Sötét titkok, amik életeket tesznek tönkre...

Könyvajánló - Robin Perini: Elfeledett titkok (Singing River hagyatéka 1.)

Elraboltak egy orvost, nincsenek nyomok, és az egyetlen szemtanú az áldozat Alzheimer-kóros nagyanyja, akinek csak néha akadnak tiszta pillanatai...

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Robin Perini Elfeledett titkok című kötete, mellyel bővült a Kristály pöttyös könyvek sora. Ez a Singing River hagyatéka című sorozat nyitánya, melyben három szálon indul a cselekmény, hogy aztán egy érdekes végkifejletben váljon eggyé.

Az első két szál hamar összefut. Az egyiken megismerjük a tehetséges FBI-ügynököt, Riley Lambertet. Riley nemrég zárt le egy durva sorozatgyilkos utáni hajszát, amelyben meg is sérült, ezért főnöke kényszerpihenőre küldi. A nő titokban arra használja az FBI forrásait, hogy felkutassa nővére elrablóját. Egész életében árnyékot vetett rá, hogy tízéves korában úgy rabolták el két évvel idősebb testvérét, hogy ő végignézte az egészet. Szülei is őt hibáztatták, így nem volt elég a tragédia, amit jelentett számára is nővére eltűnése, még a szülei is gyötörték. Falakat épített maga köré, amik mögé egyetlen embernek sikerült bejutnia, míg meg nem ismerte Thayne Blackwoodot.

Thayne-t, az elitkommandós egy kisváros, Singing River seriffhelyetteseként próbál helyt állni, amíg apja, a seriff felépül. Ám egy nap testvére, Cheyenne kétségbeesetten hívja fel az orvosi rendelőjéből, így a férfinak végig kell hallgatnia, ahogy nővérét elrabolják. Az egyetlen szemtanúja idős nagyanyjuk, aki Alzheimer-kórja miatt nem képes felidézni, elmondani, hogy mit látott. Nincsenek nyomok, se más tanúk, így Thayne a legjobb profilozó segítségét kéri, akit ismer: Rileyét.

És itt ér össze a két szál, amikor is a városka minden lakója az elrabolt Cheyenne keresi, miközben Riley és Thayne más-más módszerekkel próbál közelebb jutni az elrablókhoz, de mindenhol falakba ütköznek. És akkor ott a harmadik szál, amely a legérdekesebb a történetben, ugyanis időnként kapunk szösszeneteket a szerzőtől arról, hogy hol van és mi is történik Cheyenne körül, és azt is, hogy mi mindent kell megtennie a túlélésért.

Kicsit bajban vagyok, mert megtévesztő a kötet borítóján a pszichothriller jelző. Ez a könyv inkább egy lélektani dráma egy kis krimi szállal megfűszerezve szerintem. A könyv feléig igazából túl sok minden nem is történt. Megismertük Riley hátterét, megtudtuk hogyan nézte végig, ahogy elrabolták a nővérét, hogyan hatott ez az életére, miként hajszolta ez odáig, hogy a világ egyik legképzettebb FBI-ügynökévé váljon. Közben kapunk egy adagot Riley és Thayne barátságából, ami egy rövid, de szenvedélyes románc után alakult ki köztük.

Ezeket az oldalakat sokszor kicsit untam. Vártam, hogy végre történjen valami érdekes, valami izgalmas, de azt vettem észre, hogy csak azért olvasom tovább, hátha felbukkan megint Cheyenne a következő oldalakon. A kötet felénél volt egy fordulat, ahol végre a történet bűnügyi része került inkább előtérbe. Egyre több dologra jönnek rá nyomozás közben, gyerekrablás, betörése, gyilkosság és egyre közelebb kerülnek a miértekhez. Közben pedig súlyos titkokra is fény derül és mi is izgalmas perceket élhetünk át Cheyenne-nel.

A szerző jól ír, a történettel viszont nem nyűgözött le. Ez thrillernek sajnos nálam gyenge volt. Lehet, hogy ehhez köze van annak is, hogy mostanában olyan szuper regényeket olvastam, mint például Chris Carter A nevem: Halál című hátborzongató írása. Plusz nekem erőltetett volt a szerelmi szál is, pláne a regény végi happy end. Egy nagyon gyors lezárást kapott a nyomozás és a csodába illő végkifejlet nagyon hiteltelenné tette számomra a történetet. Sajnálom, hogy nem maga a gyerekrablások, a gyilkosságok és az ezek mögött rejlő okok tették ki a regény nagyját.

Látok még így is lehetőséget a szerzőben, ha a kiadó úgy dönt elhozza a 2019-ben megjelent folytatást is, akkor azt is elolvasom, hátha kicsit több lesz a borzongás a Perini új regényében. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik lélektani drámára vágynak egy kis romantikával és egy bűnténnyel fűszerezve.

8298_b1.jpgKöszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fordító: Varga Tibor

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

Út a Fénybe, amely inkább a sötétséget jelenti...

A legveszélyesebb fegyver az emberi elme

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes