Berlin ​angyalai

Könyvajánló - Catherine Hokin: Berlin ​angyalai

"Fordulatos, szívszorító és magával ragadó regény bátorságról, helytállásról és a múlttal való könyörtelenül őszinte szembenézésről."

Catherine Hokin Berlin ​angyalai című regénye két nő életét mutatja be két idősíkon. Az egyiken a háború elején járunk, amikor egy fiatal német nő, Magda, akinek családja titokban a lázadást segíti, de Magdát távol akarják tartani ettől a veszélyes tevékenységtől. A titkárnőképzőben nyújtott kiváló eredményeinek köszönhetően helyet kap Walther Tiedemann gyárvezető mellett.

Telnek a hónapok, intézi főnöke mindennapi ügyeit, ám egy véletlen folytán kiderül, hogy a náci jelvényeket viselő férfi kifelé teljesen mást mutat magából, mint aki valójából. Titokban segíti a zsidókat, védett házakat, iratokat intéz nekik, hogy minél több embert megmenthessen. Miután kiderül, hogy hasonlóan vélekednek a szörnyű politikai helyzetben, együtt kezdenek dolgozni zsidók megmentésén.

A sors aztán úgy hozza, hogy az SS vezetője, Heinrich Himmler mellé kerül, hogy intézze az ügyeit. Nehezen küzdi le ellenszenvét, írtózását, de muszáj maszkot viselnie napközben, hogy információt szerezzen, aztán a munka végeztével segíthesse az üldözötteket. A kettős élet sosem egyszerű, főleg, hogy mindig akadnak irigyek, akik könnyen elárulják az embert...

A másik idősíkon bekerül a történetbe Nina, az unokája, aki számos zűrbe kerül már kisgyerekként. Hét évesen szembesül vele, hogy Berlint egy fal választja ketté és látja nap mint nap szülei rettegését. Akkor még nem érti mi történik, aztán később már jobban látja a helyzetet és nem bír tétlenül ülni. Ez határozottan családi tulajdonság. Ám a legnagyobb probléma, hogy 16 évesen a kommunizmus elleni röplapok szórása közben bajba kerül.

Ekkor bukkan fel Magda, aki ugyan kihúzza a bajból a lányt, de ettől kezdve nemcsak őt, hanem családját is megfigyelik, emiatt úgy dönt, hogy nyugatra szökik. Sajnos a terve nem sikerül és Stasi rettegett börtönébe kerül, családja pedig mit sem sejt arról, hogy mi történt vele. Másfél évnyi rabság után a fal leomlik, Nina pedig visszanyeri szabadságát és egy új világ nyílik meg előtte nyugat felé, ahol beleveti magát nagyanyja múltjába, amivel nem várt csontvázak hullanak ki a szekrényből.

Két erős nő, két sötét korszakban, őrült eszmék és fájdalmas, félelmetes politikai hadszíntéren, ahol az emberi gonoszság kimeríthetetlen tárháza tárul fel előttünk. De a legérdekesebb kérdés: vajon meddig kísérthet a múlt? És mi történik, ha a múlt álarca előkerül a szekrényből és az emberek nem akarják elhinni, hogy az csak álarc volt a túlélésért?

„Olyan jól játszottuk a szerepünket, hogy elhitték, olyanok vagyunk, mint ők. Mi lesz, ha senki nem hiszi el, hogy mégsem vagyunk olyanok?”

125x200berlinangyalaiborv_20220302_1059_31.jpgKöszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!

A kötet kedvezményes áron megvásárolható a borítóképre kattintva a kiadó honlapján.

Kövess minket Facebookon!

Főkép: részlet a Grand Central Publishing égisze alatt angol nyelven megjelent regény borítójából

Két olvasmányos történelmi regény az emberiség sötét napjaiból

 A Mengele-lány, aki túlélt négy haláltábort

Anne Frank naplója képregénybe csomagolva

Levelek, sorsok és igaz történetek a haláltáborból

A gyűlölet örök, de a szeretet is

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes