Ház körüli munkák

Urna a véleményeknek - Gál Ferenc költő a hétköznapi élet mindenhatóságáról mesél, ami jelen van mindenki életében. Fegyvertelenül jön közénk, az őrangyal, aki korábban még háta mögött vigyázott, ma már ki tudja, hol duzzog. A munkát, mi sorsa az egyénnek, el kell végezni, de végére érni csak a végén lehet. És utána... mi következik?

Könyvajánló
Gál Ferenc
Ház körüli munkák

Kinek mi a feladata otthon, a világban? A diáknak tanulni, az anyának gondokat elsimítani, az apának szemlélődni a megélhetés romjain, vagy Gál Ferenc Ház körüli munkák című verseskötetének fedlapján a kérők lemészárlása, következtetve Ixión Painter azonos című képéről. A kötet nyolc év kihagyása után született meg, a mesterünk életbe, szemlélődésbe belefáradt, összegző versei kvázi urnák a különféle véleményeknek.

Nyártól nyárig öt ciklusba rendezett verseket olvashat a nagyérdemű, aki számára egyértelművé teszi, hogy a versírás is ház körüli munka lehet éppen úgy, mint vacsorát adni a családnak, vagy felhasogatni télire a fát. A tevékenykedés különféle hétköznapi munkákban létjogosultságot nyer, a beköszönő külső címkék (betonozás, kávédarálás, stb.) átkonvertálódnak önmunkává, gyászfeldolgozássá, nyelvvel való aprólékos matatássá. Verset írunk, tehát vagyunk. Akkor is, ha mézet csavarunk fel, vagy hamvakat hozunk ki a térről, vagy radírszerű a tél.

Mi legyen hát? Legyünk befogadóként földhöz ragadtak, és csak arra gondoljunk, hogy nahát, a kávéfőzésről is lehet verset írni, vagy ha már ragadni akarunk, akkor keressünk finom, távoli asszociációkat a sorok mögött, hogy emelkedett hangulatba kerüljünk? A költő lehűt minket, csak semmi cafrang, „Ha választani kell, szó szerinti / értelmet javaslok.” Tudatosan használja az iróniát, mely fegyverrel agyonüti a pátoszt, nincs annak itt az ideje, vagy ha itt van, csak csínján vele, inti óvatosságra olvasóját "A jégcsapok tördelésén túl, / a járda lesöprésén innen". Versmondatai nem tisztelik a sorhatárt, egyedi szórendjei erősítik a mondanivalót, inverziók, pontosítások, közbeékelések jellemzik, amelyekkel a költő megfigyeléseit, szemlélődéseit közvetítik az olvasóknak.

Mivégre fáradunk annyit, hol az élet értelme? - keresi keresetlen szavakkal. Fegyvertelenül jön hozzánk, köszön be ajtókon, ablakokon emeli felénk suta, felemás gesztussal láthatatlan kalapját, mintha jelen lenni is szeretne, meg nem is. Hol vagytok? - nézelődik, - ti hogy látjátok? - faggat minket saját bajai mellől, megerőszakolva a párhuzamot húzni készülő valóságot, ráriadva, hogy mindennek csak akkor van vége, amikor a végére ér az ember. Hogyhogy nem látjátok? - tör rá a vastag így van ez, nem másképp rohadása, - de ha látjátok, mi ez a közöny? Visítani kéne, őrjöngve, asztalt verve követelni a jobb életet, átpingálni a szürke jelent - legalább néha! és az őrangyalt, aki eddig ránk figyelt, visszaédesgetni a hátunk mögé, mert kell, és különben is, mert oda való. Hol vagytok, feleim? - néz széjjel tétován félreálló gallérja mögül.

Tényleg: hol vagyunk?

"Fegyvertelenül
jöttem közéjük, rám se néztek,

...

Kegyelmi állapotról szó nincs.

...

a kegyvesztettek turkálóban 
küzdenek a szezon derekáig"

Fülszöveg

Az angyalok mostanra eltűntek Gál Ferenc költészetéből, és az „…őrangyal / helyett csak az a lankadt fikusz / áll jobb felől mögötted”. Maradt a bársonyember is a függöny mögött, aki megtöri a csöndet. A versek számozottan követik egymást, mint legújabb jelenetek a bábuk életéből. Augusztus továbbra sem enged, és az elvarratlan szálakról kiderülhet, hogy valaki már elvágta őket. A fények összevisszaságában a boncmester dolgos alakja tűnik fel a szerző ötödik kötetében, és egy félmosoly valaki mástól, aki mindig jelen van, bármi is történjék. A fénytölcsérben pörögve látszik, hogy a munkát elvégezni sokféleképpen lehet, de a végére érni csak a legvégén. A hétköznapi élet tereit és mozgásait létállapotokként értelmező megfigyelő nyomokat, lenyomatokat követ és vesz számba, de tudja, hogy minden más fénytörésben látszik a megtalált szavakban, még a töltelékszavakban is. Nem ismétli meg a pókember hibáit, hozzád beszél.


Gál Ferenc

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Prae Kiadó!

Kövess bennünket Facebookon!

A képek a kiadó oldalairól származnak.


Termékadatok
Cím: Ház körüli munkák
Szerző: Gál Ferenc
Kiadó: Prae Kiadó
Oldalak száma: 88
Megjelenés: 2023. április 17.
Kötés: Nincs
ISBN: 9786156199843
Méret: 140 mm x 140 mm x 5 mm
Szerkesztette: Péczely Dóra
Borítóterv: Szalay Miklós

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes