Zuhanás

 "Nem hagyom, hogy lezuhanjon a gép, és nem hagyom, hogy maguk megöljék a családomat."



Most szálltál fel egy New Yorkba tartó repülőgépre.
Rajtad kívül még 143 utas van a fedélzeten.
De nem tudod, hogy harminc perce rabolták el a járat kapitányának családját.
Ahhoz, hogy a pilóta családja életben maradjon, mindenkinek meg kell halnia a gépen.
A családja csak akkor élheti túl, ha a pilóta követi az emberrablók utasításait, és szántszándékkal hagyja lezuhanni a repülőt.
Kellemes utat.

Bill Hoffman egy elkötelezett repülőgép-pilóta, aki huszonöt éve dolgozik a cégnél, és velük maradt akkor is, amikor a csőd árnyéka lengte be, és hű társuk most is, amikor nagy sikernek örvendő légitársaságként utasok millióit reptetik szerte a világban. Kapcsolata feleségével, Carrie-vel viszonylag kiegyensúlyozott, van egy 10 éves fiuk, és egy pár hónapos kislányuk. Alapvetően "rendes" fickó, mindig is annak tartották, ám most mégis kissé viharos az elválásuk a feleségével, amikor ismét munkába indul. Bill ugyanis szabaddá tette direkt a napjait, hogy elkísérhesse a fiát a meccsére. De amikor a főnök felhívja, hogy szükség lenne rá egy Los Angelesből New Yorkba tartó járaton, Bill nem mond nemet. 

Már a gépen ül, amikor üzenetet kap, hogy a családját fogva tartják, és ha bárkinek szólni merészel vagy nem követi az utasításaikat, meghalnak. A dolga mindössze annyi, hogy megölje a 143 embert a gép fedélzetén, és egy hirtelen irányváltoztatással a gépet eltérítse, és lezuhanjanak egy előre nem meghatározott célnál, valószínűleg a Fehér Ház vagy a Kapitólium a célpont. Ám Bill összefog a gép személyzetével, és megpróbálják kicselezni a terroristákat, hogy a pilóta családja is, és az utasok is épségben maradjanak.

Feszült tempójú, érdekes, jó dinamikájú történet, rövid és pörgős fejezetekkel, váltott nézőpontokkal. Megismerjük a szereplőket, a terroristákat is, jól működnek együtt a karakterek. Az első néhány fejezet engem határozottan a Kényszerleszállás c. zseniális Denzel Washington filmre emlékeztetett, és ez a párhuzam időről időre felötlött bennem olvasás közben, bár ott egész más a sztori, valahogy Bill karaktere mégis emlékeztetett Washingtonéra, még ha alapjaiban mások voltak is. De a könyv összevethető sok jobbfajta akciófilmmel: ügyesen megkomponált, feszült jelenetek, több nézőpont, pörgős és ütős, látványos történések, filmszerűen megírt környezet, tényleg látjuk magunk előtt az egészet.

Nekem időnként szokott lenni olyan "rohamom", hogy esténként akciófilmeket szeretnék nézni. Ez eltart pár napig, néha egy-két hétig, ilyenkor megnézek pár régebbi vagy újabb akciófilmet. Nem kell nagyon sokat gondolkodni rajta, de leköt azért, érdekes, sokszor túljátszott, hihetetlen elemekkel is tarkított, de mégis szórakoztató. Ezekhez kissé hasonló ez a kötet, kiszámítható többségében, de ezzel együtt csalódást sem kelt, mert hozza, amit várunk: némi izgalmat, némi feszültséget, és jó karaktereket. Alapvetően nem tartom maradandó alkotásnak, de abban a pár órában, amíg olvassuk, kétségkívül szórakoztató és pontosan adagolja az izgalmakat. Debütáló regénynek több, mint tökéletes.

T.J. Newman könyvesbolti eladóból lett légikísérő, a Virgin America és az Alaska Airlines légitársaságoknál dolgozott 2011-től 2021-ig. A Zuhanás nagy részét éjszakai repülőutakon írta, miközben az utasok aludtak. Az arizonai Phoenixben él. Tapasztalata miatt is lettek a kötet szereplői, akik a repülő személyzetéhez tartoznak, hitelesek és nem üresek. Ügyesen mutatta be a köztük lévő családias viszonyt, miközben a munkájuk rejtelmeibe is beavatta kissé az olvasót. A könyvet a 21. Század Kiadó hozta el nekünk Borbély Judit Bernadett fordításában.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.


Kövess minket Facebookon!

 

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes