A víz értéke

Megmostad a kezed? Feltettél egy kávét? Ugye, milyen magától értetendő, hogy elforgatsz egy csapot / megnyomsz egy gombot és folyik a víz? Ez a Földön kb. 750 millió ember számára csak álom, és fáradtságos munkával jutnak vízhez. Matt Damon és Gary White ezen kíván változtatni. Humorral és alázattal megírt művük ezt a folyamatot tárja a fejlett világ szerencsés emberei elé, akiknek megadatik, hogy csak úgy kinyissanak egy csapot, amiből víz folyik. A könyv teljes bevétele erre a célra fordítódik. Segíteni akarsz te is? Vegyél meg egy A víz értéke című könyvet! 


Könyvajánló
Gary White - Matt Damon
A víz értéke

A fejlett világnak olyan természetes a víz jelenléte életükben, mint a levegő, amit beszívnak. Elforgatnak egy csapot, és voalá: csobog is belőle a víz. A kényelem évtizedek óta adott: közművek épülnek vízfelhasználásra, amit minden állam kiemelt figyelemmel kísér: biztonsági előírások megkövetelte munkafolyamatok teszik lehetővé az akadálymentes működést, nyomatékosított büntetési tételek torolják meg, ha vízművel kapcsolatos, társadalomra veszélyes cselekmények sértik vagy veszélyeztetik annak zökkenőmentes működését. A háztartásokban komoly beruházások történnek annak érdekében, hogy a víz egy vezetéken bejöjjön a házba, ahol egy gombnyomással hideg vagy meleg folyadékként szolgálja a felhasználót. Aztán az is komoly pénzbe kerül, hogy a víz el is távozzon a helyiségekből: egy hete köhögtem ki 200 ezer forintot csak azért, hogy a házból a telken belül kiépítésre kerüljön a szennyvízcsatorna a létesített összefolyóig.

A világ fejlett részén kívül azonban nem mindenki ilyen szerencsés, legalább 750 millió ember nem teheti meg azt, hogy megnyom egy gombot, kinyit egy csapot és folyik az életet adó nedű, mivel nincs bevezetve a víz a lakásába, 1,7 milliárd embernek pedig vécéje sincs. A vízválság minden harmadik embert érinti a Földön: gyerekek nem járhatnak miatta iskolába, nők nem kereshetnek pénzt, a fentiek sokakat kényszerít mélyszegénységbe. Hogy értsétek, miről is beszélek, elmesélem, milyen volt süldő lánykoromban (tehát a hetvenes években) egy Nyíregyháza melletti kis faluban (tehát nem a világ végén! Megyeszékhelytől 5 kilométerre) egy közepes ruhamennyiség kimosása. Először is vizet csak az utcánkban lévő kútról tudtam hordani, ami kb. 150 méterre volt a házunktól. Két 10 literes kupával indultam neki, ágas kút volt, tehát leeresztettem a vödrét kb. 5 méter mélységbe, megmerítettem, majd felhúztam, áttöltöttem a kupákba (külön tudomány volt, ha hatékonyan és gyorsan akartad elvégezni). Ezt egy alkalommal kétszer, majd irány a ház. (Ki is voltam combosodva, egy 50 kilós zsákot simán fel tudtam emelni a földről és a vállamra csapni, majd vinni, ahová kellett.) A spórt (sparheltet) előtte már begyújtottam, mert melegvíz csak úgy lehetett nálunk, hogy azon felmelegítettem. Egy mosáshoz fordultam a kúton vagy tízszer, majd amíg melegedett a víz, kikészítettem a teknőt, és adjad neki. Bizony, esetenként ez egész napos elfoglaltságot is jelenthetett - és egyáltalán nem biztos, hogy a meghordott víz elegendő volt az öblítés teljes folyamatához. Télen a jég miatt lehetett kínos téma kútra járni, nyáron meg a spór izzasztotta az embert feleslegesen. Most képzelj olyan élethelyzetet, hogy dzsungelen, sivatagon és egyéb kedvezőtlen körülmények között kell ugyanezt megtenni, nem az én 150 méteremen, hanem 1-3-sok kilométeren keresztül. Vizet melegíteni pedig csak az udvaron lehet, egy kisebb tábortűznél.



Ugye, érthető, hogy a víz beszerzése a fejletlen világban az egészségügyi és higiéniai gondokon túl családonként legalább egy embert le is foglal, aki se pénzt keresni, se önmegvalósítani nem tud, hiszen a Maslow-i piramis legalján tengődik, a fiziológiai szükségletek talaján. Az ilyen emberek mélyszegénysége általános, gyerekek nem járhatnak iskolába, lányok, asszonyok nem tudnak munkát vállalni. Erre a problémára keres megoldási lehetőséget két ember, Gary White hidrológus és Matt Damon filmsztár. Kettejük gründolása a Water.org, amely cég kezdeti gyerekbetegségei kinövése után idővel rátalált a vízválság elleni működő szisztémára, és eddig 40 millió embert segítettek hozzá ivóvízhez és illemhelyiséghez. Meggyőződésük, hogy szegény emberek is képesek hozzájárulni a vízválság megoldásához, érdemes alapozni rájuk a kérdésben, amit könyvükben részletesen el is magyaráznak.

A könyvből befolyó valamennyi bevétel a Water.org számlájára kerül, hogy hozzájáruljon újabb vízberuházások költségeihez a fejletlen világban, ami nagyon becsülendő. A műben számos történet olvasható, hogy a szerzőpárosok hogyan bukdácsoltak az útjukon, hogyan terveztek és teremtettek lehetőségeket, milyen ötleteik voltak és melyik hogyan vált be, vagy éppen teljes kudarcot eredményezett. Mennyit utaztak a fél világon keresztül, hogyan térképezték fel a rászorulókat, és céljaik elérése érdekében hogyan környékezték meg a nagyhatalmú döntéshozókat. Az új modell kialakítása egyáltalán nem volt egyszerű. A két ember humorral és alázattal mesél a fentiekről - csak semmi nagyképűség vagy pátoszos emelvények: csak a víz és a cél, valamint annak érdekében megtett lépések. Ahol ennyi ember szomjazik, oda nem hiányzik a manír.

Hogy te mit tehetnél? Szegődj társul a vállalkozásukban! Vegyél meg ebből a címből, A víz értékéből egy könyvet. Ennyi.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Az ember minden reggel használja a vizet: lezuhanyozik, kávét főz, lehúzza maga után a vécét, oda se figyelve.
Csakhogy több mint 750 millió ember nem teheti meg mindezt, mivel nincs bevezetve a víz a lakásába, 1,7 milliárd embernek pedig nincs vécéje. A vízválság minden harmadik embert érinti a Földön: gyerekek nem járhatnak miatta iskolába, nők nem kereshetnek pénzt, és sokakat kényszerít mélyszegénységbe.
Ám mindez megoldható - ez a meggyőződés hozta össze Matt Damon filmsztárt és Gary White hidrológust. Évekig próbálták megoldani a válságot helytelen módszerekkel, aztán félig helyesekkel, végül már majdnem egészen helyesekkel. Közös cégük, a Water.org idővel rátalált egy működő szisztémára: eddig 40 millió embert segítettek hozzá ivóvízhez és/vagy vécéhez.

Ebben a könyvben Gary és Matt történeteket mesél arról, hogyan jöttek rá fontos dolgokra, próbáltak ki új ötleteket, utazták be a fél világot hol a rászorulókat felkeresve, hol a nagyhatalmú döntéshozók között forgolódva. Humorral és alázattal ismertetik, hogyan indítottak útnak egy vadonatúj modellt, melynek nem kisebb a tétje, mint jobb egészség és magasabb életszínvonal számos embernek szerte a világon.
A víz értéke arra invitálja az olvasót, hogy szegődjék társukul ebben a vállalkozásban. A könyv eladásából származó összes jövedelmük pedig a Water.org kasszájában fog kikötni.

GARY WHITE a Water.org és a WaterEquity társalapítója és elnök-vezérigazgatója. 1991-ben indította el a WaterPartners Internationalt, amelyből a Water.org lett 18 évvel később. Cégei piaci alapú megoldásokat alkalmaznak a globális vízválság leküzdésére, újításokat vezetnek be a vízügyi projektekben.

MATT DAMON a fent említett két cég társalapítója, Oscar-díjas színész, producer és forgatókönyvíró. 2006-ban létrehozta a H2O Africa alapítványt vízügyi projektek támogatására. Időközben ő maga is vízügyi szakértővé vált.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Corvina Kiadó!

Kövess bennünket Facebookon!

Termékadatok

Cím: A víz értéke
Szerző: Gary White - Matt Damon
Fordító: Árokszállásy Zoltán
Kiadó: Corvina Kiadó
Oldalak száma: 200
Megjelenés: 2023. január 18.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789631368925
Méret: 197 mm x 138 mm

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes