Gyász, tragédia, boldogtalanság, rettentő veszteségek, amely történések mélyén azért ott pislákol a remény. Túlélni, boldogulni, ahogy lehet, saját bajukban is felkarolni másokat, hogy ne önmagukkal foglalkozzanak, és amíg a segítségadással bíbelődnek, észrevétlenül ők is gyógyulnak. 

KÖNYVAJÁNLÓ

A SZÍN HALLGATÁSA

Szerző: Narine Abgarjan

Fordító: Goretity József

Kiadó: Typotex Kiadó

Előbb veszíteni kell ahhoz, hogy utána győzzön az ember - ez a fajta remény csírázik minden Abgarjan regény és novella mélyén. Hogy fel kell állni és menni kell tovább. Felállni, túlélni, ahogy lehet, mert aki meghalt, aki megadta - feladta magát, az semmiféleképpen sem nyerhet. Keserédes történetek, háborúk és tragédiák, boldogtalan végek és elgondolkodtató traumák belekódolva az egyén sorsába. Gyászok, veszteségek, ahogy a szerző fogalmaz, "a boldogtalan történetekben több a teremtőerő, mint a boldogokban”, és tényleg. A jól vagyunk, nincs semmi baj csak egy fejbólintás, hogy hálistennek, de a baj, bánat iszonytató valósága elgondolkodtat, egyéni utak felülvizsgálatát jelenti, önrevízióra sarkall. Nevess akár könnyekkel a szemedben is, ahogy az örmények! Minden bajban ott van két ajtó, egy becsukódik, a másik kinyílik és csak a te döntésed, hogy állsz-e sírva a becsukott előtt, vagy veszel egy mély lélegzetet és átléped a kinyíló ajtó küszöbét.

Túlélni, ahogy lehet, és legtöbbször csak hagyományokba, rituálékba és hétköznapi kis történésekbe lehet kapaszkodni: kenyeret sütni, gulpát kötni (gyapjúzokni), imádkozni, sajtot készíteni, tartani a hitet és a holnap talán jobb lesz gondolatát. A közösség megmaradása már csak elzárt világokban lehet, ahol még senki sem meséli el a rossz álmát a másiknak, hanem csak a víznek, ami elviszi a rontást az emberről. Ott még nincs internet, nem értik a globalizmus fogalmát, de nem is igen érdekli őket, mint Abgarjan második kisregényében.

Az első két kisregényben a helyszín Berd, a szerző szülőhelye. Érdekes témákat vet fel a világtól elzárt helységben, ahol egy héttagú család dinamikáját követjük végig, aranyszívű nagymama, megértő nagypapa, anya-apa és három testvér, akiből kettő különleges: Gevo olyan autista, aki képtelen a kommunikációra, öccse, Levon pedig a színekben számokat és zenét lát, szinesztéziás. Ez a hétéves kisfiú az egyetlen, aki úgy-ahogy szót ért Levonnal. Zajlik az életük, amikor beköszönt hozzájuk a gyász, a család pedig igyekszik túlélni a velük történteket és folytatni tovább az életüket: ahogy lehet.

A második kisregény nem véletlenül kapta A szív címet: Berd egyik utcájának lakói különös rítusnak hódolnak: minden hónap első vasárnapján kihordják az udvarukra azt a holmit, ami a szívüknek a legbecsesebb, legkedvesebb. Nem más ez, mint megvesztegetés a megnevezhetetlen felé vagy a gondviselés felé, hogy harag helyett irgalommal tekintsen rájuk, szenvedéseikre és gyarlóságaikra. A tárgyakon keresztül elmesélődik az egyén története is, a hűtlenségek, meddőségek, egy semmirevaló férj vagy a háborúban ott maradt fiú mind fájdalmas veszteségeket vagy elképesztő gyötrődéseket takar. Az egyéni sorsok nehézségeit a közösség megtartó ereje keretezi: az emberek segítik egymást, ahogy tudják, ételt visznek a rászorulónak, ruhát foltoznak, bútort újítanak fel vagy vígasztalnak, mikor mire van szükség. Gyakran azzal enyhül saját veszteségük, ha felkarolnak másokat a bajukban.

A harmadik rész városokról városokra ugrál, a szerző töredékes útinaplója, ahol a különböző eseményekre utazva, mindenütt Berdet keresi, a szülőfaluját, pedig a legkülönbözőbb nagyvárosokba veti őt sorsa, amelyek messze nem zárt közösségű települések. Metaforákban, rövid leírásokban ragadja meg Párizs, Toronto és sok más nagyváros lényegét.

Megbékélni a sorssal, akármilyen sorssal, ez a mi munkák, és nem is kevés - mondhatná Narine Abgarjan József Attila után szabadon.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Narine Abgarjan új könyvének első két írása ismét a már jól ismert örmény kisvárosba, Berdbe repíti el olvasóit. A szín hallgatása című kisregény hőse, Levon számára minden színhez egyedi hangok, számok, érzelmek társulnak, és a kisfiú egy nap rádöbben, hogy szinesztéziája révén képes kommunikálni a súlyos autizmussal élő bátyjával, Gevóval. Az Egy szív című elbeszélésben a berdi szomszédok látszólag különálló sorsai között egy különös rítus teremt átjárást: a falusiak a hónap első vasárnapjának hajnalán kiviszik a házból az udvarra a szívükhöz legközelebb álló apró tárgyat, hogy az afféle amulettként teljesítse legszentebb és legtitkosabb vágyaikat. A kötet harmadik része az írónő eddigi legszemélyesebb hangütésű írásait tartalmazza: képeslapszerű úti feljegyzéseket a világ különböző szegleteiből, benyomások, érzések, találkozások laza füzérét, amelyek akarva-akaratlanul mind a távoli otthonra emlékeztetnek.
"Ezt a várost az ablakokból ki- és az ablakokba bebámulva kell megfigyelni. Az idő nem létezik benne. Csak itt-ott rekedt meg láthatatlan portálokként a fából faragott és olajfestékkel többször is átfestett kapukban."
"Örményországból elmenni olyan, mint egy kicsit meghalni. Az ember azzal az érzettel hagyja el, mintha kitépnék a szívét, és a helyére tintát öntenének. A távozókban megmarad a komor, hamuszürke égbolt és a bibliai hegy skicce. A lemenő nap narancsgerezdje. A városi kandeláberek elmosódott csíkja. Egy régi Zaporozsec, amellyel gondosan a méretes betűkkel kiírt "parkolni tilos" tábla előtt parkoltak le. És egy iskolai füzet, amelyet valaki a padon felejtett."

Narine Abgarjan (1971) orosz nyelven alkotó örmény író, az észak-örményországi Berdben nőtt fel. 2022 óta kétlaki életet él, Örményország és Németország között ingázik. A háború dúlta, vitatott státuszú Hegyi-Karabah tartományból származik, ami fontos szerepet játszik az általában önéletrajzi ihletettségű regényeiben. 2015-ben az orosz irodalomhoz való jelentős hozzájárulásának elismeréseképpen elnyerte az Alekszandr Grin Irodalmi Díjat, 2016-ban pedig az Égből hullott három alma című regényéért megkapta a Jasznaja Poljana-díjat.

Termékadatok