A magvető példázata

Könyvajánló - Octavia E. Butler: A magvető példázata

Klímakatasztrófa, vízhiány, hőhullámok, járványok, háborúk, drogosok, fosztogatók, gyilkosok és néhány fegyveres erőkkel védett közösség, ahol igyekeznek túlélni és még halványan bíznak benne, hogy van remény az emberiség számára.

Octavia E. Butler Xenogenezis-trilógia elgondolkodtató, izgalmas sorozat volt, ezért amikor megjelent az Agave Könyvek gondozásában a Földmag-duológia első része, tudtam, hogy olvasni akarom. A kötet A magvető példázata címet kapta. Eredeti megjelenése 1993, így a sztori egy kicsit távolibb jövőben játszódó disztópia sci-fiba oltva. Bár nekünk már annyira nem is távoli, mert a regény során 2024-et írunk. Ráadásul a kötet annyira aktuális, hogy két évvel ezelőtt New York Times Bestseller lett. Azért ez nem semmi közel három évtizeddel a megjelenése után.

A regényben a világ romokban a klímaváltozásnak köszönhetően. A víz hiánya járványokhoz vezet, ráadásul háborúk dúlnak, fosztogatók, gyújtogatók teszik még élhetetlenebbé ezt a hőhullámokkal is kínzott nyomorult világot. Az emberből a katasztrófák kihozzák a legrosszabbat. Főleg, hogy már szinte alig élnek, fizikálisan és mentálisan is megviseli őket ez a jövő nélküli sötét kor, ahol már az Egyesült Államok demokráciája kezd anarchiába torkollni.

A regény nagyon pesszimista és borús hangulatú, de a sötétségben időnként még pislákol a fény. Több helyen kerítések mögé bújva, fegyveres őrségeket szervezve próbálnak közösségek életben maradni. Egy ilyen közösségen keresztül tapasztalhatjuk meg, hogy milyen lehet állandó rettegésben, falak mögé zárva próbálkozni az élettel. A történet középpontjában megismerjük a tizennyolc éves Lauren Olaminát, akinek lelkész apja próbálja együtt tartani a közösséget, miközben igyekszik az emberi értékek megőrzésével élni és erre tanítani másokat is.

Aztán beüt a krach és a fosztogatók bejutnak a menedékükbe, a túlélőknek pedig menekülniük kell LA vidékéről. A falakon kívül minden sarkon veszély les Laurenre és társaira, de egy cél lebeg a szemük előtt: Kanada. Északon állítólag még jobb az élet, étel és munka is akad.

A kötet első felében megismerjük a közösséget, a családját, a második fele pedig már a vándorlás viszontagságairól szól. Arról, hogy miként válik a csapat vezetőjévé az alig felnőtt Lauren, és miként ébrednek fel benne az álmok, a vágyak, hogy felépítsen egy új közösséget, az általa kitalált vallás segítségével. Még apjával éltek a közösségben, amikor ez az új hit, a Földmag alapjai elkezdett felébredni benne. Egy olyan világról álmodik, ahol az emberek újra képesek együtt élni, együtt és egymásért dolgozni. Vajon ez az új vallás lehet a kulcs az emberiség túléléséhez?

Közben egyre jobban megismerjük ezt az eszes, ambiciózus fiatal nőt, bár vannak a fejemben kérdőjelek róla. Azt például még nem feltétlenül látom át, hogy milyen szerepe lesz a későbbiekben Lauren hiperempátiájának, amelynek köszönhetően, ha ránéz az emberekre vagy elképzeli az érzéseiket, akkor ő is átérzi azokat. Még egy picit érdekesebbé teszi a karaktert, bár az orvostudomány álláspontja szerint ez téveszmés tünetegyüttes. Egyelőre nem fontos, ez talán a következő részben kiderül.

Octavia E. Butler egy vészjósló jövőképet festett le az olvasók számára. Nem szeretném megtudni, hogy miféle szörnyeteggé változnának az emberek hasonló körülmények között, de gyanítom a szerző sztorija nagyon közel áll egy reális jövőképhez e téren. Érdekes kettőség, hogy egy nagyon nyomasztó és elgondolkodtató, lassan építkező kötet, mégis képes magával sodorni. Észre sem vettem és a végére értem. Hagyott bennem kérdéseket, a vallásos vonulat kicsit visszás, de a történetbe egyelőre passzol. Mindenesetre az elvitathatatlan a szerzőtől, hogy ez egy kiválóan megírt sötét disztópia és izgatottan várom, hogy miként is zárul majd a történet a következő részben.

octavia_e_butler_a_magveto_peldazata_b1.jpegA kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján kedvező áron!

Kövess minket a Facebookon is!

A Labirintus - egy sosem látott disztópikus világ

Sprawl-trilógia 1984-ből - jövőképeiből valóság lett

A beteg

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes