Kolibri, amit hiába óv kéz, az őt se lehúzni, se felemelni nem képes, mert ő konokul csak lebeg. Egy mondatban ez számomra a több irodalmi díjat is elnyert, A kolibri című kötet mondanivalója. Sandro Veronesi műve a 21. századi emberről szól, aki elszántan igyekszik talpig becsületes maradni, és úgy megélni a változásokat, hogy azok ne lendítsék (nagyon) ki a mindennapok (vállalt) kötelezettségeiből. A könyv a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban.
Könyvajánló - Sandro Veronesi: A kolibri
Nem könnyű az olvasónak Sandro Veronesi új könyvének főhősével, a Kolibrinek becézett Marco Carreraval azonosulni. A férfiról lehet mintázni a teljesen szokványos, hétköznapi ember átlagos kinézetét külső-belső tulajdonságok révén, bár Marco élete tömve van katasztrófákkal, amelyeket főhősünk meglehetősen egykedvűséggel szemlél. Folyamatos keresésben leledzik, megnyugvást és szeretet igényel, igyekszik mindenkinek vigaszt nyújtani szenvedéseiben. Nem szereti a drámákat és a nagy kilengéseket, mindig arra törekszik, hogy szélsőségektől mentes legyen az útja, ennek ellenére olyan sokat vesztett pályafutása során, hogy élete utolsó harmadában már csak lányunokája megfelelő útra állításában lel örömöt és célt.
Marco, ez a firenzei szemészorvos, kicsit hajaz Elena Ferrante egyes hőseire, talpig becsületes, helyenként naív karaktere az életrevaló(bb) olvasóknál ki fogja verni a biztosítékot. Nem vitás, hogy kellenek a világnak és a világba az ilyen szent őrültek is, de ha egy mód van rá, ne én legyek ez a nyámnyila, és a környezetemben sem éljen ilyen ember. De valóban nyámnyila-e, és inkább bennem van a hiba? A két lábbal földön álló, sőt, földhöz ragadt gondolkodásom nem bírja az ilyen embereket? Vagy az is lehet, hogy nem vagyunk haverok a lélektani drámák műfajával (sem)? 1970-től 2030-ig követhetjük a főhőst és környezetét, tanúi lehetünk szerelmeknek, szenvedélyeknek, sikereknek, kudarcoknak, egy hétköznapi ember lelki mélységeinek - vagy magasságainak?
Az azonosulást a történet töredezettsége is nehezíti: folyamatosan ugrál az idősíkok között, váltogatja a források fajtáit, hol egy jegyzetet oszt meg, máskor egy e-mailt, vagy tárgyszerű felsorolásokat, emlékeket, sms-eket. A családján kívül létezik egy plátói szerelme (Luisa), aminek és akinek történetét csak zaklatott e-maileken keresztül lehet követni.
...a szabadidő csúf szörnyeteg a labilis személyiségek számára.
Tartalmaz társadalomkritikát is, különösen a jogokat illetően. Ki ne tudná, hogy ma emberének többsége úgy ismeri jogait, mint semmi mást sem, de a jogokhoz soha nem kapcsol kötelességeket, tagadja a tekintélyt, köp a hagyományokra. Tényleg jó ez így? - teszi fel a kérdést Marco, a Kolibri.
Közismertnek kellene lennie – de nem az –, hogy az emberek közötti kapcsolatok sorsa az elején eldől, egyszer s mindenkorra, mindig, és ha tudni akarjuk, hogyan fognak végződni, elég megnézni, hogyan kezdődtek.
A szerző szépen ír, ezt szerintem sokan észrevették mások is olvasás közben, ugyanakkor a második részt lerontja különféle hatásvadász megállapításokkal, a vége pedig a teátrális megoldással kissé olcsó befejezés. Ennek ellenére több rangos irodalmi díjat is elnyert, amit biztosan megérdemelt - eszemben sincs elvitatni tőle. Legfeljebb annyit engedtessék megjegyezni nekem (nagyon óvatosan), hogy A kolibri című kötet inkább kifinomult(abb) irodalmi ízlésű embereknek való.
Fülszöveg
A kötet a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega győztese, illetve megkapta a legjobb külföldi könyvnek járó France Inter/Le Point díjat Franciaországban.
„Te egy kolibri vagy, mert ahogyan a kolibri, minden energiádat arra fordítod, hogy egy helyben maradj.”
Fordító: Matolcsi Balázs
Köszönöm a lehetőséget a Partvonal Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
Kövess minket Facebookon is!
A képek a Partvonal oldalairól származnak.
Megjegyzés küldése