A csirkecsata

Három nemzedék, két csirkesütöde, és egy recept, amitől minden a fejére áll, ezentúl család, megbánás és újrakezdés - na meg egy valóságshow. Egy mondatban így foglalható össze KJ Dell'Antonia Central Könyveknél megjelent műve, a Csirkék és csajok című kötet tartalma.

Könyvajánló - KJ Dell'Antonia: Csirkék és csajok

A rántott csirke fontos! - ez a mű alapvetése a drámákon túl. A Főzd le! gasztronómiai vetélkedő olyan versenyzőket keres, akik egymás riválisaiként egyszersmind közeli kapcsolatban is állnak, Amanda pedig jelentkezik rá, egyrészt, mert megfelel a kritériumoknak, hiszen Frannie vendéglőjével szemben (ahol ő dolgozik) ott az anyja, Mimi csirkesütödéje, ők pedig folyamatosan figyelemmel kísérik a másik tevékenységét, hol irigyen, hol szánakozva. Igaz, cserében beszélni nem nagyon beszélnek egymással, akkor sem, ha közvetlen hozzátartozók. Másodsorban azért jelentkezik a gasztronómiai versenyre, mert a vállalkozás erősvést tőkeinjekcióra szorul, a nyeremény pedig 100 ezer dollár. Úristen, mi mindent lehetne kezdeni ebből, az asszony szinte látja lelki szemei előtt az újra sikeressé tett vendéglőt, amit a családfő és fia halála miatt üzletileg lassan a tönkremenés fenyeget - már, ha ő nyeri meg a díjat. Előbb azonban be kell adnia a versenyre való nevezést Miminek is, aki hozza a formáját és nem rajong az elgondolásért.

A fenti alapötletet tupírozta, színezte ki KJ Dell'Antonia, mégpedig komoly lélektani eseményeket boncolgatva és a komolytalannak tetsző, de késhegyig menő konyhai tévéműsor keretei közé beszorítva. Mindenki győzni akar, és Amanda úgy érzi, hogy a mérleg nyelve eleve feléjük billen, hiszen ők folyamatosan nyitva tartanak, nagyobb az étlapra feltett repertoár, míg az anyja csirkesütödéje hétköznapokon kizárólag délben nyit ki és szombaton, csak rántott csirke, zsemle meg savanyúság található náluk, szombatonként fánk is, és bár ő maga is érzi, nem szép dolog tőle, hogy biztosra fogad, de el sem tudja képzelni, miért ne nyerhetne. 

Az anyjának azonban új (és jóképű) séfje van, aki ráadásul rajong a gondolatért, hogy benne legyen a műsorban, de Mimi még ragaszkodik egy valaki véleményéhez - aki tisztában van a valóságshow-k természetével, és pontosan tudja, hogy egy ilyen műsor a kisváros és a résztvevők minden piszkos kis titkát kiteregeti. Akarja, akarhatja-e ezt bárki? Azonban ezt a valakit - Mae-t, Amanda testvérét - éppen akkor rúgják ki hosszú ideje jól jövedelmező műsorából, amikor tíz perccel előtte megírta SMS-ben a tesvérének, hogy "megbolondultál? Valóságshow?! Szó sem lehet róla!", de a munkanélküliség ténye mindent átszínez. A Főzd le! gasztronómiai vetélkedő innentől számára nem undorító valóságshow, hanem ha okosan keveri a kártyáit, a vezénylete alatt álló lehetőség a talpraállásra, amiért semmi sem drága. Természetesen  mindezt nem így tálalja az anyjának, aki ezután minden fintorgása ellenére helyben hagyja az ötletet. 

Az évtizedes sértettségek, ellentétek, szurkapiszkák azonban a feszített tempójú, és a műsor szerkezete miatt amúgy is kötelezően generált stresszes állapotban felszínre kerülnek, amit mindenki saját vérmérséklete szerint reagál le. Vajon mi lehetett a kezdőrúgás, ahonnan számítva békétlenkedésnek adott terepet a két család, mi az igazi ok, ami miatt három generáció óta versengnek, rivalizálnak? Család-e a család, segíthet-e a megbánás és újrakezdés rajtuk?

Sok családban előforduló erővonalak mentén generált feszültségekről, mint központi témáról ír a szerző és járja körül élvezetesen és érthetően a témát. Gyakran keserves olvasni a napjainkban játszódó cselekményt, látni benne a különböző közösségi médiákra feltett önsegítő üzeneteket, amelyek fájdalom! - de igazi krízishelyzetekben küzdelem, önreflexió és feldolgozás nélkül üres mantrák csupán. Felvetődhet az a kérdés is, hogy ki az, aki sikeresebb a két nővérből? Aki a kisváros minden értékét lesajnálja és idejekorán maga mögött hagyta, vagy aki gyerekkora óta pontosan tudja, hogy számára csak ebben a kisvárosban létezhet élet, érti és igényli a kisközösség nyújtotta biztonságot, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben? Fognak-e valaha közös nevezőre jutni? 

Mindenki cinikus bizonyos szintig, mindenki önző és helyenként a szolidaritásnak a magva sincs meg bennük, mindenki kihasznál mindenkit, senki sem jut el odáig, hogy ítélethozatala előtt a másik fejével is gondolkozzon - előbb ennek beismerésén kell túllenniük és túllendülniük a feleknek, minden más csak ezután jöhet. Persze, a valóságshow alaposan bekavar mindenbe és mindenkibe...

Olvastam a moly.hu-n az egyetlen véleményt a műről, ami lehúzza. Megítélésem szerint a könyv cselekménye nem jókor találta meg a kritikát megfogalmazót: a tartalom igazi és örök élethelyzeteket boncolgat mai köntösbe öltöztetve, amikben van valami drámai, és a megoldásokhoz való eljutás nem létezhet a mellbevágó felismerésekhez vezető utak megtétele nélkül. Helyenként óvatos humorral vezeti főhőseit a szerző a kibontakozás felé, amit csak akkor értékelhet istenigazából az olvasó, ha már volt vagy éppen benne van ilyen problémákban. Valóban nem cuki rózsaszín, habos-babos olvasmány, akiknek minden rendben van a családjával, saját vagy környezete munkájával, házasságával, vállalkozásával, messze kerüljék el a művet - még akkor is, ha helyenként kifejezetten szórakoztató a történet. Jó kis történet ez, ha jókor talál meg.

Fülszöveg 


Három nemzedék. Két csirkesütöde. És egy recept, amitől minden a feje tetejére áll.

Egy kansasi kisvárosban Mimi csirkesütödéje immár száz éve verseng Frannie csirkesütödéjével, hogy ki kínálja a finomabb rántott csirkét, és ebből kifolyólag a két vendéglő tulajdonosai közötti viszály is száz éve tart. Ez senkit nem visel meg annyira, mint Amandát, a harmincöt éves, özvegy fiatalasszonyt, aki gyermekkorától segített az édesanyjának Mimi csirkesütödéjében, egészen addig, amíg botrányos módon feleségül nem ment a vetélytársuk fiához, és el nem kezdett Frannie csirkesütödéjében dolgozni. Amanda, hogy fellendítse a forgalmat, jelentkezik a Főzd le! valóságshow-ba, amelyben éttermek versengenek a százezer dolláros fődíjért. Ekkor még nem gyanítja, hogy ezzel igazi csirkecsatát indít el…

A képen a szerző, KJ Dell'Antonia


Köszönöm a lehetőséget a Central Könyveknek!

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

  • Central Könyvek
  • 408 oldal
  • Kötés: kartonált
  • ISBN: 9789633249376
  • Nyelv: Magyar
  • Megjelenés éve: 2021
  • Fordító: Goitein Veronika




Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes