Film- és könyvajánló: Stephen King: A hosszú menetelés
Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden évben megrendezett Hosszú Menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek, és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességgel kell teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik ki.
Stephen King korai, álnéven írt gyöngyszeme Az éhezők viadalához hasonló, kegyetlen, kétségbeesett világot mutat be.
Disztópikus lélektani ifjúsági dráma. Én így jellemezném ezt a művet, amelyből holnap kerül a mozikba a nagyszabású film ugyanezzel a címmel, Cooper Alexander Hoffman, David Jonsson és Mark Hamill főszereplévésel. Nem horror, nem thriller. Megrázó, érdekes történet a barátság és bajtársiasság fontosságáról.
Képzelj el egy világot. 20-30 év telt el egy háború óta, ami tönkretette a gazdaságot és mindent. Amerikából, vagy legalábbis egy részéből egy katonai jellegű diktatúra lett, amit az "Őrnagy" (Mark Hamill) vezet. Minden évben megrendezik a Hosszú Menetelést, hogy erőt adjanak az embereknek (?), hogy fellendítsék a gazdaságot (??) és hogy reményt nyújtsanak (???). A jelentkezés önkéntes, bár igazából nincs más lehetősége kitörni egy fiatalnak abból az életből, ami sok szempontból inkább nyomor. Minden évben száz fiatal indul útnak, van néhány szabály, de a legfontosabbak: nem állhatsz meg. Ha a sebességed (a filmben legalábbis) óránként 3 mérföld alá csökken, kapsz egy intést. A harmadik intés után meghalsz. Nem hagyhatod el az úttestet. Ha megteszed, meghalsz. Nincs cél: addig menetel mindenki, amíg csak egy marad. Egy lélekölő, hosszú séta, aminek a tétje: elképesztő vagyon vagy halál.
Sok fiatal ilyen vagy olyan okból, de jelentkezik a menetelésre. Az egyik ilyen fiatal Ray, akit az édesanyja visz el az indulásra, a másik Pete. Ott van még pár arc, de igazából ők ketten viszik a prímet, a köztük kialakuló barátság, bajtársiasság a lényege az egésznek. Tudják, hogy csak egy győzhet. De mégis, segítik, többször is megmentik egymást, és még azt is elárulják, hogy mi lenne a kívánságuk. A nyertes ugyanis a pénzösszeg mellett kívánhat valamit, bármit, és teljesítik.
Sok különböző karakter, sok különböző ember gyűlik össze, akikből a végére a különböző életút, különféle háttér és eltérő célok ellenére barátok válnak. Nehéz elveszíteni a barátokat, és ezek olyan barátságok, amelyek 1-2-3 napon belül véget fognak érni. Vagy így, vagy úgy. De mégis kialakulnak.
Miért? Mert az ember ilyen. Individuális lény, de mégis, szociális. Mert kellenek a kapcsolatok. Mert ezek az emberek egymás cipőjében járnak, mert éppen ugyanazt élik meg és élik át mindannyian. Vajon tényleg az a győztes, aki utoljára talpon marad? Nem rosszabb elveszíteni olyan embereket, akikkel sorsközösséget vállaltál, akiket megismertél, megkedveltél? Nem rosszabb a túlélőnek?
Stephen King még gimnazistaként találta ki ennek a történetnek az alapjait, amelyet aztán meg is írt, az egyik első könyve, története A hosszú menetelés, amely azok közé tartozik, amiből hiányzik a természetfeletti. Kingnek akkoriban két választása volt: vagy továbbtanul, vagy behívják katonának és a vietnami dzsungelbe kerül. Akkortájt már mindenki tudta, hogy egy tökéletesen értelmetlen háborút vívnak, amelynek során a felkészületlen, fiatal amerikai katonák közül 58 ezren vesztették életüket a dzsungel mélyén, olyan harci cselekmények illetve betegségek, állapotok miatt, amelyekre nem voltak felkészülve. Ez a fenyegetés adta az ihletet egy totalitárius katonai diktatúra ilyen értelmetlen halálainak megírásához is.
Egyébként a színészek nagyon jól játszottak, Mark Hamill elég jellegtelen volt, de hát összesen talán 2 percet szerepelt a képernyőn, egy rövid beszéd az elején, közben néhány lelkesítő szöveg, majd személyesen ő lőtte le az utolsó áldozatot. De a fiatal színészek mindannyian kitettek magukért, a rendezés is elsőrangú, nem is vártam mást Francis Lawrence-től, aki Az éhezők viadalát is jegyezte. Személy szerint a szinkronnal nem vagyok elégedett egyáltalán, de igazából szinte sosem tudtak olyan szinkront készíteni, ami jobb lenne, mint az eredeti. Egyetlen kivétel van, a Frédi és Béni, de az is Romhányi miatt. Hozzáteszem: szerintem.
Mégis van bennem némi hiányérzet. Hiányzik a történet. Hiányzik az értelmesen felépített koncepció. Csak belecsöppenünk az elején szinte rögtön a menetbe, aztán a végén is... igazából nincs vége. Nem ismerjük meg a világot, hogyan alakult ki, miért, mi volt az első menetelés. Sok szempontból lényegtelen is, hiszen a menetelő fiataloknak is mindegy. A lényeg hogy ott vannak. És aztán nem tudják, mi lesz. Mi sem tudjuk meg. Nagyon jó kis történet lenne, ha mindezt megírta volna hozzá King, részletesebben. Így egy ütős, ifjúsági, de azért 16 éven felülieknek ajánlott disztópikus lélektani karakterdráma, nem egy kerek, egész történet. Talán azért is van így, hogy a többit mindenki képzelje hozzá magának.
Holnap kerül a mozikba a film, és holnap jelenik meg az Európa Könyvkiadó jóvoltából ismét, új kiadásban a kötet. Szerintem csapjatok le mindkettőre, mert megéri!
Megjegyzés küldése