Fangirl: új suli, új szobatárs, régi fanfiction - avagy egy főiskolás kalandjai

Könyvajánló - Rainbow Rowell - Sam Maggs, Gabi Nam: Fangirl: Manga 1-2.

Új suli, új szobatárs, régi fanfiction - avagy egy főiskolás kalandjai

Előre kell bocsátanom, hogy a képregény nem az én műfajom, legfeljebb pár egybefüggő kockáig tud lekötni vagy legfeljebb az első rossz sorrendben olvasott szövegekig. Ez azonban most megváltozott, a Fangirl: Manga első és második részével. Nagyjából egy lendülettel olvastam el a két kötetet, hiszen az első egy jelenet közepén fejeződik be, azonnal kellett a folytatás. Amiben szintén nem csalódtam.

Mégis nehezen ültem le megírni ezt az ajánlót, ugyanis nagyjából öt szóban össze tudnám foglalni: ezt mindenkinek el kell olvasnia. A könnyed humor mellett komoly témák is szóba kerülnek, a rajzok remekül adják vissza a szereplők gesztusait, illetve egy igazi különlegessége is van a könyvnek, ugyanis két történetet kapunk egyben.

A történet főszereplője Cath, aki 18 év után teljesen új helyzetben találja magát: az ikertestvére, Wren nincs mellette. Nem távolodtak el nagyon, hiszen egy főiskolára járnak, de a szobájuk - életükben először - mégsem közös. Cath-nek nehéz megbirkózni ezzel a változással, azonban van egy saját bejáratú menekülő útvonala: az általa írt Simon Snow fanfiction.

Írás közben teljesen ki tudja zárni a való világot és ezt mi is élvezhetjük, mert - kevesebb oldalon, mint a fő történet, de - betekintést nyerhetünk Simon és Baz világába is. A szemünk előtt bontakozik ki egy könyv a könyvön belül, amiben megismerjük a varázslóiskolai szobatársakat, Simon Snow-t és Tyrannus Basilton Grimm-Pitch-et, azaz Bazt. Az első oldalakon nekem kicsit Harry Potter utánérzésem volt, de mivel az volt az első varázslós könyvem, így egy ifjú varázslókról szóló szálat olvasva arra asszociálok.

fg1_66p.jpg

Bár az egyik tárgya a kreatív írás, Cath mégsem nem élhet folyton a képzeletbeli világában, hiszen a valóságban előadásokra kell járnia és valahogy kapcsolatot kell tartania a folyton bulikba járó ikertestvérével is. Ez azonban nem olyan könnyű, hiszen míg Cath próbálja fenntartani az addig ismert életét és keresni a megszokott dolgokat, Wren minden cselekedete a “legyen valami új” szellemében történik.

Főszereplőnk szerencséje, hogy a szobák kiosztásakor a talpraesett és szókimondó Reagan-t osztották mellé, aki nem hagyja, hogy folyamatosan a közös szobájukban ücsörögjön és fehérjeszeleten éljen. Ennél is jobb hatással van rá, hogy Reagan mellé megkapja extraként Levi-t is, aki nemcsak megnevetteti, de vigyáz rá és az internet kerülésével meg is döbbenti Cath-et.

Azonban akárhogy is próbálják kirángatni a szobából és a Simon Snow világból, Cath-nek nem olyan egyszerű megtenni ezeket a lépéseket. Ugyanis a főiskola elkezdésével teljesen felfordult az élete, minden, ami addig megszokott volt, hirtelen változott meg körülötte, amire még nem állt készen. A maga módján igyekszik megküzdeni a sok újdonsággal, mégis túl soknak tűnik számára. Ahogy haladunk a történettel, megismerjük az ikrek gyerekkorát is és azt is megtudjuk, miért különösen fontos Cath számára az ikertestvére és miért olyan nehéz elszakadnia tőle. Új barátai a segítségére vannak a főiskolai életének kialakításával, de ha szükséges, tapintatos határokat is húznak.

Bár a történet alapvetően egy főiskolán játszódik, az ottani élet bemutatása helyett sokkal hangsúlyosabb a karakterek közötti kapcsolat, illetve hogyan alakítják az életüket, milyen döntéseket hoznak. Akadnak kiszámítható történések, de meglepő fordulatok is. Olyan kérdéseket is boncolgat az írónő, amik nem feltétlenül megszokott egy könnyed young adult kötetben.

Miközben a történet eladná önmagát, rengeteget adnak hozzá a dél-koreai Gabi Nam rajzai. Még fekete-fehérben is annyira kifejezőre sikerültek az arcok és mozdulatok, hogy néha még szöveg nélkül is kitalálható, mi történik éppen az oldalakon. Ugyanakkor a művész nem ragaszkodik feltétlenül az éles kontúrokhoz, ami kellemes lágyságot is ad a szereplőknek, jó ránézni a könyv lapjaira.

Én várom a harmadik részt - és nem csak a második kötet függővége miatt.

Köszönet a Fumax Kiadónak!

A kötetek a borítóképekre kattintva kedvezményesen megrendelhetőek a kiadó honlapján, ahol ráadásul Simon Snow és Baz története is elérhető.

Kövess minket a Facebookon is!

Csodabogárként szép az élet

Egy habkönnyű fantasy az év végére - Legendás Latték

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes