Kezdő vak

Élünk és nem sokára meghalunk. Mi is. Én is, te is, mi is, ők is. Íme a múlandóság nagy toposza, egy "kis vacak misztérium", amitől szinte mindenki retteg. Szavakba lehet-e önteni saját hétköznapi szorongásainkat buta kis mindennapi, egyáltalán nem fennkölt cselekedeteken, érzéseken keresztül? 

KÖNYVAJÁNLÓ
KEZDŐ VAK

Költő: Méhes Károly
Kiadó: Prae Kiadó
Kötés: puhatábla, 72 oldal

Milyen kezdő vaknak lenni? Elárulom, hogy nehéz, állandó felismerésekkel, aha élményekkel, buktatókkal teli, de ugyanakkor őszinte örömmel is, hogy élek és nem félek (nagyon) attól, ami jön, ami jöhet még. A versek egy középkorú ember mindennapi betevő gondolkodni-valóikat tárja az olvasók elé, aki szépen, lassan mendegél az öregedés egyre mélyebb bugyraiba. Hogy a gyermekeim fiatal felnőttek, esetleg már közelebb is a negyvenhez, mint a harminchoz, a szüleim meg - már ha él mind a kettő, vagy bármelyik - egyre gyengébbek, esendőek, törékenyek és lassan többet vannak kórházban, mint az otthonukban, és még mindegyik az én gondom is. Az egyik befelé megy az élet sűrűjébe és kivan tőle, a másik kifelé megy az életéből és ugyanúgy kivan tőle. Itt magyarázzak, ott támogassak, itt önreflexiót tanítsak, ott gyógyászati segédeszközökre költsek, itt vígasztaljak, ott temessek. A kezdő vak (én, mi) meg ott áll középen, és ugyanúgy kivan az egésztől. De ebben az időszakban örömöt, elégedettséget és nyugalmat is kell találni, mert muszáj. MUSZÁJ.

Már megsuhintott bennünket az élet, még szaladunk a mókuskerékben, de egyre inkább elidőzik bennünk a felismerés: minek, kinek ennyire hajtani magunkat? Közelebb a vég már annál, mint amennyit eddig élhettünk. Egzisztenciális válság szele borzongat, miközben az életközepin már röhögve túl vagyunk. Már nyílik a szemünk, de újabb és újabb, eddig nem tapasztalt válságok és élethelyzetek kerülnek elénk, amikben - tetszik, nem tetszik - vakok vagyunk. Újra és újra új startvonalakra füttyent rá az élet, és hiába mondjuk, hogy várjál már, segíts már, adj már egy kis időt felfogni, hogy miben is vagyunk éppen; hogy itt még, hogy így még nem jártunk, de csak közömbös vállvonogatásokat kapunk, már aki egyáltalán elérti, elérteni akarja panaszos, értetlen pillantásainkat.

Ahogy gyűlnek a szemüvegeink a ritkán nyitogatott fiókokban, olyan lomokat rejtegetve, amik egyszer még jók lesznek valamire (és tényleg, amikor elhányom a legújabb olvasószemüvegemet, micsoda öröm felfedezni az eggyel gyengébb mását), amikor egyre több telefonszámot kell kitörölni a névjegyzékünkből, mert meghalt, mert demenssé vált, mert nincs többé, amikor egy gyenge pillanatunkban ősszel, őszen megállunk a régi ház előtt, ahol gyerekkorunk, fiatal felnőtt korunk árnyai kacsintgatnak vissza ránk, de csak azok, mert tisztán érezzük, hogy semmi, de semmi közünk már ahhoz a régi házfalakhoz. Miről tehetnek a böjti szelek, miért vágyunk csak ködös januárban kánikulára, és amikor itt van, miért átkozzuk, hogyan tör be a klímaváltozás is a költészetbe, mire való a tökéletlenség kegyelme, és egyáltalán, "mért kell csodálni rettegve / bámulni az elmúlás kis / vacak misztériumát"?

Hogy miért kell csodálni, rettegve bámulni az elmúlás kis vacak misztériumát? Megmondom én neked, kedves olvasóm: mert visszafordíthatatlan. Mert egyszer csak nem vagy. Mondjuk, te már nem tudsz róla, de amíg tudod, hogy lesz idő, hogy nem leszel, addig agyalsz rajta. Végig mész saját elmúlásod tudomásulvétele miatti stációkon, dühön, félelmen, alkudozáson, az elfogadás pedig csak kevés szerencsések része. Nyomasztó ám azzal a tudattal élni, hogy nincs mese, nincs kiskapu, nincs kivételezés, én is feloldódok majd a semmibe. Még ha hiedelmekkel élsz is, kapaszkodva sorsba, istenbe, akkor is necces a belenyugvás a nihilbe, de a menyországba és a pokolba is. Amikor belegondolunk ebbe, csak fáradt caplatásra telik tőlünk, mély félelem fog el bennünket, hogy van-e az életünknek és egyáltalán az életnek értelme? Mert emberléptékből teljesen zavarosnak és iránytalannak tűnik minden. 

JÖVENDŐ NAPOK ELÉBE

Óvom gyengeségeimet mert megerősít a tudatuk

ember-mivoltom esszenciájaképpen

a tökéletlenség kegyelme ami rezignált mosolyban ölt testet

Már nem forgatom magamban a kést mint javasolták egykor

és sem emiatt sem egyéb hiányosságaim miatt nem szégyenkezem

Lustán látszólag nemtörődöm módon folynak a napok

miközben a mohóság és kevélység bűnében fetrengve

nemcsak abban vagyok biztos hogy sosem halok meg

de még inkább abban hogy minden szép és jó lesz

míg tart nyavalyás örök életem

A költő verseiben a bejárt út gyakran nem tiszta, nem egyenes, nem könnyen járható út, hanem sáros, kellemetlen, bizonytalan, amik azt fejezik ki, hogy az élet sokszor nem világos és egyáltalán nem könnyű. Verseinek legmélyebb rétege egzisztenciális. Az egzisztencializmus egyik alapgondolata, hogy az ember a világba vetve találja magát, és nem kap kész válaszokat arra, hogy merre tart és mi az élet értelme. Az aszott alma figyelése és párhuzamba hozása a halállal mivégre? A telefonkönyvből egyre fogyó barátok számai, egy böjti szél fütyülése vagy a tökéletlenség kegyelme lehet egy út jogosultságára válasz? Netán mind együtt és még sok minden más? A versek ezt az élményt fogalmazzák meg: az ember halad előre, de nem tudja, miért, nem tudja, hová, és még abban sem biztos, hogy az út helyes. Ez a modern ember bizonytalanságának költői megfogalmazása. Viszont minden versben ott van a meggyőződés is, hogy a lét végességének ellenére IS jó élni.

Közös élmény ez, nem csak a költőt érintik a téma kérdései. A versek hangulatai döntően nyomasztók, melankolikusak, bizonytalanok és csendesen szorongók - de ugyanakkor játékosak is, ami életigenlő költői világot hoz létre. Végül is, aki elveszít valamit, annak volt mit elveszítenie, nem? Nincsenek nagy drámai kijelentések, inkább visszafogott, halk felismerések, amik még erősebbé teszik a szavak hatását. A nyelvezet egyszerű, hétköznapi, mégis nagyon pontos. Ez Méhes Károly költészetének egyik jellegzetessége, a hétköznapi képek mögött mély filozófiai tartalom rejtőzik.

Nos, hölgyeim és uraim, elejétől a végéig elolvastam az összes verset, ami nálam nagy szó, nem jellemző rám. Bele-bele szoktam kapni az ágyamnál heverő aktuális verseskötetbe, de kényesen válogatok benne - ami nem egyenértékű azzal, hogy a versek nem jók, inkább csak annyit jelent a kényességem, hogy éppen nem nekem írták, nem vagyok abban az élethelyzetben, hogy érdekeljen a téma. Miután hatodik évtizedemet elkezdtem, tavaly pedig két szerettem haldoklását is testközelből asszisztáltam, érzékeny triggerpontot nyomott meg Méhes Károly a Kezdő vak című verseskötetével. Elmúlok én is, már (bőven) kezdek barátkozni a témával. Félek? Még a vállamat vonogatom, hogy tudom is én (inkább nem), de a költő gondolatai már az én gondolataim is. Tud valamit ez a versíró, feleim, jó lesz odafigyelni rá!

Szerintem olvassátok! 

Fülszöveg

Méhes Károly kötete az emberi élet végességével való számvetés. A hétköznapok apró rezdüléseit éppúgy ebből a perspektívából vizsgálja, mint a földi lét alapvető kérdéseit vagy a költészet szerepét. A mulandóság nagy toposzát, a kötet szerint „vacak misztériumát” a versek hol egy alma életén, hol a személyes veszteségek növekvő számán keresztül mutatja meg. Visszatérő elemek a költői kérdések vagy a bizonytalanságról tett állítások, amelyek égető hétköznapiságukkal a legrövidebb költeményekben is erős feszültséget hoznak létre.

A Kezdő vak című kötet poétikája mégis azt a felismerést hozza, hogy az emberi élet a megválaszolhatatlan kérdések, a fájdalom, a végesség ellenére egyedi és csodálatos – hiszen aki veszít, annak volt mit elveszítenie. Az évszakok körforgásának megélése, a mindennapi örömökben való elmerülés és a nehézségek viszonylagosságának megértése melankolikus, de játékos, életigenlő költői világot hoz létre, amelyben elmerülni az olvasó számára is otthonos lehet.

A könyvet Péczely Dóra szerkesztette, olvasószerkesztő L. Varga Péter, a borítót Méhes Károly fotójának, valamint a szerző önarcképének felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette, nyomdai előkészítés Amacron Bt.


Méhes Károly (1965) versekkel kezdte pályáját, és bár a későbbiekben erőteljesen a próza, azon belül is főképp a novella felé fordult, sosem hagyott fel a költészettel. Ennek bizonyítékai rendszeres publikációi a Jelenkorban, a Vigiliában, a Műhelyben és az Élet és Irodalomban, valamint a Prae kiadónál 2022-ben megjelent kötete (A fikusz téliesítésének napja), amelyben az utóbbi évtized termésének legjavát adta közre. 

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a lenti képre kattintva
a kiadó oldalán.
Kövess minket Facebookon is!


Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes