napja harc a túlélésért. Felütötte a világban a fejét a Járvány. Az emberek hullanak, mint a legyek, a túlélőket pedig olyan táborokba kényszerítik, ahol szintén tarol a betegség. Piros családjával készül elmenekülni a több száz kilométerre élő nagymamához, aki egyedül él, távol mindenkitől egy erdő közepén. Ott talán biztonságban lehetnek.

A regényben két idősíkon ismerjük meg Piros történetét. Az egyikben épphogy kitör a járvány és szüleivel, valamint bátyjával Adammel az indulást tervezik. Aztán beüt a krack, mert sajnos az ilyen vészterhes időkben nem a járvány a legveszélyesebb, hanem az emberek, akik vadállatokként tombolnak a túlélők között.

A másik idősíkon már azt látjuk, amikor a lány egyedül küzdi át magát egy szörnyekkel teli világon, hogy eljusson a biztonságot jelentő nagymama házáig. Egy ilyen világban egyedül mászkálni nem életbiztosítás. Nem elég, hogy kerülni kell az embereket, hogy a halálós kórt megússza, de azokat is meg kell úszni valahogy, akik a táskájában összegyűjtött túléléshez szükséges holmikra pályáznak. Hamar kiderül, hogy az egyedül útnak induló lány nem is olyan védtelen, mint elsőre tűnik.

Az első síkon megismerjük az eszes lányt, aki minden nap edz, készül, írja a listát a tökéletes túlélőcsomag összeállításához, majd látjuk a pár hónappal későbbi énjét, akit az élet tragédiái arra kényszerítettek, hogy egyedül szeljen át veszélyes erdőket, városokba osonjon be élelmet, felszerelést szerezni, de azt is láthatjuk, mi történik, amikor a ragadozók támadnak a gyámolatlannak hitt lányra, aki a baltáját nem csak fa aprítására képes használni.

Olvasmányos, sodró lendületű történet. Ijesztően hitelesen írja le, hogy mivé lenne az emberiség egy ilyen brutális pusztítást végző világjárvány után. Hogyan válnának az átlagos emberek vérszomjas fenevadakká, akik akár egy fiatal lányra sem átalkodnak rátámadni némi étel reményében.

Minden oldalon szurkoltam Pirosnak, izgultam vele, közben fájdalmas volt látni, ahogy próbálta elnyomni magában az őt ért traumákat, ahogy minden nap meg kellett küzdenie önmagával, hogy újra és újra elinduljon reggelente a reményt jelentő erdei ház felé. Egy nagyon klassz olvasmány azoknak, akik szívesen drukkolnának egy apokalipszis fiatal hősének.

piros_2d.jpegKöszönöm a lehetőséget a Metropolis Média Kiadó csapatának!

A borítóképre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron a kiadó honlapján.

Kövess minket Facebookon!

Villámok a felhők mélyén

A sárkány hívása - a szégyenlátó

Egy rémálomszerű mágikus világ, amely megmentőjére vár

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes