Megetetni egy követ

Már a cím olvastán is felmerült bennem, hogy csókolom, kedves szerzőkém, be tetszett gombázni, vagy mi az oka ennek a sületlenségnek? Bronka Nowicka, lengyel szerző, a Megetetni egy követ című kisprózája tele van hasonló képtelenségekkel, csak csóváltam a fejem, miközben a kötet minimalista novelláit olvasgattam. Aztán rádöbbentem, hogy nincs ezekkel semmi baj sem, csak a szigorú, következetes felnőtt énemet kicsit el kell zárni az észleléstől, és teret kell hagyni a gyermekkori gondolkodásom szabad szárnyalásának, játékosságának, és mindjárt teljesen rendben van minden. A mű a Prae Kiadó gondozásában jelent meg. 

Könyvajánló - Bronka Nowicka: Megetetni egy követ

Hölgyeim és uraim, etessünk meg tehát egy követ! A recept egyszerű: végy egy követ, nézz szét a hűtőben, de a könyvespolcon, az edényes fiókban és a gyerekkori játékaid között is. Nem az a kérdés, van-e szája a kőnek, mert hogy a máriába ne lenne, hanem az, hogy    m   i   t   eszik egyáltalán ez a kő. Ahogy a kérdésen töprengsz, rá kell döbbenned, hogy azt eszik a kő, amit csak te akarsz, hogy megegyen. Pusztán nézőpont kérdése az egész. Mondom. Meg a mágikus realizmusé.

Ahogy halad az olvasó befelé a képzelet rengetegébe, egyre inkább azt érzi, hogy helyenként kimondatlanul maradt jeleneteket lát saját életéből: 

- igen, ez Jóska bátyám, aki életkora dacára sem mondható felnőtt embernek.
- tényleg ez a halál és cukor összefüggése.
- igen, ki lehet mosni a kardigánból a nagypapát.
- igen, ha az ember egy bolonddal él együtt, akkor minden másnak rendben kell lennie.
- szűkös időkben az emlékek is egyre hígabbak, annyiszor kell feleleveníteni őket az ép ésszel való túléléshez.
- igen, a nők hasonlítanak a tyúkokhoz: rakosgatják a lábukat, de nem mennek sehová sem - ezért az elhatározás, hogy én sosem leszek nő. Akkor sem, ha kinőnek a melleim. Idővel majd kiesnek, mint a tejfogak.
- a mosogatóvizet nem lehet foglyul ejteni, csak a családanyát.
- a dédi, akit pelenkázni kell és naftalint szopogat.
- és így tovább...

Szürreális, átvitt értelmű, kiterjesztett gondolkodást kívánó kispróza ez, ami komolyan igénybe veszi az ember agyát. Mi van,  miről ír ez a lengyel szerző ebben nyúlfarknyi novellában? Aztán mellbe ver a felismerés, hogy azta, erről a súlyos témáról pár tucatnyi mondatban tűpontos elemzést nyújtott át számodra, és mindent értesz már, de legszívesebben elfutnál és nem értenéd. Miért kell nekem a világ számos baját mindig megérteni, teljes valójában? Nem érdekel, nem akarom! - visítoznál legszívesebben az íróval - hagyjál békén! Nincs türelmem a kivert kutyához, a nem felnőtt férfihoz, a pelenkázandó nagymamához, a halálosan fáradt családanyához, a gyászoló, nagyon szomorú kisfiúhoz, nincs, nincs, nincs se kedvem, se időm. Dehogy nincs... simítja meg bárki fejét a szerző, dehogy nincs... tudod te, hogy erre is kell egy kis idő. Nem dughatod mindig, minden elől homokba a fejed, csillagom. És az ember olvas tovább tehetetlenül, fejtegeti sorra az élet egyszerű bajait, és merül fel benne, hogy tényleg fel kell már hívni az anyját, rá kell már nézni arra a rokon gyerekre, meg kell hívni a nagypapát egy ebédre, meg kell nézni a Lacika köveiben testesülő magányt és nyomorúságot, hogy újra legyen miről, kiről mesélni, ha keserédesen, akkor úgy, ha lemondó hangsúllyal, akkor úgy, és ha megértő mosollyal, akkor úgy. Mert ezek vagyunk mi. Vagy ti.

Harisnya, kő, fésű, naftalin, kanál, szappan: tárgyak sokasága, amelyeken keresztül négy generáció regénye kukucskál ki. Ilyet csak nagy írók tudnak így átadni az olvasóknak. Mint nálunk a Dragomán.

Fülszöveg

„A ​gyerek a kertben járkált, és nézte azt, ami ott volt. A kő vele együtt falta a látványt. Már tudta: bármivel képes életben tartani a követ, ami átmegy az érzékein. Még egy görönggyel is, ha ránéz, közönséges fűvel, amikor megérinti. Talán még a fű gondolatával is.”

A negyvennégy rövid történet főszereplői mindennapi tárgyak: fésű, teáskanna, cipők, gombok, tükör, kövek, melyeket az éles szemű elbeszélő éppúgy szóra bír, mint a saját családját: anyát, aki folyton takarít, halat pucol vagy mosogat, apát, aki talán még maga sem nőtt fel teljesen, és a mosogatón át, az ebéd maradékával szökne el a házból, nagypapát, aki helyett a halála után az élőknek kell megkeverni a teát, és dédit, aki vénségére egy párnahuzat-babát dajkál. Miközben bepillantást nyerünk a négy generáció életébe, történeteik hátterében kirajzolódik a lengyel falusi élet és a közelmúlt történelme is.

A Megetetni egy követ című debütáló kisprózakötetért 2016-ban Bronka Nowickának ítélték oda a legnagyobb elismeréssel járó lengyel irodalmi díjat, a Nikét.

Bronka Nowicka 1974-ben született a lengyelországi Radomskóban. Színházi és televíziós rendező, forgatókönyvíró, író. Megetetni egy követ című debütáló kisprózakötetéért 2016-ban elnyerte a legnagyobb elismeréssel járó lengyel irodalmi díjat, a Nikét.
Bronka Nowicka kötetét Sipos Tamás fordította és Molnár T. Eszter szerkesztette.


A kötetet a Prae Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

A főképen a szerző és műve látható. A kép a Prae Kiadó Facebook oldaláról származik.

Cím: Megetetni egy követ
Kiadó: Prae Kiadó
Oldalak száma: 86
Megjelenés: 2021. június 28.
Kötés: Kartonált

ISBN: 9786156199096




Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes