A firenzei gyémánt

Egy örökségen való osztozkodás még a jó testvérekből is ellenfeleket kreálhat, nemhogy azokból, akik eddig se nagyon jöttek ki egymással. Ha az örökség ráadásul szemtelenül nagy vagyonban csúcsosodik ki, mint Amy Meyerson A firenzei gyémánt című könyvében, ahol a címadó tárgyat lehet megkaparintani, akkor bizony nincs kegyelem. A családregény ötvözésre került egy jó kis nyomozással, miközben a családtagok jellemfejlődését (vagy jellem nem fejlődését) követheti nyomon az olvasó. A mű a General Press Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban.

Könyvajánló - Amy Meyerson: A firenzei gyémánt

A Miller család élete sosem volt egyszerű, Helen Miller (rejtélyes és különc)  holokauszt túlélő, akinek lánya, Deborah, nem az a kimondottan következetes, felelősségteljes asszony, olyannyira nem, hogy gyerekeit is Helen nevelte fel. A három csemete, Jack, Ashley és Beck sem alkot egymással szeretettel teli családot, amint módjuk nyílt rá, szétszóródtak a szélrózsa  minden irányába, és onnantól számítva sosem találkoztak addig, amíg Helen halálhíre el nem jutott hozzájuk.

Az örökség elosztásánál természetesen vita támad, pláne akkor, amikor kiderül, hogy az egyik testvér egy nagyon értékes brossot rejteget a nagyanyja után (olyannyira értékes, hogy akár 10 millió dollárt is érhet). A három felnőtt, egymással közvetlen vérségi kapcsolatban álló embernek külön-külön is megvan a maga baja. Jack forgatókönyvíró, és fiatal kora ellenére már ki van égve: se ihlete, se pénze, és társas kapcsolata is zátonyra futással fenyeget. Ashley valamikor nem szenvedett sosem pénzhiányban, de most nagyon nagy bajban van anyagilag. Backnek sem egyszerű az élete, ki kell költöznie onnan, ahol eddig élt, mert egyedül képtelen fenntartani a lakást, társa pedig éppen búcsút intett a kapufélfának. Mindenkinek kell tehát a pénz, és minél több pénz, minél hamarabb. 

A szerző, Amy Meyerson

Végül is a mű egész vonalán végigvonul a vita, hogy  mi legyen a gyémánttal - de sikerül abban konszenzusra jutni, hogy amíg ki nem derítik, honnan származik az ékkő, mi a története, addig nem idegenítik el. Nagyon messze vezetnek a szálak, a híres firenzei gyémántról van szó, amelynek évszázadok óta nyoma veszett - ennek ellenére 1918-ban, az Osztrák-Magyar Monarchiában egy híres ember adta egy kevésbé híres, de nagyon is állapotos, megesett lánynak. Ki volt a lány, és hogy került Helenhez a gyémánt? Mire idáig eljutnak az örökösök a könyvben, nem lesz közöttük se harmónia, se egyetértés, minél közelebb kerülnek a várható vagyon bezsebeléséhez, annál jobban zsémbelődnek, annál kevesebb az egymás iránti bizalom. 

A családi kapcsolatok elemzésén túl izgalmas nyomozásban is van része az olvasónak. A könyv elején lévő másfél oldal előre vetíti a mű komor felhangját, és miután Helenről is megállapítást nyer, hogy holokauszt túlélő, hamar össze lehet kapcsolni a főbb szálakat. Persze, csak első blikkre, mert a kötet cselekménye sokkal rétegezettebb ennél, történik benne jópár csavar, fordulat ahhoz, hogy ne legyen olyan egyszerű dolga a könyvet kézbe vevőnek. Lesz itt minden, veszekedések, bizalomhiány, még az FBI is beavatkozik, hivatalos gyanúsítás, majd kiderül, hogy végül is mindenki át lett verve, és a gyémántnak egészen más sorsa lesz, mint amit a Miller család szán neki. A végére ha nem is lesz minden rendben, de legalább Jack ír egy remek forgatókönyvet... 

Fülszöveg

Millerékre ​sok mindent lehet mondani, de hogy ők lennének az ideális család, azt nem. A három testvér, Beck, Ashley és Jack évek óta nem is beszél egymással, most azonban váratlanul egy helyre repíti őket a sors, amikor a rejtélyes és különc nagyanyjuk, Helen meghal. A fiatalok az elveszett örökség felkutatására indulnak – amely az életüket is megváltoztatná. Nem mást keresnek, mint a százharminchét karátos, sárga színben pompázó firenzei gyémántot, amelynek évszázadokkal ezelőtt veszett nyoma az Osztrák-Magyar Monarchiában.
Vajon hogyan kerülhetett Helen tulajdonába a világ egyik legkülönlegesebb gyémántja? A testvérek ezzel a kérdéssel szembesülve rádöbbennek, mennyire keveset tudnak az elhunyt asszonyról. Az ékkő utáni hajsza során pedig elképesztő múltbeli eseményre derül fény, ami örökre megváltoztatja az egymáshoz fűződő viszonyukat.
A firenzei gyémánt valós történetén alapuló regényt a szerzőnek Az elmúlt napok könyvesboltja című művében már megismert, magával ragadó, fordulatos történetszövés jellemzi.


A kötetet a General Press Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Cím: A firenzei gyémánt
Eredeti cím: The Imperfects
Szerző: Amy Meyerson
Fordító: Pejkov Boján
Kiadó: General Press Kiadó
Oldalak száma: 464
Megjelenés: 2021. szeptember 16.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634525493

Méret: 200 mm x 125 mm



Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes