A nő, aki fényt gyújtott Anne Frank árnyékában

Könyvajánló - Miep Gies és Alison Leslie Gold: Anne ​Frank bújtatója

Kevés könyv tud úgy a szívedig hatolni, mint Miep Gies visszaemlékezése. Ez a történet nemcsak a Frank család bujkálásáról szól, hanem arról is, hogy milyen erő rejlik a hétköznapi emberek bátorságában.

504004739_1282489140553504_1037169184810132586_n.jpg

Amikor először a kezembe vettem Miep Gies könyvét, az Anne ​Frank bújtatója című kötetet, bevallom, kicsit tartottam tőle. Anne naplóját tinédzserként olvastam először és azóta is bennem él az a szívszorító érzés, amit akkor keltett. Azt hittem, ezt a könyvet olvasni hasonlóan nehéz lesz. És tényleg nem könnyű, de teljesen másképp érinti meg az embert: itt nem egy gyerek szavai vezetnek, hanem egy felnőtt nőé, aki mindent átélt, amit mi csak történelemkönyvekből ismerünk.

Ami a legjobban megfogott, az Miep egyszerűsége. Nem tekint magára hősként, sőt, újra meg újra hangsúlyozza, hogy bárki a helyében megtette volna. (Sajnos nem így volt. Sokan nem tették meg. Sőt!) De valójában pontosan ez az, ami miatt olyan hihetetlenül emberi és felemelő az egész történet. Ahogy mesél arról, hogyan szerzett élelmet a családnak, hogyan próbálta megőrizni a normalitás látszatát a bujkálás közben, és teljesen átjön, hogy minden apró gesztus mögött ott volt a félelem. De mindezzel együtt is újra és újra megtette.

Nagyon nehéz volt olvasni azokat a részeket, ahol a bizonytalanságról ír: minden kopogás, minden gyanús nesz újabb rémületet hozott. És aztán ott van a könyv legszívszorítóbb pillanata, amikor a családot végül elhurcolják és ő már nem tud segíteni. Én ennél a résznél konkrétan letettem a könyvet, mert olyan erősen rám nehezedett a tehetetlenség érzése. De Miep ekkor sem roppant össze, ő volt az, aki összeszedte Anne papírjait és megőrizte őket, hogy később a világ is megismerhesse a naplót.

A könyv közben többször is azon kaptam magam, hogy elgondolkodom: vajon én mit tettem volna hasonló helyzetben? A válasz ijesztő, mert az ember nem tudhatja, mire képes, míg oda nem kerül. Talán pont ezért olyan fontos ez a könyv: nem idealizálja a hősiességet, hanem megmutatja, hogy a hétköznapi emberek, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy képesek-e helytállni, a legkritikusabb pillanatokban mégis megteszik, amit kell.

Amikor becsuktam a könyvet, úgy éreztem, mintha egy kicsit közelebb kerültem volna nemcsak Anne Frankhoz, hanem magához a történelemhez is. Ez már nem csak egy történelmi esemény volt, hanem egy valóságos nő története, aki szembenézett a lehetetlennel és végül azért emlékszünk rá, mert megőrzött valamit, ami örökre a miénk lett. Ha olvastad Anne naplóját, akkor ezt a könyvet egyszerűen muszáj hozzá elolvasnod, mert megmutatja, milyen emberek álltak a sorok mögött.

4625902.jpgA könyvet az Animus Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről?

Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Kövess minket a Facebook-on is!

A vörös hajú lány, aki dacolni mert a Német Birodalommal

A három nővér, akik együtt túlélték Auschwitz poklát

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes