Ultraibolya

 Könyvajánló - Tóth Réka Ágnes: Ultraibolya

Ferencz ​Mónika ismertetője: Tóth Réka Ágnes első kötete vándorlás a szerző saját csodaországában — az ismerős nyúltól egy felcímkézetlen üvegig, ami ellehetetleníti a felnövést. Az Ultraibolya nem egyszerű utazást ígér, de olyat, amelynek macskakövein megéri végighaladni, és közben megfejteni a felettünk repülő színes madarak és az út mentén burjánzó megnevezhetetlen virágok jelentéseit. A szerző egyszerre utasít, hogy folytassuk utunkat, egyszerre veszi fel az idegenvezető szerepét, és érezteti, hogy amiben vagyunk, az egy álom, egy film, amiben biztonságban haladhatunk tovább. Máskor futóversenynek álcázza a megtett kilométereket. Mindegyik út egy kapcsolódás lehetősége. A természethez és az emberekhez. És még akkor is, ha a versek végén sokszor kifakuló emberalakokhoz, megoldhatatlan képletekhez vagy összezárt szájakhoz jutunk, Tóth Réka Ágnes ezzel a mindent bevilágító kötettel végérvényesen bebizonyítja, valójában azért nem a cél a fontos, mert az út legfontosabb tapasztalata az, ha sikerül közben önmagunkhoz kapcsolódnunk.

Szerkesztette Péczely Dóra

A borítót Gallai Judit Ágnes festménye felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette.



Muszáj szembenézned a nyárral.
Nem hagytak más választást.

Furcsa, egyszerre magával ragadó és magától mégis távoltartó versek, a borítója máris magával ragadja az olvasó figyelmét, de a versek elsőre nem. Sőt. Van bennük valami egyszerre vonzó és egyszerre taszító, ami mégsem enged el, és újra és újra el kell olvasni egy-egy sort, ízlelgetni a metaforákat és szimbólumokat. Mert ez a kötet, ezek a versek telis tele vannak szimbólumokkal, és sok többféle módon is értelmezhető, akár a kis mikrovilágunkra, akár egy nagyobb egészre nézve is. 

De az biztos, hogy mint a legtöbb igazán jó szöveg, ezek a versek is rendkívül hangulatfüggő. Nem talál meg mindig, és nem mindig jókor talál meg, de amikor igen, akkor nagyon. Kell egy kis idő, kell egy kis nyugalom, elvonulás, és ilyen elvonult és elvont hangulat, hogy működjön. Amikor ez megvan, akkor nagyon ott van. Egyszerre lök előre és késztet lassításra, megihlet és elgondolkodtat. Ennél többet pedig nem is kell, hogy adjon egy verseskötet.


Tóth Réka Ágnes 1987-ben született Győrben, Budapesten él. Dramaturgként és drámaíróként dolgozik, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen írja doktori disszertációját. Versei 2013 óta jelennek meg, többek között a Vörös Postakocsiban, a ROST-ban, a KULTer.hu-n és az Élet és Irodalomban. Jelenleg a szombathelyi Weöres Sándor Színház dramaturgja.



Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes