Apró szokások

 Könyvajánló - BJ Fogg, PhD: Apró szokások

Hogyan vezethetünk be az életünkben apró, kicsi változtatásokat, amelyek végül hatással lehetnek az egész életvitelünkre? A Standford Viselkedéstervezési Intézet alapítója eddigi munkájának elemzésével segíthet ebben.




A ​világ első számú viselkedéskutatója segít megváltoztatni az életünket – és mindent, amit eddig a viselkedésről gondoltunk. Egyetlen apró változás óriási jelentőségű lehet. Kezdésként többre juthatunk napi két fekvőtámasszal, mint kétórás intenzív edzéssel; öt mély levegővétel többet érhet, mint egyórányi meditáció. BJ Fogg, a Stanford Egyetem Viselkedéstervezési Intézetének alapítója több mint 40 ezer ember életét tette jobbá forradalmi módszerével, legyen szó súlycsökkentésről, a stressz mérsékléséről, a jobb alvásról – vagy bármilyen életcél eléréséről. A két évtizedes kutatómunkán alapuló Apró szokások megtanít minket arra, hogyan értékeljük sikereinket ahelyett, hogy kudarcainkon rágódnánk.

BJ Fogg lépésről lépésre vezet végig minket szokásaink megtervezésén és azok állandóvá tételén. Merjünk kicsiben kezdeni!
„Az Apró szokások lerántja a leplet a lényünket meghatározó viselkedésekről, amelyeket létfontosságú megismernünk, ha nagy dolgokat akarunk elérni – például lefogyni vagy felépíteni saját vállalkozásunkat.”
(Tony Fadell, az iPod megalkotója és az iPhone társfejlesztője)

 Szinte mindenki változtatni szeretne az életén. Legtöbbünknél ez a fizikai és mentális egészséggel függ össze, illetve a kapcsolatainkkal. Szeretnénk fogyni, többet mozogni, egészségesebben étkezni, többet lennénk a családunkkal vagy barátainkkal, szeretteinkkel, szeretnénk, ha a kapcsolataink mélyebbek és tartósabbak lennének. Sokan valami specifikus dátumhoz, pl. január 1-hez kötik ezeket, és mindenkinél ott kísért a holnap hatalma, ahol a vicc szerint az akaraterő 99,9%-a található. A legtöbben elbukunk a legtöbb kitűzött célunkban. 

Miért? Mert túl gyorsan túl radikális változtatást vinnénk végbe, olyat, amire egyszerűen nem vagyunk felkészülve, amire nem vagyunk kondicionálva, ami számunkra nagyon kényelmetlen. Persze az ember nagyon jól alkalmazkodik a változó körülményekhez, de csak akkor, ha ezek a körülmények kényszerítő erejűek, és persze akkor sem mindenki. Márpedig általában senki nem kényszerít rá, hogy mozogjunk, együnk egészségesen, fogjuk vissza a nasit, vagy legyünk a családunkkal, esetleg feküdjünk le aludni időben. Főleg ma, amikor a kezünkben mindig ott van a tökéletes szórakozási és elterelési lehetőség, amivel filmeket nézhetünk, játszhatunk, követhetjük kedvenceinket, vagy éppen könyvajánló posztokat olvashatunk.



BJ Fogg ebben a könyvében rámutat erre, és minden fejezet végén egy-egy gyakorlatot mutat be röviden, amit alkalmazhatunk a saját apró céljaink eléréséhez, hogy végül be tudjuk építeni az életünkbe ezeket fájdalommentesen, apró lépésekkel, és amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy az idő során szinte észrevétrenül elérhessük a nagyobb céljainkat is.

A kötet tele van táblázatokkal, infografikákkal, rajzokkal, és hihetetlenül pozitívan szemléli az embert és a szokásait is. Nagyon jó élmény volt a könyv, amely alaposan bemutatja a viselkedésmodelleket, a buktatókat és azt is, hogy hogy játszhatjuk ki a saját agyunkat. Könnyeden, laikusok számára is érthetően, de rengeteg információval dolgozik. Ez a könyv sokaknak segíthet megváltoztatni az életüket, aminek a kulcsa a megértés. Fontos, hogy megértsük a saját viselkedési mintázataink mögött húzódó okokat, mert igazán csak ekkor tudunk változtatni, az Apró szokások pedig megmutatja nekünk, hogyan találhatunk magunkra.

Brian Jeffrey Fogg 1963. augusztus 7-én született Dallasban egy mormon család gyermekeként, hat testvérével és szüleivel végül a kaliforniai Fresno városában éltek. Angol irodalmat tanult alap- és mesterfokon, majd Stanfordon kommunikáció szakon szerzett PhD fokozatot. A híres-hírhedt Philip Zimbardo tanársegédje is volt. Később a Stanfordon alapította meg a Persuasive Technology Labet, amelyet később Behavior Design Labre neveztek át. Évtizedek óta az emberi viselkedést kutatja, tudásának egy részét pedig most megosztotta az olvasókkal is. Apró szokások c. könyvét Miholics Zoltán fordította.

Köszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.



Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes