Könyvajánló - Edith Bruck: Az elveszett kenyér
"Hogy semmit ne feledjen, és mások se feledjenek, Bruck Edith első könyvének megjelenése után hatvan évvel ismét felidézi gyerekkorát, majd pedig életének azt az időszakát, amikor télen-nyáron ugyanabban a facipőben taposta a földet Auschwitzban, aztán Németország különböző koncentrációs táboraiban."
Edith Bruck neve az itthoni olvasók előtt sem ismeretlen, több könyve is megjelent már magyarul, melyek mind a huszadi század legsötétebb korszakának tanúságtételei. Legújabb könyvében visszarepít minket gyerekkoráig, amikor az egész szörnyűség elkezdődött és elvisz minket egészen odáig, mikor a tiszántúli kislány felnőve, egy évtizeddel a rémségek után végre új otthon talált '54-ben Olaszországban.
A kötet elején megismerjük a jó tanuló, szorgos Ditkét, aki szüleivel és testvéreivel egy kicsiny magyar faluban élnek. Apjuk igyekezett távol tartani tőlük az ijesztő híreket, de aztán napról napra egyre nehezebbé vált titokban tartani a világ borzalmait, melyek apránként begyűrűztek hozzájuk is. Mesél a napról, amikor katonák jöttek, kiabáltak és kényszerítették őket, hogy elhagyják az otthonaikat. Gettóba telepítették őket, ahol egy piciny lakáson osztoztak másik családokkal. Alig kaptak enni, a jogaik szertefoszlottak.
A kislány mesél a gettóbeli életükről, ahol betöltötte a tizenhármat. A faluban akadtak még jóakaróik, egyikük Gyula bácsi, aki csempészett be nekik ételt, így életében először tortával ünnepeltek. Ám nem sokkal később az egész családot egy tömött vagonba kényszerítették. Nem tudta hová tartanak, de anyjukban testvéreivel tartották a lelket.
“Anyánk és apánk negyvennyolc évesen hirtelen megöregedett. És mi, a gyerekeik, hirtelen a szüleink szülei lettünk.”
Végigéljük azt a borzalmat, a rettegést, ahogy a táborba érkezéskor elválasztották a szüleitől, meztelenre vetkőztették, elvették mindenüket és végső megaláztatásként nevének a helyét a 11152-es szám vette át. Már nem volt többé Ditke, csak egy sorszám a tömegben. Az anyjától elszakított síró kislányra egy lengyel kápó kiabált rá, hogy hagyja abba, majd rámutatott egy füstölgő keményre, felhívta a rémült lány figyelmet az égő hús bűzére es érzéketlenül az arcába vágta, hogy az anyját ott égették el. Nem munkatábor volt ez, hanem megsemmisítőtábor éhezéssel, lelki kínzásokkal.
“Az éhség, a tetvek, a szelektálástól való félelem, a betegségek és az öngyilkosság a szögesdrótnál, amelybe áram volt vezetve - éjjel-nappal ezek jártak a fejünkben. Éjjel és nappal, amelyek hónapoknak, éveknek tűntek.”
El sem tudom képzelni milyen lehetett úgy lefeküdni minden átküzdött nap után, hogy talán ez volt az utolsó. Magyarországról indítottak útnak a családot, akik Lengyelországban kötöttek ki, majd aki túlélte, köztük Ditke is, azt továbbvitték Németországba egy munkatáborba, ahol a kevésbé szerencsétlenek között volt, aki bekerült nővérével abba a tizenöt fős női csoportba, akik a kastély konyháján dolgoztak a német tisztek családjait kiszolgálva.
Hihetetlen dolgokat kellett túlélnie Judittal az oldalán és még nagyobb csoda, hogy a többedik lágert megjárta, s mégis túlélte a borzalmakat. De a felszabadítás után sem lett könnyebb az élete. Nem találta a helyét a világban, fogalma sem volt mit kéne tennie. Az emberek mind furán néztek rá. Pedig azon szerencsések között volt, akinek több testvére is életben maradt, akik apránként családot alapítottak, van aki Magyarországon, de többen Izraelben keresték az új élet reményét. Sajnos nem mondhatom, hogy hirtelen minden szép és jó lett. Rájöttek, hogy a kommunizmus sem sokkal jobb a fasizmusnál.
“A kommunizmusból valójában diktatúra lett. A diktátorok hipnotizálják a tömegeket, akik nem gondolkodnak, hanem az erősebbhez húznak, tapsolnak annak, aki ígérget nekik. A diktátorok plagizátorok, ellopják az emberek agyát, az álmaikat, tudják, kiszagolják az emberek vágyait és azt mondják nekik, amit azok hallani akarnak. Régi játék, ami ismétlődik, amióta világ a világ.”
Értelmetlen vérontás. És sajnos az ember nem tanul a saját hibáiból: újra és újra elköveti ugyanazokat az emberiség elleni bűntetteket, csak a tettei önigazolás ölt mindig másfajta alakot. Ditke kereste a boldogságot, megjárta Izraelt, Franciaországot, Svájcot, de végül Olaszországban otthonra talált, testvérei pedig a világ különböző pontjain találtak menedékre.
Szomorú, szívbemarkoló elbeszélés, egy olyan ember története, aki megjárta a poklot és valamilyen csoda folytán túlélte azt, hogy elmesélhesse a borzalmakat, amiket átélt.
Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak!
A kötet kedvezményes áron megvásárolható a kiadó honlapján a borítóképre kattintva.
Kövess minket a Facebookon is!
Éva lányom - egy zsidó kislány naplója a holokauszt idejéből
Történelmi nyomozás egy lány után, akit kitöröltek a családi albumból
Megjegyzés küldése