A hetedik nővér története

Aki nyomon követte a közelmúltban elhunyt író, Lucinda Riley A hét nővér című sorozatát, az pontosan tisztában van azzal, milyen remek dramaturgiával megírt történetet takar az első hat rész, amelynek nemrégen jelent meg a hetedik része, nem meglepően A hetedik nővér címmel, a General Press Kiadó gondozásában. A történet szerint az egy éve halott Pa Salt valamikor hat kislányt fogadott örökbe, akik felnőtté váltak azóta - de a férfi mindig is hangsúlyozta nekik, hogy ugyanúgy heten vannak, mint a Plejád csillagképhez tartozó égitestek, csak még nem találta meg a hetedik nővért. A család ügyvédje egy napon azzal hírrel fogadja a lányokat, hogy megvan a hetedik nővér nyoma egy hét ágú smaragdgyűrű képében - és a lányok rávetik magukat az információra. Meglepetésekben, izgalmakban ez a mű sem szűkölködik. A kötet önállóan is élvezhető tartalommal bír.

Könyvajánló - Lucinda Riley: A hetedik nővér

Új-Zélandon, Gibbstone-völgyben járunk a jelenben, a McDougal borászatban, ahol egy 22 éves lány, Mary-Kate a nővérkeresők új célpontja, neki van ugyanis egy olyan hét ágú smaragdgyűrűje, ami a találgatást bizonyossággá teheti. Sajnos, nem tudja megmutatni Cecének, aki felkereste őt a hírrel, hogy akár az elveszett nővérük is lehet. Minden stimmelni látszik, a lányt örökbe fogadták pici korában, és fogalma sincs a vér szerinti szüleiről. A gyűrűt az édesanyjától kapta, aki most egy időre visszakérte tőle, hogy a férje halála után tervezett világ körüli útján még utoljára viselhesse. De hogy jutott az anyjához a gyűrű? - ezt Mary-Kate nem tudja.

Megindul az üldözés Mary-Kate édesanyja után, akinél a gyűrű, hogy Pa Salt valamelyik lánya azonosíthassa az ékszert, de Merry (az asszony neve) kelletlen és feszült a hírre, sőt, egyenesen rémült, hogy valaki a "nővérét" keresi és a gyűrűt szeretné látni, így kifejezetten kerüli Pa Salt lányait. Merry, fiatal lány korában menekült el Írországból Új-Zélandra - és azóta szinte cím és nyom nélkül felszívódni igyekszik régi rokonai, ismerősei elől -, ott hagyott egy nagy szerelmet és egész életében attól rettegett, hogy valaki, akit csak Ő-nek nevezett, megtalálja. 

Innentől vagy a múltban járunk Írországban, Londonban, vagy a jelenben a föld körül üldözzük Merryt. A helyenként gyakran több, mint száz oldalas kitérőket a múltba terjedelmileg finoman szólva is túlírásnak tekintettem, és ennek megfelelő morcossággal abszolváltam. Száz oldal is sok lett volna belőle mindösszesen, némelyik a tartalomhoz igazán se hozzá nem ad, sem el nem vesz belőle semmit, az angolellenességet, az IRA harcát, a bekövetkezett tragédiát annyiból is megértettem volna. Sokkal szívesebben követtem volna a jelen történéseit, pláne, miután VÉGRE történik is valami, nem pedig a csak világban utazgatunk egy izgága nagysága után, mert érdekel bennünket a gyűrűje. 

A szerző, Lucinda Riley

Mi elől bujkál Merry? Miért fehéredik el, ha a gyűrűjéről faggatva a Plejádok csillagkép hiányzó nővéréről beszélnek a jelenlétében? Igen, továbbra elvesztegetett időnek tekintem a terjedelmes írországi kitérőket a múltba. A sorozat valamennyi részét ismerem, azokat szó szerint faltam, ez az első olyan rész, aminek nem tudok annyira örülni, vontatott, a múlt ismerete inkább hátráltat az olvasásban, mint ösztönöz, hogy minél hamarabb megtudjam, mi a helyzet ezzel a hetedik nővérrel. És nagyon zavaró, hogy nem egyértelmű a mű elejétől fogva, hogy ki lehet a hetedik nővér. Merry, az anya, vagy Mary-Kate, a lánya? Az ezzel kapcsolatos információhiány a műben nem jóleső izgalmat okoz, hanem tétova értetlenséget.

Minden erénye ellenére - izgalmak, titkok, rejtélyek - megítélésem szerint ennek a könyvnek (szűk kétharmadának) úgy hiányzik egy alapos tartalmi húzás és néhány logikai bukfenc kiküszöbölése az olvasó érdeklődésének fenntartása érdekében, mint egy falat kenyér. 

Az atlantiszi ismert örökbefogadottak legfeljebb biodíszletként jelennek meg itt-ott a műben, mintha tökéletesen fölöslegesek lennének amúgy, pusztán csak erőlködnek a kontinuitással saját történetükben, valamint azt is elfelejtette a szerző az orrunkra kötni, hogy miért egy síkideg Merryt és az írországi, cselekmény szempontjából a könyv ~kétharmadáig (402. oldalig) totálisan érdektelennek tetsző eseményeket követünk. Egyszerűen  a hat előző, nagyon csodás történettel ellentétben ez a hetedik elvesztette varázsát, frissességét a túlírt, túlbonyolított, szétfolyó cselekménnyel, a rosszul adagolt információkkal és a nem megfelelő dramaturgiával: mintha az író maga sem tudta volna teljes bizonyossággal, mit akar a tudomásomra hozni, és az hogyan illeszthető be a nagy egészbe. Ennek ellenére szépen (és nyűgösen) végigolvastam, mert érdekelt, hogy ki a hetedik nővér és milyen viszontagságokon kellett keresztül mennie, mire Pa Salt örökösei megtalálják őt.

Függő vége lett, és a szerző halálának dacára lesz még egy rész, amit Lucinda Riley fia ír meg. Főleg arról fog szólni, hogy ki is volt a titokzatos Pa Salt, ami kifejezett érdeklődésemre számíthat. Sajnos, arra a könyvre még várnom kell legalább egy évet, pedig azonnal rávetném magam. (Margószélre: ha kiderül, hogy a figura mégis él, megharapom a klaviatúrát.) (Pedig erős a gyanúm, hogy igenis, él.)

Aki teheti, szerezze be a Hét nővér sorozatot, és ne vegye (nagyon) szívére a hetedik rész kezdeti fogyatékosságait. A második felétől újra remekmű! Tényleg! 

Fülszöveg

A család ügyvédjének meglepő kijelentését követően, miszerint úgy véli, megtalálta a hiányzó nővérüket, Maia és Ally felfedezi, hogy az egyetlen nyomuk egy új-zélandi borászat címe, valamint egy szokatlan, csillag alakú smaragdgyűrű rajza. Mivel az Ausztráliában élő CeCe van a legközelebb, őt küldik el, hogy járjon utána a dolognak. Ezzel pedig kezdetét veszi az országokon átívelő versenyfutás az idővel, hogy még azelőtt rábukkanjanak a hetedik nővérre, mielőtt összegyűlnének a Titánon Pa Salt halálának évfordulója alkalmából...

Köszönöm a lehetőséget a General Press Kiadónak!

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

Cím: A hetedik nővér története
Eredeti cím: The Story of the Missing Sister
Szerző: Lucinda Riley
Fordító: Szigeti Judit
Kiadó: General Press Kiadó
Sorozat: A hét nővér
Oldalak száma: 700
Megjelenés: 2021. október 04.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634524939

Méret: 197 mm x 137 mm





Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes