Sorozatgyilkos szedi áldozatait Budapesten! - Mimézis

 Könyvajánló: Mészáros Dorka: Mimézis

Budapesten és vonzáskörzetében szokatlan dolgok borzolják a kedélyeket: embereket lőnek fejbe, darabolnak fel és gázolnak el, a jelek szerint mindegyiket ugyanaz az elkövető tette. Vajon mire jut a rendőrség a kegyetlen, brutális gyilkosságok felgöngyölítésével? Tényleg sorozatgyilkos járja az utcákat?




ELTŰNT KOVÁCS BENCE A VI. kerületi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A harminckét éves férfi március 25-én az esti órákban a munkahelyéről távozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. Amikor a veszélyeztetett terhessége miatt szabadságolt rendőrnyomozó, Wass Réka szomszédja nyomtalanul eltűnik, a nő önhatalmúlag visszahelyezi magát a szolgálatba, hogy megkeresse a fiút. Titkos akciójában egyedül a rendőrség fiatal gyakornokára számíthat. Varga Gergő már több mint egy éve áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság szolgálatában, pszichológus szakértő gyakornokként segíti a nyomozók munkáját. Amellett, hogy az emberi elme és viselkedés kiváló ismerője, a kriminológia területén szerzett tudása révén olyan összefüggéseket lát meg, amelyek mások figyelmét elkerülnék. Most pedig különösen nagy szükség van a segítségére, hiszen a városban megszaporodtak a furcsa halálesetek. Réka és Gergő kénytelen együttműködni, hogy a nem mindennapi sorozatgyilkos nyomára bukkanjanak. Az elkövető, akit keresnek, olyan pontosan gyilkol, mintha könyvből olvasná.

Wass Réka, a harmincas éveiben járó nyomozó éppen kényszerű szabadságát tölti: néhány hónappal korábban egy sorozatelkövető elkapta és megerőszakolta, bántalmazta, ráadásul terhes. Egy kis lakásban él együtt Elemérrel, a szomszéd srác kutyájával, aki egy hónapja nyomtalanul eltűnt. Nem csak a korábban átélt traumatikus élmények kínozzák, de egyedülálló nőként, aki hamarosan anya lesz, ráadásul egy kis yorki társaságában, új lakóhely után kell néznie, mert a lakás, ahol él, nem gyerekbarát. Ahogy a legtöbb normális, egyetlen nyomozói fizetésből fenntartható lakás nem gyerek- és kutyabarát. Közben felfigyel egy mintázatra az elmúlt hónapok eltűnései és fura halálesetei között, egyetlen segítsége pedig Gergő, a fiatal gyakornok.

Varga Gergő pszichológiát tanul, érdeklődése leginkább a kriminológia, bűnügyek irányába fordul. Márk Levente alezredes figyelt fel rá és a dolgozataira, és külön neki kreált egy gyakornoki állást a rendőrség berkein belül. A legtöbb társa semmibe veszi a fiút - fiatal is, és mint a főnök "kegyeltje", ez a bánásmód megszokott... Márk mégis hisz benne, hogy a tudását és egyedi látásmódját fel tudják használni. Tonkó Gábor, vagy Toni, Réka társa az egyetlen, aki kezdi felismerni, hogy Gergő tudása és profilalkotási képessége mennyire fontos.

Különösen most, amikor rejtélyes halálesetek történnek szerte a városban... lelőnek látszólag indok nélkül egy boltost és egy recepcióst, a fegyver mindkét esetben ugyanaz, feldarabolt emberi maradványokat találnak a Vásárcsarnok hentesének húshulladéka között, a maradványokat pedig egy eltűnt férfi autójával hagyják ott - de biztosan nem az eltűnt férfi vezeti. Halálra gázolnak egy fiatal nől ugyanezzel az autóval, minden bizonnyal szándékosan... és rengeteg ember tűnik el, néhányuknál kiderül, hogy van valamiféle összefüggés köztük. Vajon időben rájönnek, ki, vagy kik lehetnek a rejtélyes elkövetők, és mi a célja az egésznek?

Mészáros Dorkának egy a második felnőtteknek szóló regénye, és itt is megcsillogtatta kriminológiai szakértelmét (bár hadd tegyem hozzá, nagyon büszke voltam, hogy előbb rájöttem, mi is az elkövető célja, mit csinál, mint Gergő :)) és egy nagyon szuper, egész a mélységekig hiteles mai krimit kaptunk. Izgalmas, feszültséggel teli, fordulatos regény, egyedi és jól felrajzolt szereplőkkel. 

Egyetlen hibája talán, amit az előző regényénél, a Nem biztos, hogy visszajövök c. kötetnél is észrevettem: valahol túl sok. A szereplők életében annyi szélsőségesen erőszakos és/vagy rendkívül traumatikus esemény történik, általában néhány hónap leforgása alatt, ami egy kisebb lakóközösség egész életére elég lenne. Egy kicsit talán sok, úgy éreztem itt is, ahogy az előzőnél is, hogy bele akart szuszakolni szinte mindent, ami eszébe jutott. 

Mindazonáltal rendkívül magával ragadó és jól megírt történet, és nem utolsó sorban a pszichológiai profilokat és reakciókat szépen és alaposan feltárta az olvasók előtt, hitelesen. A karakterek egyediek és élők, láthatóan és érezhetően hatnak rájuk a velük történtek, és ez jó. Jól összerakott és letehetetlen, csavarokkal teli krimi, az első mai magyar szerző a műfajban, akinek tényleg élvezem a regényeit, és sem erőltetett, humortalan humort, sem a mundér becsületének erőltetett védelmét (exzsaru írókra jellemző néha) nem érzem benne, de mégis jól felépített, élvezhető és hiteles. Az egyetlen hiteltelen elem számomra maga a tény, hogy Magyarországon játszódik, ott rohangálnak a Blahán meg a Vásárcsarnoknál, ott találnak fejbelőtt hullákat meg feldarabolt, kizsigerelt maradványokat, ahol nap mint nap én is megfordulok. 



 Mészáros Dorka 1992-ben született, író, nyomozójáték vezetője, kriminológus és kommunikációs szakértő, ebben a sorrendben. Három ifjúsági regényt írt már, ez pedig a második felnőtteknek szóló könyve. 

Köszönöm a lehetőséget a General Press Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.



Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes