Buda & Pest - egy város zivataros századaiból

Buda és Pest 800 éves történelme, két család váltakozó szerencséje és traumái - e kettő köré rendeződik a tizenhat szerzős Buda & Pest - egy város zivataros századaiból című regény tartalma. Kalandok, szerelmek, török-tatár-német dúlások és egy számomra letehetetlen könyv - amit mégiscsak le kell tenni, mert 1130 gramm a lelkem, ki tudja azt annyi ideig kézben tartani, amíg elolvassa? 


Könyvajánló
Buda & Pest - egy város zivataros századaiból

Kivételes alkalomból kivételes cselekedetre vállalkozott tizenhat szerző a Historycum Kiadó égisze alatt: Budapest egyesítésének 150. évfordulójára olyan történetet kívántak alkotni és a nagyközönség elé rakni, amely egyrészt igényes formájú (kemény kötés, borítóvédő, több, mint egy kilogramm tömegű, még éppen nem apró betűs szedés, térképek a citált századokból, valós szereplők jegyzéke, családfa, rövid életrajz a kötet szerzőiről), másrészt kiválóan megszerkesztett, egységes koncepcióba rendezett, a 16 szerzőtől szinte észrevehetetlen különbségek nélkül egybekovácsolt, remek dramaturgiával megspékelt, izgalmas, kalandos könyvet kap az ember a pénzéért. Kifejezetten javaslom karácsonyi ajándéknak, se külcsínben, se belbecsben nem fog csalódni, akit megörvendeztetnek ezzel a művel.

Közel nyolcszáz év történelme (1241-2023) és két budai család váltakozó szerencséje, traumái adják a kötet lényegét, no és a híres-hírhedt griffes kulcs, ami hol az egyik, hol a másik családnál kerül őrzésre, mint a dúsgazdagságtól egy lépésre lévő lehetőség záloga. (Mondjuk, amikor az ötödik-hatodik-sokadik részben sem volt semmiféle tényleges utalás arra, hogy mit nyithat az a nyomorult griffes kulcs, kissé tikkelni kezdtem és úgy kellett megállnom, hogy ne lapozzak a XIII. fejezethez, aminek sokatmondó címe A griff titka.)

A történelem viharos eseményei meg-megcibálták az embereket, életek, sorsok és vagyonok mentek nirvánába, de egyúttal arra is rámutattak a szerzők, hogy a hétköznapi emberek jó részét saját életükön és boldogulásukon kívül túl sok más a régmúltban sem érdekelt és ma sem érdekel - az ember természete alapvetően nem változik. Sok-sok rész fut ki erre, legjobban Bakócz Sára története emeli ki a fentieket, ami a Lánchíd építéséről szól. A munka a hídon 1848-49 zűrös és bonyodalmas idejében is folytatódott, megvilágítva azt, hogy  "normális emberek" akkor is a saját dolgaik miatt reszkettek, és nem igazán érdekelte őket a forradalom összevisszasága. Ez rávilágít arra, hogy mi történik akár napjainkban is, amikor az emberek sztrájkokkal, tüntetésekkel találkoznak, ami akadályozza őket a munkájukban: nem mindenki látja, érti, vagy akarja látni és érteni, hogy mikor mi miatt érdemes részt venni bennük, vagy tűrni egy adott tömegmegmozdulás következményeit. Mozgatórugók, sorok közötti olvasások, színfalak mögötti tevékenységek bemutatása, ebben nagyon erős a kötet - szeretem, hogy a történelmi tényeken, kalandosságán, izgalmasságán túl erős emberismerettel és gondos okossággal megformált cselekményű történetet kaptam a szerzőktől.


A Buda & Pest - egy város zivataros századaiból szerzői:

Bakóczy Sára, Bányai D. Ilona, Cselenyák Imre, Fábián Janka, Gál Vilmos, Gáspár Ferenc, Hacsek Zsófia, Izolde Johannsen, Jezsó Ákos, Kapa Mátyás, Nemere István, Novák Andor, Schmöltz Margit, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Trux Béla

A történelem viharai, nagy csomópontjai, valós történelmi és egyéb vonatkozású szereplői alátámasztják a hitelességet, a két család magánéleti történéseibe foglalt különféle kalandos események, finom romantika és érzelmi amplitudók pedig garantálják az izgalmat, a gördülékeny olvashatóságot. Nem száraz, nem rág szájba semmit, nem állít piedesztálra senkit, ecce homo! - lebbenti fel a fátylat évszázadok motiváló erőiről, és még az áldozathozatalokat sem minősíti, mert egyszerűen akkor és ott ezt lehetett megtenni, és éppen olyan lelkületű volt az adott szereplő, hogy neki ez volt a természetes. 

A mű szerkezetileg nagyon hasonlít Edward Rutherfurd regényeire (Az Erdő, Sarum, London, Ruszka, stb.), amelyek szintén valós történelmi eseményeket helyeznek sok évszázados időszakot felölelő időtartamokba, valamint mindegyikben több család sorsát alakítva írja a cselekményt. Több évtizede olvasom a fenti szerző műveit, és már azt hittem, nekem kell megírni egy ilyen magyar vonatkozású történetet - 1) igen, viccelek a mondat második részében, 2) végre valakik vállalkoztak erre a hatalmas feladatra. Fantasztikus mű, többször elolvasós, polcon maradós, értékes és értelmes könyv, amit csak ajánlani tudok a hiteles történelem és az izgalmas kalandok kedvelőinek!

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Százötven ​esztendővel ezelőtt, Magyarország szívében, a Duna két partján álló, egymással régóta kacérkodó települések végleg összekötötték a sorsukat. Így született meg Európa egyik legszebb, legkülönlegesebb fővárosa: Budapest.
De a történet nem ekkor kezdődött! Sokkal régebben…
A regény, amit a Kedves Olvasó a kezében tart nem kisebb dologra vállalkozik, minthogy bemutassa Buda és Pest nyolcszáz éves történetét, két család generációinak – sokszor egymással összefonódó – sorsán keresztül. Kalandos, romantikus, rejtélyekkel átszőtt történet ez, ahol virágzás és hanyatlás, pompa és nyomor, megszállás és forradalmak, ostromok és hősies helytállás képei villannak fel a tatárjárástól a török hódoltságon át a nyüzsgő világvárosi létig. Közben pedig ármány és viszályok, bűnök és erények, bosszú és megbocsátás, balsors és szerencse, gyűlölet és szerelem kuszálják a szálakat.
Vajon mit nyit a Farkas család egyik őse által a leszármazottakra hagyott, különös kulcs, amelynek a feje egy álló griffet mintáz? Mi köze van mindehhez a Révész famíliának? Hogyan boldogulnak a pesti és a budai polgárok a történelem forgatagában? A tizenhat történelmiregény-író által közösen írt, sokszínű, mégis egységes történetet feldolgozó, monumentális regény ezekre a kérdésekre úgy adja meg a választ, hogy közben egy hihetetlenül izgalmas időutazásra invitálja olvasóit.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!
Köszönjük, Historycum Kiadó!
Kövess bennünket Facebookon!
A képek a kiadó és a szerzők oldalairól származnak.
Termékadatok
Cím: Buda & Pest - egy város zivataros századaiból
Kiadó: Historycum Kiadó
Oldalak száma: 680
Megjelenés: 2023. szeptember 27.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155816246
Méret: 155 mm x 230 mm
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes