A szanatórium

 Könyvajánló - Sarah Pearse: A szanatórium

Nem akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?


A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.

Svájc egy gyönyörű, hegyekkel körbezárt, elhagyatott vidékén építették meg a szanatóriumot, ahol főként tüdőbetegeket gondoztak. Nem véletlenül: itt, távol az emberektől, a tömegtől, a városok bűzétől és mocskától, a tiszta, friss magaslati levegőn könnyebben gyógyul test és lélek is. Ám az egykori szanatórium régen bezárt, és ezen a festői, világtól elzárt helyen álló épület üresen áll, egész addig, amíg le nem csap rá egy sikeres, fiatal vállakozás, és át nem alakítja luxushotellé. 

Persze az elhagyatott, hegyekkel körülzárt környék azt is jelenti, hogy bizonyos időjárási viszonyok esetén a hely megközelíthetetlen, ahogy elhagyni sem lehet. Itt játszódik ez a lélektani krimi, ahol a tulajdonos, Isaac eljegyzésére készülődvén egyszercsak eltűnik a reménybeli menyasszony. De nem csak ő tűnt el...

Isaac nővérének, Elinnek, aki jelenleg szabadságon lévő nyomozó és nem mellesleg a saját démonaival is meg kell küzdenie, gyorsan meg kell találnia a tettest. Minden jel arra utal, hogy egy klasszikus zárt szobás krimivel állunk szemben: senki nem tud az épület közelébe menni, és senki nem tudja elhagyni azt, vagyis a tettes köztük van. De kinek állhat érdekében mindez, és miért? A szálak természetesen a múltba nyúlnak, abba az időbe, amikor az épület még szanatóriumként üzemelt.

A regény hangulata nagyon magával ragadó, felfedezni benne a régi, ódon rejtélyek és gótikus regények jegyeit, erre nagyon ráerősít a gyönyörű, festői és egyben ijesztő táj, a leírások. Filmszerűen jelenik meg előttünk a történet, látom magam előtt az épületet minden sötét, baljós sarkával együtt. Ugyanakkor maga a történet kevésbé vitt magával. Úgy alakult, hogy egyidőben olvastam ezt a regényt egy másik, a világtól elzárt svájci Alpokban lévő szállodában bonyolódó történettel (csak ott az alapszituáció szerint a társadalomnak egy atomháború vetett véget, nem volt áram, internet, semmi, egy maréknyi túlélő hónapjait követjük nyomon az elzárt hotelben, ahol szintén gyilkosság borzolja a kedélyeket). Végül a másik regény története sokkal inkább magával ragadott, mint ez.

Az egyetlen dolog, amit életemben elértem, a kilincs volt.

A könyv második fele érdekesebb, ott már kezd összeállni a történet is, és nem csak az egyébként hihetetlen jól megírt szöveg hangulata sodor magával, de a sztori is kezd összeállni, a végén egy olyan csavarral, ami engem több okból egy az egyben a Nickel fiúkra emlékeztetett. A cím számomra azt sugallta, hogy sokkal nagyobb szerepet kap a történetben az épület múltja, és esetleg két idősíkon keresztül ismerjük meg a történetet, de szinte végig a "jelenben" járunk. Nagyon szívesen olvastam volna többet az épületről. 



Kicsit olyan érzésem van, hogy Sarah Pearse hihetetlen jó stílusban tud írni, de a történetének a kibontása valahogy nem az igazi. Érdekesnek érdekes, az ötlet is jó, a stílus egyenesen remek, de a mód, ahogyan elmeséli, egy kicsit hibádzik. De ez a szerző első regénye - nagyon kíváncsi leszek a többire. A regény a 21. Század Kiadó gondozásában, Borbély Judit Bernadett fordításában jelent meg nálunk.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.




Kövess minket Facebookon!



Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes