A mindenség vége

 Könyvajánló - Katie Mack: A mindenség vége

Katie ​Mack elméleti asztrofizikus, az univerzum kezdetét, evolúcióját és végét kutató csillagászati és fizikai kozmológia számos területével foglalkozik. Kutatásai mellett aktív tudomány-népszerűsítő (több százezer Twitter-követővel), aki szellemes és könnyed stílusban tudja tudományága keveseknek hozzáférhető megállapításait a laikus olvasóközönség számára is érthetően közvetíteni. Könyvében az univerzum végéről való gondolkodás jelenleg rendelkezésünkre álló eredményeit mutatja be: szuperteleszkópok és részecskegyorsítók legfrissebb megfigyelései rajzolják át eddigi ismereteinket elképesztően izgalmas (és egyben félelmetes) új lehetőségekkel, és változtatják meg nézeteinket arról, hogy mi képzelhető el (és mi nem) a kozmosz távoli jövőjében. Költők és filozófusok a történelem kezdete óta vitáznak és tépelődnek azon a kérdésen, hogy miként fog véget érni a világ. Hála a természettudományoknak, ma már pontosan tudjuk a választ: tűz emészti el. Katie Mack segítségével a meredély legszélére állva tekinthetünk le a végtelen sötétségbe – tudományos szempontból.




Ahogy a világ egyszer keletkezett, egyszer véget is ér. Legalábbis a mi világunk biztosan véges, hogy maga az egész Univerzum az-e, és hogyan, miként, hogy létezik-e a multiverzum, az persze más kérdés. Katie Mack, a népszerű és ismert elméleti asztrofizikus most mégis megpróbálja bemutatni a valószínűbb és a kevésbé lehetséges eseményeket, fizikai változókat, amelyek oda vezethetnek, hogy véget ér... nos, minden. 

Költők és filozófusok a történelem kezdete óta vitáznak és tépelődnek azon a kérdésen, hogy miként fog véget érni a világ.

Öt fejezeten át öt különböző elképzelést mutat be arra, ami kevésbé kutatott és kevésbé népszerű téma, mint a keletkezés: hogyan lesz vége az Univerzumnak? A könyve bár rövid, mégis tökéletesen részletezi a fizikai alapokat, amelyeknek megértése szükséges, hogy laikusként is értsük, miről van szó. Könnyed, humoros, jól olvasható stílusban mesél, de közben mégis rengeteg vadi új eredményt mutat be. Óhatatlanul aprónak és jelentéktelennel érezzük magunkat, De őszintén szólva: már csupán a földi természeti erőket tekintve is azok vagyunk. Hát még ha az egész ismert és ismeretlen Univerzumról van szó.

A Nagy Reccs elképzelése az egyik legismertebb vég, ám Katie Mack felhasználja a tudományága legújabb felfedezéseit is, bemutatva, miért volt fizikailag teljesen megalapozatlan a Nagy Hadronütköztető beindítása körüli félelem a világvégétől. A Nagy Reccs mellett megismerjük a bránelméletet, és azt, hogy mi történik, ha a Higgs-mező hirtelen átalakul, egy egészen más Univerzumot létrehozva ezáltal, de elképzelhető, hogy a sötét energia miatt végtelenségig tágul az Univerzum és aztán ez okozza a végét.

Rendkívül érdekes, olvasmányos és a rengeteg információ ellenére is könnyen fogyasztható szöveg, kétségkívül gondolatébresztő: az ember óhatatlanul elmereng mindazon a kérdésen, ami valahol legbelül talán mindenkit foglalkoztat, még ha nem is ennyire nagy mértékben és nem is ilyen ismeretekkel. Hogyan jön el a vég? Kozmikus léptékű lehetséges válaszokat kapunk erre a kérdésre.




Katherine J. Mack 1981. május 1-jén született, amerikai elméleti kozmológus, a Perimeter Institute Hawking kozmológiai és tudományos kommunikációs tanszékének egyik vezetője, az Apollo 11-en is dolgozó nagypapája nyomdokain a Caltechen és a Princetonon végezte tanulmányait. Tudományos kutatása a sötét anyagot, a vákuumbomlást és a reionizáció korszakát vizsgálja. Ismert és kedvelt tudománynépszerűsítő, Twitteren és a saját weboldalán folyamatosan oszt meg érdekes és közérthető eredményeket a kutatási területeiről. 

Köszönöm a lehetőséget a Typotex Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.




Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes