Könyvajánló - Grzegorz Musiał: Én, Tamara
Ha szereted a botrányos női sorsokat, a 20. század dekadens művészvilágát, és vonz az art déco világa, akkor Grzegorz Musiał Én, Tamara című regénye neked való olvasmány. Ez nem egy száraz életrajz, hanem egy vibráló, érzékiséggel és művészettel teli regény Tamara de Łempickáról, a női festőtörténelem egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb alakjáról.
Szeretem az életrajzi köteteket, épp ezért, amikor megláttam a Prae Kiadó honlapján, hogy érkezik Tamara de Łempicka életéről egy regény, nem volt kérdés, hogy olvasni akarom. Egy festőlegenda a hölgy, aki Lengyelországból emigrált, majd sztár festőművészként vált ismertté Párizsban és mai napig imádják a műveit. Extravagáns, egyedi, merész, az art déco királynője.
A történet ott indul, ahol másoknak véget érne: forradalom, üldöztetés, családi szétesés. A fiatal Tamara a bolsevikok elől menekül Európába, hogy aztán Párizsban új identitást építsen magának, festőként, nőként, ikonként. Az ő szemszögéből nézve a világ olyan, mint egy festmény: szenvedéllyel megrajzolt, éles kontúrokkal, nem mindig szép, de mindig őszinte.
„…hogyan győzzem meg ezt a züllésben és luxusban tobzódó tömeget, amely elözönli a bulvárokat a hiúság világának fővárosában, hogy éppen nekem, a járda szélén lépkedő, mindenki számára ismeretlen lengyel nőnek, akit tizenvalahány hónapja képen törölt egy csekista, aztán megerőszakolt egy alkoholista kokainfüggő, és aki lótetemszeletet evett reggelire egy olyan városban, amelyet feldúltak a bolsevikok, akiket itt imádtak – éppen nekem van olyan tehetségem, amilyen korábban senkinek sem volt, hmmm… Artemisia Gentileschi óta?… És véghez viszem azt, amit megígértem a szép Antoniónak Firenzében: megváltoztatom ezt a kort.
Nem ők diktálják nekem a ritmust, hanem én nekik.”
A 20-as évek Párizsa pezseg: Chanel, Picasso, Cocteau és Tamara olyan szerencsés volt, aki itt élhette meg nőiségét, szabadságát és művészi kibontakozását is. A regény pontosan ezt az időszakot ragadja meg a legjobban: amikor egy nő nem csupán túl akar élni, hanem uralni akarja a saját történetét. Tamara szexuális szabadsága és az, hogy a saját testét is eszközként használta a művészethez és a karrierhez, Musiał elbeszélésében nem provokatív, hanem mélyen emberi.
Különösen izgalmas, hogy a történetet egy Pablo nevű barátnak rögzített magnószalagokon keresztül ismerjük meg. Ez a forma egyszerre ad intimitást és szubjektivitást a regénynek. Olyan, mintha maga Tamara mesélné el nekünk az életét, egy pohár pezsgő mellett, valami túlzóan luxus mexikói verandán, miközben háttérben halkan Edith Piaf szól.
A második világháború után Tamara férjével, Raoul Kuffnerrel Amerikába költözött, de a siker sajnos nem követte. A new yorki galériák nem kértek a fényes női portrékból. Az absztrakció volt az új divat, Tamara viszont ragaszkodott a saját stílusához. A regény ezen része különösen szomorú és emberi. Láthatjuk a művészt, aki lemaradt a trendről, de nem volt hajlandó elárulni, feladni önmagát.
Szerencsére ezúttal nem marad el a happy end. Irány Mexikó, ahol egy vulkán lábánál talál rá újra önmagára, és egy barátra, akinek ezek a „felvételek” is szólnak. Tamara nemcsak saját legendáját alkotja újra, hanem a művészvilág is visszatalál hozzá: Párizsban fiatal festők fedezik fel újra, stílusa pedig újjászületik.
Nálam nyert. Ez a könyv több, mint életrajz. Ez egy szubjektív utazás, egy ikon története a saját hangján. Musiał stílusa dús, érzéki, néha picit talán túlírt, de épp ettől működik. Nem is lehet egy ilyen művészről máshogy írni. Ha eddig csak képeken láttad a jellegzetes art déco nőalakokat és nem ismerted az alkotó történetét vagy, ha csak egy különösen inspiráló női sorsra vágysz, akkor az Én, Tamara szinte festményszerű olvasmányélmény lesz.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!Kövess bennünket Facebookon!
Megjegyzés küldése