Naiv vagyok, mert hiszek egy jobb emberiségben - vallja Jelena Glazova a Naivitás című verseskötetében, miközben kegyetlen őszinteséggel tükröt tart olvasói elé, megkérdőjelezve a lét alapjait is. A halál mindenesetre társkereső applikációt használ és obszcén képeket küld magáról, míg isten éppen zuhanyozik, így senki üzenetére sem válaszol...
KönyvajánlóKöltő: Jelena GlazovaFordító: Kis OrsolyaKiadó: Prae Kiadó
Naivitás
Mi a legfontosabb az életben? Mi a pénz? Mi a közös a popzenében és a terrorizmusban? Elment-e Isten zuhanyozni, és azért nem hall minket? Jelena Glazova új verseskötetében válaszokat keres társadalmunk legégetőbb kérdéseire, miközben merít a popkultúrából, filozófiából, buddhizmusból, s persze vallás és politika éktelen lármájából. Arra a konklúzióra jut, hogy létünk alapja nem kikezdhetetlen, az erőszak pedig az élet szinte minden területére befurakodik.
Amikor kézbe vettem a kötetet - úgy komolyan, nemcsak konstatáltam, hogy oké, ez a mű is a polcomon landolt - már az első lapokon benne ragadtam a verseskötetben. Ez a lett költő tud valamit, állapítottam meg rezignáltan, ezt (őt) muszáj olvasni. Művészi eszközeivel kíméletlenül, sőt, pökhendien köp szembe a valósággal: azt hiszed, hányja a szememre, hogy a rád öntött civilizációs máz mindentől megóv? Úgy gondolod, hogy létezhetsz lagymatag felelősségvállalásokkal és senki sem fog a tyúkszemedre lépni? Szerinted a külsőségek mindenre felmentést adnak? Kábé köpni-nyelni nem tudtam, ahogy sorozatokat lövöldözött verseiben a kiüresedett emberi kapcsolatokra és egyéb tematikus csomópontokra.
Öcsém, ennek a nőnek semmi sem szent! - jutottam megállapodásra magammal, miközben az erős társadalomkritikákat megfogalmazó verseket olvasgattam. A szerző számára az irodalom a kritika egyik kifejező formája lett, amellyel ostorozhatja a közöny, a kiégettség, a nők kizsákmányolása, az erőszak, a feminizmus, az isten és halál témaköreiből következő sajátos igazságait. Azt tartja magáról, hogy valószínűleg naiv, mégpedig azért, mert reménytelenül hisz egy jobb emberiségben, abban, hogy a természetünkből fakadó, az élet sok területét átható erőszakon valahogy sikerül úrrá lennünk, mert hiába, valamennyien állatok vagyunk, és a felszín alatt valamennyiünknek fogai és karmai vannak. Addig is, amíg a társkereső oldalak profánsága arcul csapja annak használóját, teljesen ül a versben megszemélyesített halál allegóriája: ő is társkereső applikációt használ, obszcén képeket küld magáról, edzőterembe jár. Miért is ne? Amilyen arcok és üzenetek váltódnak rendszeres gyakorisággal rajta, annál a halál is jobbnak tűnik.
Jelena Glazova tükröt tart a verseit olvasók elé, és hogy tetszik-e, amit látnak benne, azt már mindenkinek magának kell eldöntenie. A szándékosan kisbetűkkel, cím nélkül hömpölygő strófák a felelőtlen, manipulatív lények ellen hegyezik ki ceruzájukat az irodalom eszközeivel, hogy az olvasók egyéni döntéseikkel becsületesebb irányba induljanak el a mai, kütyüktől és gyors kapcsolatoktól hemzsegő napokban is. Van remény! - hirdeti a költő, mert lennie kell, és ha ehhez kegyetlenül őszinte látleletet kell venni fontos dolgainkról, hát rajta nem múlik.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Jelena Glazova új verseskötetében válaszokat keres társadalmunk legégetőbb kérdéseire, miközben merít a popkultúrából, filozófiából, buddhizmusból, s persze vallás és politika éktelen lármájából. Végül mindig ugyanoda jut vissza: az erőszakhoz. Nem elégszik meg látszatválaszokkal: nem kíméli a humanizmust és a feminizmust sem, tömör és erőteljes képeivel kíméletlenül odacsap, hogy megrengesse létezésünk alapzatát, amelyről azt gondoltuk, kikezdhetetlen. Folyamatosan rákérdez az emberi nyelv és kommunikáció ellentmondásos viszonyára, hiszen „a terjengősség és a jelentés hiánya hirtelen belülről öl”.
Teszi mindezt egy olyan világban, ahol a halál edzőterembe megy és társkereső applikációban küldözget magáról képeket, Isten pedig nem válaszol többé semmire.
Korábbi kötete a Prae Kiadónál:
Sóvárgás (2021)
Megjegyzés küldése