A Szürke Ember

Az Agave Könyvek kiadásában megjelent A Szürke Ember-sorozat darabjai igazi macsós thrillerek, amelyek a világ háborús gócpontjain felbukkanó bérgyilkos cselekedeteit ecseteli. Van itt minden, kaland, izgalom, a jó és rossz harcán túl sajátos etikai kódex alapján működő igazságosztó, és olvasás közben körömrágás, hogy MOST EBBŐL hogy fog kimászni a főhőőőős?

Könyvajánló
Mark Greany: A Szürke Ember

Mark Greaney többszörös New York Times bestsellerszerző, első könyve A Szürke Ember. A tavalyi nyár egyik legizgalmasabb történetéről van szó, a Netflix a fennállása során az eddigi legnagyobb költségvetésű filmjét készítette belőle, a főszerepekben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton látható, a rendezést pedig a Russo-testvérek vállalták magukra. (Szerintem előfizetek újra a streaming adóra, kíváncsi lettem a történetre filmen is.)

A prológusban a Szürke Ember (Courtland Gentry) éppen Szíria halálzónájából készül kiverekedni magát, eléggé véres fejjel, miközben hullanak körülötte sajátjai, emberek és haditechnika. Rezignáltan állapítja meg, hogy a saját élete mentésén kívül másra se tudása, se energiája: az emberölésen kívül semmihez sem ért, repertoárjában nem szerepel se kutató-mentő feladat, se harctéri segélynyújtás, túsztárgyaláshoz meg főleg nem konyít. Szóval menekül feladata végrehajtása után, és még van 20 kilométere a tervezett kiemelési ponttól - rohannia kell. Egyre mantrázza, hogy "haladjunk, Gentry, haladjunk! Azok a srácok megszívták. Te semmit nem tehetsz értük." A kimondott szavak nagyon is észszerűen hangzanak, de a belső hangja csak nem akar elkussolni, még akkor sem, amikor higgadt elemzés után pontosan tudja, hogy semmit sem érdemes tennie (persze, a józan ész éles helyzetben néha hiába ordibál...). Gentry nem szokott hazárdírozni: magánorgyilkos, bérkatona, szerződéses operátor, aki fedetten dolgozik, és gyakorlatilag senki sem tudja, ki ő valójában. Annak ellenére, hogy (máskor és lehetőleg) ilyen óvatos és éber, most mégis tesz valamit az egyik áldozat érdekében - és ez pontosan az, ami a legnagyobb gyengéje. Ártatlanokat képtelen sorsukra hagyni, egyszerűen nem fér össze a lelkiismeretével, hogy beavatkozás nélkül menjen el mellettük. A sorozat könyvei pont ettől a jellemvonásától lesznek érdekesek, rengeteg váratlan fordulattal színezettek. 

Ilyen prológus után ki ne akarná tovább olvasni a regényt? Meg ha azt is hozzátesszük, hogy a valamikor különleges bevetéseken résztvevő katona fejére saját volt munkáltatója, a CIA vérdíjat tűzött, és bárki, bármikor lelőheti minden különösebb megfontolás nélkül?

Idézetek a könyvből: 

Nem, nem volt szüksége a pénzre, és a halálra sem vágyott: Court Gentry egyszerűen azért volt a Szürke Ember, mert azt vallotta, hogy vannak a világon olyan gonosz emberek, akiknek tényleg meg kell halniuk.
------
– Ne nézz az arcomra! – vakkantotta azonnal az ismeretlen.

A katona engedelmeskedett, visszafordult az előttük húzódó út irányába.

– Amerikai vagy? – kérdezte.
– Igen.
– A különleges műveletek egységétől?
– Nem.
– A haditengerészetnél szolgálsz? SEAL vagy?
– Nem.
– Force Recon?
– Nem.
– Megvan! A CIA-nak dolgozol, vagy valami ilyesmi.
– Nem.
Bayliss félig a szakállas felé fordította a fejét, de aztán rájött, mit csinál.
– Akkor? – kérdezte.
– Csak erre jártam.
– Csak erre jártál? Most szórakozol?
– Elég a kérdésekből.
Megtettek egy teljes kilométert, mielőtt Ricky újra megszólalt.
– Mi a terv?
– Nincs terv.
– Nincs terved? Akkor mit csinálunk most? Hova megyünk?
– Volt tervem, de abban nem szerepelt, hogy magammal viszlek, szóval most ne azon drámázz itt nekem, hogy menet közben találom ki az egész szart.
A katona egy pillanatra elhallgatott.
– Vettem – mondta aztán.– A terveket ok nélkül túlértékelik.

Aztán Londonban két befolyásos ember találkozóján némi nyomásgyakorlással elhangzik a kérés: segítsenek semlegesíteni a Szürke Embert. A háttérben komoly üzleti megfontolások húzódnak, ahol mindig az egyén érdekei maradnak vesztesek, ám nem járnak sikerrel: a Szürke Ember legyőzi merénylőit, majd eltűnik a radarokról. Persze, nem végleg, mert akkor miről is szólna a történet? Hősünk rájön, hogy elárulták. Bár gyilkos, de (ahogy fenn már írtam) erkölcsi kódexe nem engedi ártatlanok halálát, akkor sem, ha ez életveszélyt és komoly fejtörés után alig megoldható problémákat jelent neki. Az ellenfele azonban tucatnyi bérgyilkos csoportot VERSENYEZTET a cél érdekében: aki hamarabb megöli a Szürke Embert, az lesz megfizetve. Nagyon megfizetve.

Fülszöveg

Courtland ​Gentry jó ember, ugyanakkor még jobb gyilkos.

Az árnyak között csak úgy ismerik: a Szürke Ember. A fedett műveletek világában legendás státusszal bír, ugyanis mindig csendben, sokszor a lehetetlent végrehajtva végzi el egyik munkáját a másik után, majd válik teljesen köddé. A célpontjainak nincs esélyük menekülni előle.

Csakhogy akadnak még Gentrynél is veszedelmesebb és halálosabb erők, amiket még több pénz és hatalom mozgat. És amikor Gentryt elárulja a kormánya és korábbi munkatársai, ezek az erők mozgásba lendülnek. Az ő szemükben a Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni.

A Közel-Keleten és egész Európán átívelő élet-halál harc veszi kezdetét, melynek során Gentrynek bizonyítania kell, hogy nem veszti el hidegvérét akkor sem, ha a megélhetése helyett ezúttal az életben maradásért kell ölnie.

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. Sokan Tom Clancy szellemi örökösének tartják, akivel több Jack Ryan-regényt írt közösen, majd Clancy halála után egyedül folytatta a sorozatot.

A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje: a rendezői székben a Russo-fivérek ülnek, míg a főszerepekben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton láthatóak.

Célpont - A Szürke Ember-sorozat
második része

A Szürke Ember éppen egy orosz oligarchának van kiszolgáltatva, aki egy nehezen megközelíthető államférfi - Bakri Abbúd, Szudán elnöke - megölését kívánja tőle az afrikai Száhel-övezetben. A likvidálásra kijelölt személy orosz fegyverekkel vívja a maga kis háborúját, ami egyértelműen hadi állapotot jelent a térségben. Ez még el is menne, de a CIA sem engedi ki markából Gentryt, megtalálják, és alkut ajánlanak neki: ha az orosz főnöke által vázolt merényletet ugyanarra a célszemélyre kihegyezve emberrablássá változtatja, akkor visszavonják a fejére kirótt "bárki lelőheti őt, mint egy kutyát" cuccost, és a nemzetközi körözést is semmissé teszik. Nos, hősünknek sok választása nincs, minthogy ide is, oda is jópofát vágjon a dolgokhoz, és elinduljon Afrikába (saját tervvel, amiben az is szerepel, hogy élve megússza az egészet) egy orosz Iljusin fedélzetén, ami mellesleg nehéz fegyvereket szállít a háborúhoz.

Az egész ott kezd elromlani, amikor a gépnek nem az eredeti célponton kell leszállnia, hanem a célszemély tartózkodási helyétől számítva jó 150 kilométerrel arrébb, tényleges harci helyzetek uralta terepen, valamint Gentry - vesztére - belebotlik Ellen Walshbe is, aki... aki a Nemzetközi Büntetőbíróság nyomozója, és éppen bizonyítékokat keres annak alátámasztására, hogy minden hivatalos kommunikáció ellenére igenis, Oroszország titokban fegyverekkel támogatja Szudánt. A fiatal jogász annyira tapasztalatlan, annyira érinthetetlennek érzi magát, hogy nyíltan, szinte kérkedve dobja oda titulusát a szudáni nemzetbiztonsági katonáknak, akik a megtorlás egyetlen eszközét ismerik csak: alapos vallatás után kivégzés. Egyértelmű, hogy Gentry a megmentésére indul. Későbbiekben a csinos, talpraesett nő kinövi kezdeti naivitását, és a maga szintjén hasznos ötletekkel igyekszik hozzájárulni önmaga megmentéséhez (is).

Kaland, korrupció, humor, árulás, macsó hazafiság és pénz, nyomásgyakorlás, játszmák a hatalomért, verseny a föld kincsei után, zsarolás, emberrablás, nehéz fiúk, illegális behatolások, beosonásos anyagszerzéssel foglalkozó betörőosztagok, ipari kémkedés, hamis médiatájékoztatást nyújtó csapatok, különleges képességű bérgyilkosok - ezekben tobzódhat az olvasó, ha kezébe veszi a A Szürke Ember-sorozat eddig megjelent két darabját.

Érdekessé teszi a műveket az idegek párharca, a művön végig húzódó férfias erővonal, a főhős karakterét jól árnyalja sajátos etikai kódexe, de felbukkan benne az arrogáns, mindent jobban tudok kisfőnök tenyérbemászó tudálékoskodása is (aki fénykorában nem volt más, mint a CIA igazi pehelysúlyú tintanyaló íróasztalhuszárja), de maga a hírszerző szervezeteknél dúló harcok is informatív jelenségeknek számítanak. A történetek nem kifejezetten a jó és rossz harcának megtestesítői, itt mindenki sáros, akárhonnan is nézzük. Ne vicceljünk, jó gyilkos nem létezik, meg kell azt ideologizálni, ami annyira jól sikerült a szerzőnek, hogy mégis elhisszük, hogy igenis, jó gyilkos IS létezik. A dramaturgia pontosan olyan, amilyet egy thrillertől elvár az ember: váratlan fordulatok, amelyek helyenként csöpögnek a vértől, aljas húzások, árulások és többrétegű cselekmények, amelyek nem is úgy, nem is akkor, nem is ott, de legalábbis nem olyan értelmezéssel rendelkeznek, amit egy átlag ember gondolhat róluk. Izgalmas, körömrágós, pörgős, igazi vad délutánokra való, amikor jó elmerülni az üsd-vágd, nem apád jellegű cselekményekben. Mondjuk, amikor hason (IS) szúrták hősünket, a további történések - ennek fényében - meseszerűnek hatottak számomra, de hát istenem, azért thriller a thriller, hogy ilyesmiket olvasson benne a magamfajta átlagember, aki attól is sziszeg, ha szálka megy a körme alá, vagy két hétig csak módjával mozog egy laparoszkópos műtét pár darab, 2-3 centis vágásai miatt is...

Szerintem olvassátok!?

Fülszöveg

Court Gentry a gyilkolásból él. A munkája ráadásul most személyes üggyé válik.

Négy évvel ezelőtt Court Gentryt elárulták a főnökei a CIA-nál. A túlélésért végeznie kellett a bajtársaival, azóta pedig Szürke Ember néven bérgyilkosként dolgozik. Egy nap azonban egy halottnak hitt társa felkeresi, és a segítségét kéri.

Ezúttal nehezen végrehajtható merénylet helyett a lehetetlent súroló módon el kell rabolnia valakit, ráadásul egyenesen ahhoz a CIA-s csapathoz kell leszállítania a célszemélyt, amelyik egykor ellene fordult.

Egyik oldalon irgalmat nem ismerő munkaadói, a másikon zsarolással engedelmességet követelő korábbi barátai állnak. Ahogy a kudarcra ítélt feladat felé halad, Court Gentry bármire hajlandó lenne, csak hogy élve megússza az egészet.

Szeretnél többet megtudni a könyvekről?
Kattints a képekre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted őket!

Köszönjük, Agave Könyvek!

Kövess bennünket Facebookon!
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes