Bűbájra és bájitalfőzésre fel!

Társasjáték - Harry Potter: Hogwarts Battle - The Charms and Potions Expansion

Újabb izgalmas kiegészítőt kapott a Roxforti csata társasjáték, mely már Magyarországon is elérhető! Ezúttal Ginny Weasley is erősíti a hősök csapatát, hogy Harry, Hermione, Ron, Neville és ő együtt legyőzzék a sötét varázslókat.

Minket levett a lábunkról ez a könnyen tanulható, egyszerű, mégis érdekes, pörgős, jól felépített pakliépítő játék. Az alapjáték, a Roxforti csata (Hogwarts Battle) után muszáj volt beszereznünk az első kiegészítőt, ahol Voldemort sötét varázslói mellett már a szörnyekkel is meg kellett küzdeni. Ha nem ismered a játékot, mindkettőről írtunk korábban, ezekről a címekre kattintva olvashatsz:

Roxforti csata (Hogwarts Battle)

Hogwarts Battle - The Monster Box of Monsters

Az alapjáték magyar nyelven is elérhető, egyelőre a további kiegészítők fordítása még várat magára. Miután előrendelhetővé vált az alapjátékhoz készült második kiegészítő angol nyelven, nem volt kérdés, hogy kell. Elő is rendeltük és már pár hónapja megérkezett, most végre eljutottam odáig, hogy már játszottunk vele pár alkalommal és írhatok is róla.

Ez a kiegészítő a The Charms and Potions Expansion címet kapta. Jól sejtitek, bűbájok és bájitalok teszik még érdekesebbé a játékot. A szörnyes kiegészítőhöz hasonlóan ez a játék sem játszható önállóan, csak az alapjátékkal együtt! Mit tesz hozzá a játékhoz? Egyik fontos változás, hogy ezután már öten is harcolhatunk Voldemort és csatlósai ellen, ugyanis az eddigi hősök, Hermione, Harry, Ron és Neville (ha nézzük az első kiegészítőt is, akkor Lunának is itt a helye) mellé csatasorba áll Ginny Weasley is.

hp-hogwarts-battle-x2_photo_player-setup-detail_square.jpg

Itt rögtön említenék egy szuper dolgot, amiért jár a piros pont a gyártónak, mert gondoltak arra, hogy valaki együtt játszaná a két kiegészítőt, ezért Ginny kapott patrónust is, amely csak az első kiegészítővel került be játékba. A korábbi tematikához hűen, ezúttal is sorban haladunk a dobozba került négy csomaggal. Bocsi, apró spoilerek várhatóak, hogy minden újdonságról tudjak kicsit mesélni.

Az első pakkal újdonságként megérkeznek a varázstáblák (Charm), melyek különleges képességet adnak az őt birtokló hősnek. A játék elején mindenki választhat egyet, amely az adott parti végéig fogja segíteni a játékost. Ezek között akadnak szuper darabok is. Például van olyan, aminek köszönhetően száműzhetünk a játékból sötét varázslat kártyát, különböző kártyák kijátszásáért cserébe gyógyíthatjuk szövetségeseinket vagy dobhatunk valamelyik házkockával. Ezzel a kis extrával könnyebben győzhetünk a végén. Tíz különböző kártya közül választhatunk, így tökéletesen kombinálhatjuk hősünk alapképességéhez a bűbájokat.

A második dobozzal kerülnek játékba bájitalok (Potion) is. Egy-egy körön belül teljesített mozzanatokkal szerezhetünk alapanyagokat bájitalok főzéséhez. Például gyógyítottunk hőst, szereztünk Roxfort kártyát, legyőztünk egy gonosztevőt vagy elájultunk. Az alapanyagokat együtt gyűjtjük és az a játékos veheti kézbe, akinél az utolsó alapanyag felkerül a táblára és képes megfőzni a bájitalt. Ezek a kártyák bekerülnek a húzópaklinkba és többször használhatjuk őket vagy száműzhetők a játékból és akkor felhasználhatjuk az erősebb képességüket.

A charmokat imádom. Nagyon jó kártyák vannak köztük és ahogy csökken az életpontunk egyre erősebb képességgel ruház fel minket, így érdekes dilemma elé állítva a játékosokat. Van olyan helyzet, amikor szerencsésebb mondjuk öt életponttal kezdeni a partit, mint egészségesen. Kifejezetten élveztem, hogy ezzel is kell számolni. Ehhez képest a bájitaloknál nem éreztem, hogy annyira sokat adnának hozzá a játékhoz. Nem adnak elég nagy előnyt, viszont plusz egy dolog, amire oda kell figyelni.

Egy fekete pontot viszont muszáj kiosztanom a gyártónak. Egy olyan brandtől, mint a Harry Potter elvárnám a precizitást. Egyrészt a kártyák hátuljának a színe egy halvány árnyalattal eltér az alapjátéktól, így rögtön látni, ha épp egy új, kiegészítős Sötét varázslat kerül pl. a kupac tetejére. Ez kevésbé zavaró, mint az, hogy nem figyeltek a gyártás során a méretezésre, ugyanis az új Roxfort kártyák mérete nem egyezik az alapjáték kártyáival, ami keverésnél elég zavaró tud lenni. Kártyavédővel ugyan kiküszöbölhető a probléma, de azért erre figyelhettek volna a kiegészítő gyártásánál.

Az első kiegészítővel brutális módon megnehezítették a játékot, úgy érzem ezzel a kiegészítővel most tompítani akartak ezen, ami sikerült is. Újabb helyszínek, Találkozások, Sötét varázslatok, Roxfort kártyák, velük klassz, új szövetségesek, varázslatok, tárgyak és természetesen újabb sötét varázslók kerültek játékba. Kíváncsi vagyok mit találnak ki legközelebb. Még nem találtam róla infót, de amint megjelenik a harmadik kiegészítő, az is felkerül a polcra. :)

 Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes