Az év légiutas-kísérője

Mesternovellák felsőfokon! A Magvető Kiadó e kötet kiadásával köszönti a szerzőt, Darvasi Lászlót, aki igazi unikum a magyar irodalomban. Az év légiutas-kísérője című kötete üt, eltalál bárkit, aki (bármi miatt) meggyőzi magát, hogy kezébe vegye a művet, belelapozzon és hagyja sodortatni magát a felé záporozó soroktól. Nem elég, hogy bizonytalanul bólogat, foglaljon is állást! - mondta könyvéről az idén hatvan éves Darvasi László. 


Könyvajánló 

Darvasi László: Az év légiutas-kísérője

Minden eltűnhet, és adott esetben el is tűnik egy pillanat alatt, siker, hit, jóérzés, egzisztencia, egészség és élet: semmi sem örök, minden múlandó, és efelett a múlandóság fölött ott trónol isten hol mindent megértő, hol lesújtó humora. Ez utóbbi megállapítás - hogy istennek van humora - abszolút egybevág az életfelfogásommal, hozzám legalábbis annak idején igen nagy szüksége lesz rá.

Miről szólnak a novellák? Szerelemről, halálról, kiszolgáltatottságról, árulásokról, de menekültválságról, covidról, sőt, a háborúról is. A történeteket keretbe foglalja a folyton önmagáról fecsegő gombaszakértő, akinek gyászos jövője lett a fentieket megunó felesége által (ki tudja, talán saját magának köszönhette totál érdektelenül bekövetkező sorsát, mert szedni kell abból az ételből akkor is, ha saját halálos ítéletünket írjuk alá), és a záró novella, amelynek hőse - az utolsó ember, aki elhagyja a helyszínt -, levéglegel, mindenkit elbocsát és lekapcsolja a villanyt, annak minden reménytelenségével, lemondásával.

S hogy mi van a két keretnovella között? Négy részre tagolt novellák sora, egy művésztelep, egy árnyékos oldal, Kati a négerrel, valamint egy utolsó szúrás. Milyen az a szerelmi árulás, amit évtizedek múlva sem lehet se elfelejteni, se megbocsátani? (Mondjuk, részemről az ilyesmi inkább önreflexió hiánya és önbüntetés - de a szerző pont ezt a nem vagyunk egyformák és ilyen is van élményt tárja az olvasó elé az irodalmi eszközeivel, megfelelő cizelláltsággal.) Miért nem értik meg egymást a generációk? Vajon le lehet-e győzni az egyértelműen bekövetkező vesztést, veszteséget? Van-e határa a nincsnek, föl tudunk-e hágni a mindent elborító gyász tetejére, és onnan szétnézni? Öregedésünk, veszteségeink mit adnak hozzá az életünkhöz? Fogós kérdések, nem? Darvasi László a realizmus erejével köti magához az olvasót, egyszerre hökkent meg és varázsol el, bújik bele a gondolatok közé, hogy még napokkal később is az a kérdés motoszkáljon a fejben: várjál... hogy is van ez? A szerző nem elégszik meg bizonytalan fejbólogatásokkal, úgy hatnak a novellái, hogy döntsön is az olvasó az élethelyzet felől, foglaljon állást. 

A szerző egyik legfontosabb eszköze az irónia alkalmazása a novellákban. Ez ment meg önmagunktól, fejtegeti a sorok között: az irónia elég humoros ahhoz, hogy kibillentsen bennünket önnön fontosságunkból; hogy képesek legyünk más szemszögből is ránézni dolgainkra, hogy eléggé okosan, de mégsem túlzott reakciókkal tudjunk reagálni élethelyzetekre, emberekre, krízisekre és kegyetlen, de megváltoztathatatlan történésekre. A humor eszköze kifejezetten lazítja az amúgy baljós hangulatot, felfedezései, ütései kevésbé fájnak, még akkor is, ha több napig sajog a helyük.

33 novella idősödő magyar állampolgárokról, amelyek annyira abszurdok, hogy már-már valóságosak, valahol az isten háta mögött, Ady szavaival élve, a magyar ugaron. Olyan a tartalom, mint a kötet fedlapjához felhasznált Vojnich Erzsébet festmény részlete (Két öreg): két öregember üldögél a szemlélőnek háttal egy széken. Benne van a képben egy egész együtt leélt élet, annak minden örömével, bánatával együtt, benne van, hogy már nemigen számít semmi sem, ami pár évtizeddel fiatalabbak még igen, de másvalamik viszont nagyon is, benne van az egyszerre távol és közel is, a lemondás, reménytelenség, de mégis, valamire várakozás is, ami biztosan el fog jönni, mert az még jár nekik.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Darvasi László évtizedek óta az egyik legjobb elbeszélő, Az év légiutas-kísérője pedig igazi mesternovellákat tartalmaz. A történetek helyszíne legtöbbször a magyar vidék, ahova elköltözött, de elszakadni képtelen felnőttek térnek vissza újra és újra, ahol a különböző generációk nem értik meg egymást a legváltozatosabb módokon. Az írásokban mégis ott kísért mindig a humor, a komor helyzeteken is átüt a kíméletlen fantázia, és a legváratlanabb helyzetekben is felszikrázik a költőiség.
A Magvető Kiadó ezzel a kötettel köszönti a hatvanéves szerzőt.


Darvasi László (álnevei: Szív Ernő, Eric Moussambani) (Törökszentmiklós, 1962. október 17.–) József Attila-díjas (1998) magyar pedagógus, költő, író, újságíró, szerkesztő. Több műve számos nyelv fordításában is megjelent.

Fontosabb díjai

Déry Tibor-jutalom (1993), Alföld-díj (1996), József Attila-díj (1998), IBBY-díj (2003) Brücke Berlin-díj (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2005), Füst Milán-díj (2005), Mészöly Miklós-díj (2006), Márai Sándor-díj (2008), Magyar Köztársaság babérkoszorúja díj (2009), Rotary Irodalmi Díj (2009), Az Év Gyermekkönyve-díj (2014), Aleksandar Tišma Nemzetközi Irodalmi Díj (2019). 2011 óta a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Magvető Kiadó!

A képek a kiadó oldalairól származnak.

Kövess bennünket Facebookon!


Termékadatok
Cím: Az év légiutas-kísérője
Szerző: Dravasi László
Kiadó: Magvető Kiadó
Oldalak száma: 248
Megjelenés: 2022. október 11.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631442397

Méret: 215 mm x 140 mm
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes