Két egymást utáló angol férfi 40 éve megszakította egymással a kapcsolatot. A jelenben az egyik közepesen sikeres író, a másik multimilliomos. Az egyik haldoklik, és megkéri a másikat, hogy kutassa fel az örökösét, akit balkézről nemzett fiatal férfiként. Nyomozás közben az olvasó képet kap a hanyatló angol arisztokrácia hatvanas-hetvenes évekbeli mindennapjairól, napjainkban pedig szokásaik és hagyományaik eltűnéséről és egy negyvenéves titokról, amely dramaturgiai feszültségként végigvonul a történeten. 

Könyvajánló

Julian Fellowes: Tökéletlen múlt

Az angol arisztokrácia alkonyát festi le a Downton Abbey és a Belgravia írója, Julian Fellowes a Tökéletlen múlt című regényében. A kiváltságos nevelést kapott egyik főhős (közepesen) sikeres író lett élete delére, és kevés embert hagyott el útközben, akihez fiatal korában köze volt. Ezek egyike közé tartozik Damian Baxter, a haldokló multimilliomos, aki levelet ír neki, hogy segítsen előkeríteni az örökösét. A múltban ez a két fiatal férfi egymás jó barátai voltak, de legalábbis jó ismerősei. Az író az angol úri társaság tagja most és a múltban is, Damian azonban nem, és az előbbi révén került oda be, majd élt vissza a helyzetével, és onnantól el is váltak útjaik. A nyomozónak felcsapó író egyszerűen utálatot táplál iránta, de most egy vaskos hátterű platinakártya és a haldoklás ténye elindítja őt a Damian kijelölte úton: örökösvadászatra indul. Végül is, kinek van mersze valaki akaratát a végnél megtagadni?

Damian Baxter negyven éve finoman rámenős, társaságban középpont, férfiasan magabiztos, képzett társalgó, aki a legkisebb lehetőséget is képes volt kihasználni céljai elérése ügyében. Hajlandó volt bebiflázni az akkori londoni társasági élethez tartozók életrajzait, gyakorlottan képes volt alákérdezni bárkinél, úgy hízelegni, hogy férfiaknál bajtársias szolidaritást, hölgyeknél széles mosolyú elismerést váltson ki. Tudta, mit akar, és azt is, hogyan érje el. Csak az első lépést kellett kisakkoznia, amihez segédkezet éppen a közepesen sikeres író nyújtotta. A regényben folyamatos említés történik egy 1970-es titokról, ahol a két főhős viszonya olyannyira megromlott, hogy csak most, évtizedekkel később álltak egymással szóba. Szóval: örökös és egy titok mibenléte kerestetik - e kettő képes az olvasót ébren tartani, miközben léha vigalmak során ecseteltetik neki az 1960-as évek végi angol arisztokrácia fiataljainak gondolkodásmódja, világa, szokásai, valamint hogyan vetik le egyre jobban szüleik, nagyszüleik hagyományait, egyrészt az idők szavára, másrészt a réteg elszegényedése miatt.

Persze az arisztokrácia egy része nem tűnt el a süllyesztőben,  róluk is megemlékezik az író ebben a műben. Éles ésszel használják ki a státuszukkal járó előnyöket és élvezik is az arisztokrata létet - szeretik a rangot és a történelmet, amit támogatja őket. Mindegy, hogy éppen ki regnál az országban, ők Anglia belső köreihez tartoznak, rendezvényeiken mindig van ott a királyi családból valaki. Ismerik az ingatlanjaik értékét, ügyesen kiigazodnak a piacok útvesztőiben, tudják, mikor, mit és hogyan vegyenek vagy éppen adjanak el, hogyan szerezzék meg a megfelelő építési terveket és hogyan használják ki a különböző pályázatokat. Ők azok, akik sokkal jobban a mához és a holnaphoz tartoznak, mint a múlthoz. Csavaros agyuk és józan értékrendjük van, ők fennmaradnak és alkalmazkodnak a változó világhoz.

A finoman terjengős próza folyamatosan ugrál a múlt eseményei és a jelen nyomozása között, és olyan eseményekre irányítja rá a fókuszt, amit kelet-európaiként és hat x-szel a hátam mögött sosem gondoltam át: például, hogy mennyire fontos volt egy angolnak a társadalmi osztálya, a kiváltságos nevelési elvek - lehetőségek, mennyit jelentett egy királyi vérhez tartozó jelenlét egy összejövetelen,  hogy a látszatnál nincs fontosabb. A szerző érzékletesen festi le az angol arisztokrácia alkonyát, kezdve attól, hogy 1958-ban az elsőbálozó lánykák már nem mutatkozhattak be a királynő előtt, azon át, hogyan csúsztak le a hatvanas évek viszonylagos jólétéből a közelmúltig az úri osztály tagjai. Az akkor élt fiatalok egyre jobban megértették, hogy a letűnt kor nem tér vissza, gyászolták az eladni kényszerült kastélyokat, a bálok csökkenő számát, a népes személyzet - úgy mint szakács, inasok, komornyikok, szobalányok, lovászok - eltűnését az életükből. Kénytelenek tapasztalni, hogy a tekintély is halványulóban, az a tisztelet, amit még apjuk, nagyapjuk megkapott, már napjaikban saját társadalmi körükben is erőtlen és hamis, és a rangnak már nehézkesebb a pénzre váltható értéke. Ami nem változott: az úri osztály a személyes boldogtalanságot napjainkban is unalmas és kisstílű dolognak tartja, és a végsőkig őrzi a házasság boldog fennállásának látszatát, egészen a botrány kirobbanásáig. 

A szerző az irodalom eszközeivel nagyon finoman és határozottan mutat rá a fentiekre, az olvasó ott érzi magát a múlt századi léha Londonban, cicceg az elképesztő lazaságon, csúsztatásokon, intrikákákon, ostobaságokon, látszatot fenntartó hazugságokon, melyek olyan simán és megfoghatatlanul csúsznak ki az emberek szájából, mint az angolna. Az arisztokrácia etikai kódexe átlag angol számára is helyenként kuncognivaló, még akkor is, ha azok között lavírozva egy örököst kell megtalálni.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Felkeltette ​a kíváncsiságomat, sőt mi több, megdöbbentett, amikor megtaláltam Damian Baxter levelét a számlák, a köszönőlevelek és a jótékonysági felkérések özönében, amely minden áldott nap elárasztja az íróasztalomat. Csaknem negyven éve nem láttuk egymást, és semmiféle módon nem érintkeztünk a legutolsó találkozásunk óta… De volt egy másik oka is a meglepődésemnek, egy jóval egyszerűbb.

Utáltam őt.

A sikeres író mégis elvállalja esküdt ellensége, Damian felkérését: a dúsgazdag férfi ugyanis haldoklik, és azt a feladatot adja egykori barátjának, hogy keresse meg az örökösét, akinek csupán sejti a létezését. A szerző beleveti magát az emlékek tengerébe, és a régi szerelmeket felkeresve felidézi a bulizással, csajozással töltött hatvanas éveket, amikor a két férfi egymással versengve próbálta megtalálni a maga útját az angol arisztokraták idejétmúlt szokásainak és az újabb nemzedék lazább erkölcseinek zűrzavarában. Csakhogy ezzel együtt a negyven évvel ezelőtti óriási botrány részletei is a felszínre kerülnek…

Julian Fellowes (1949. augusztus 17. Kairo, Egyiptom) nemesi származású, angol színész, regényíró, forgatókönyvíró és rendező.

Robert Altman filmjének a "Gosford Park"-nak ő írta a forgatókönyvét, melyért 2002-ben Oscar-díjat kapott. Ő a megálmodója és a szerzője a hatalmas sikert aratott Downton Abbey című sorozatnak, amellyel három Emmy-díjat nyert. Londonban él feleségével.