A zaj

Könyvajánló - James Patterson, J.D. Barker: A zaj

Az ​oregoni Mount Hood közelében egy ismeretlen eredetű, pusztító erejű hanghullám söpör végig egy kis településen. A katasztrófában mindenki életét veszti, leszámítva egy testvérpárt, akik még időben elérték az egyik óvóhelyet. A jelenség hamarosan több helyen megismétlődik, és további megmagyarázhatatlan események is történnek. Egyesek szerint a kínaiak vagy az oroszok vetettek be egy új titkos fegyvert. Mások isteni eredetű megtorlásban hisznek.




A kormány a helyszínre küld egy csapatot, hogy kivizsgálja az esetet, de a csapat tagjai egymással ellentétes feladatokat kapnak. Dr. Martha Chan pszichológusnak, aki egészségügyi vészhelyzetekre szakosodott, tanulmányoznia kell a túlélőket. Alexander Fraser főhadnagynak, aki egész életében katonai pályára készült, és nem bízik a civilekben, el kell különítenie őket. Kisvártatva azonban teljesen eluralkodik a káosz, és mindenki kénytelen lesz összefogni, hogy megoldást találjanak az őrjítő zaj eredetére, ami senkit és semmit nem kímél.

James Patterson és J.D. Barker második közös regényében a rettegés eddig ismeretlen hangon szólal meg, és ez a hang a két méltán népszerű szerző képzeletvilágának legsötétebb zugaiból származik.

Ötletes, érdekes, és szokás szerint a sztorit nehezen részletezhető (spoiler miatt) regény született a páros tollából. Bár Pattersont továbbra is erősen középszerű írónak tartom, a saját könyvei közül egy sem tetszett maradéktalanul, Barker azonban a 4MGY óta kedvenc. Azt a szintet sajnos azóta sem ütötte meg, de hát elég nehéz egy a 4MGY-nél is agyafúrtabb, egyedi, érdekes sorozatgyilkost alkotni, aki ennyire képes megvezetni (és fotelba szegezni) nem csak a nyomozókat, de az olvasókat is. 

Barker azóta kipróbálta magát az akcióthriller és a misztikus thriller területén is, de írt - Pattersonnal közösen - egy vérbeli amerikai, nyugati parttól a keleti partig tartó hajszát is egy sorozatgyilkos után. Most tavasszal érkezik a páros következő, immáron harmadik közös regénye, amely ismét egy hamisítatlan sorozatgyilkos utáni hajszáról fog szólni, mondjuk kissé elszomorodva olvastam, hogy a 80-as években, 90-es évek elején játszódik a sztori (a 4MGY-t azért is szerettem, mert mai, modern, fontos szerepet játszanak a számítástechnikai eszközök, a DNS, stb., ami a 30-35 évvel ezelőtt még nem igazán, épp csak gyerekcipőben járt. És persze az is fontos, hogy Sam, a főnyomozó végre nem egy informatikai analfabéta, ahogy a legtöbb sztoriban, aki mellett van egy kocka is.)

De térjünk is vissza A zajra. A madártollas gyilkosságokhoz hasonlóan ez a regény is több szálon mozog - egyrészt megismerünk egy testvérpárt, akik túlélői a különös eseménynek, ami több mérföldes körzetben minden élőt megölt. Másrészt ott vagyunk a térségbe érkező kutatók és nyomozók oldalán is - van, aki rendfenntartás céljából, más az esemény kutatása céljából érkezett a kormány megbízásából. Rövid, gyors, pörgős fejezetek, nagyjából minden fejezet végére más és más tippünk van, mi, vagy ki áll az rejtélyes hangforrás mögött, rendkívül feszült cselekmény, amely nagyon erős indítás után egy kicsit leül, a vége pedig... nos, nem igazán vagyok elégedett a végével. 


Mint ötlet: elsőrangú. Mint írás, írói stílus: pörgős, feszült, élvezhető, magával ragadó. És valahogy mégsem állt össze teljesen. Valami hibádzott a végére, és valahogy az egész olyan... idegen volt. Mintha egy akciófilm forgatókönyvét olvastam volna, de annak is vázlatos, a karakterek kissé egysíkúak és laposak, akiknek a bemutatása, kibontása jobban ment eddig úgy is, hogy a pörgősség megmaradt. A testvérpár szála sokkal megragadóbb volt, mint a többi, de a végére ez is kifulladt. Sajnálom, hogy nem tetszett jobban, pedig annyira jól indult. Reménykedem, hogy a következő közös könyvük jobb lesz - de jobban örülnék, ha Barker lassan ismét egyedül írna regényeket. 

James Patterson 1947-ben született Newburgh városában, New York államban. Amerika egyik legkedveltebb és legismertebb krimiszerzője, igazi nagyágyú, olyan nagysikerű sorozatok szülőatyja, mint Alex Cross ügyei, vagy éppen Michael Bennett. Nagyon sok olyan könyve is, amelyet más szerzőkkel közösen írt. Én talán 5-6 könyvét olvastam eddig ezen kívül, abból kettő más szerzőkkel közös kötete, és nem volt a kedvenceim között, ügyes, érdekes, de valahogy mégsem annyira magával ragadó vagy emlékezetes történetek íróinak ismertem az eddig olvasottak alapján. 

J.D. Barker 1971-ben született, a Fort Lauderdale-i Művészeti Intézetben szerzett üzleti diplomát. Az 1990-es években sokáig a 25th Parallel című magazin munkatársa volt. Popkulturális témában írt cikkeket, és együtt dolgozott Brian Hugh Warnerrel, aki később Marilyn Mansonként vált híressé. Több novellája is megjelent a 90-es években, főleg a horror műfajában alkotott. Sokáig szellemíróként dolgozott, Forsaken című első regényét 2014-ben adták ki. A kötet meglepő sikert aratott, és jelölték a Bram Stoker-díjra is, ráadásul a Stoker család felkereste őt, hogy segítsen Dacre Stokernek megírni a Drakula hivatalos előzményregényét. Közben Barker saját sorozatba is kezdett: A negyedik majomban az utóbbi évek egyik legeredetibb sorozatgyilkosát teremtette meg, akit a rendőrség üldöz. A kötet jogait számos országba eladták, opciózták filmre és televíziós sorozatra egyaránt, ráadásul Az ötödik áldozat és A hatodik éjszaka című kötettel trilógiává bővült. A zaj a James Pattersonnal közös második regényük, és mostanság jelent meg a harmadik, A fekete özvegy halála c. regényük is. 

A könyvet Bosnyák Edit forította.

Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyveknek! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.




Kövess minket Facebookon!


Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes