Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek címmel új fotóalbum jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában, amely Szalay Zoltán (1935-2017) Táncsics-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotográfus fotóit tartalmazza, Parti Nagy Lajos képmelléírásaival. Ezek a képek mára kortörténeti dokumentumokká nemesedtek: ugyanúgy vallanak az akkori utca emberéről, mint neves politikusokról, színészekről, egyéb, a közéletben fontos szerepet betöltött személyiségekről. Parti Nagy Lajos képmelléírásai pedig ülnek, ütnek, froclizva simulnak hozzá a képekhez, árulkodva a ma szűrőjén keresztül a közelmúltról. A kötet szerkesztője Szalay Zoltán özvegye, László Ágnes, akinek szívügye megőrizni a jövőnek férje szenzációs képeit.
Könyvajánló - Parti Nagy Lajos, Szalay Zoltán: Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek
Szalay Zoltán fotóalbumán egy Beatrice koncert keménymagja látható babos kendőkben, nagy valószínűséggel alkohol vagy egyéb drogmámorban - ki hinné, hogy a zenekar frontembere mára zenei vetélkedők zsüritagja és még Kossuth-díjas is? Ha akkoriban megkérdezik Nagy Ferót erről, biztosan képtelenségnek tartotta volna a fenti sorokat. Pedig... így van.
A mű szerves folytatása az Azok a hatvanas, hetvenes évek című fotóalbumnak, ugyanúgy Parti Nagy Lajos képmelléírásai teszik szavakkal is ihletetté a képeket. Kicsit kesernyésebbek, humortalanabbak ezek a mondatok, mint az előző könyvhöz írtak. Keményebb kor, nehezebb kor, hektikusabb kor, sok minden megváltozott, sok keserűség forrása ez a legvidámabb barakkból szerveződött, nyesegetés nélküli vadkapitalizmus. Ahogy Parti Nagy írja: "a hórukk el nem évül, / zabálni mindig kell" ... "a végéből még semmi se látszik, / csak az, hogy vége" ... "keresni annyi, mint megtalálni" ... "a kávéillatnak van igaza" ... "Hazám, te legnagyobb törpe".
S hogy milyen képek láthatók az albumban, amelyeket Kincses Károly, fotómuzeológus saját bevallása szerint 100-110 éjszaka alatt válogatott össze? Ó, rengeteg árulkodó fotó található az olvasó-szemlélődő nagy gyönyörűségére. Semmiségekről és nagy pillanatokról, éles karakterekkel: van itt minden! Hórukkember, siófoki lángosos, Horn Gyula "koronával" a fején, a 86-87-es nagy havazás, Osztyapenkó az M1-M7-es autópálya közös szakaszán, försztnénik, Presser Gábor, Pécsi Ildikó, pöttyös labda, robbanós Munkácsy televízió, Kádár temetés kontra Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése, Bős-Nagymaros, Vörösmarty teres csálé fenyőfa, az ifjú Orbán Viktor.
És hogy milyenek az általam gondoltak a kötet képeit nézegetve? Kesernyések.
1984 - ebben az évben lettem önmagamért felelős, dolgozó nő. Rá kellett döbbenem, hogy akkor és ott milyen veszettül reménytelen egyszerre felnőttnek, szegénynek, pályakezdőnek és az érettségimmel aluliskolázottnak lenni, miközben valakik pár év múlva éppen rendszert váltanak, persze, nem velem, nélkülem, személyem "véletlenül" csak úgy ott van, mert hol legyen máshol, ha már saját hazájában sem...? Alulfizetve, fiatal feleség és anyaként el sem láttam a mindennapokat uraló politikai-gazdasági zűrzavarok okáig, olyanokkal kellett törődjek, hogy étel az asztalra, számlákat fizetni, bútorrészletet törleszteni, vagy a pici gyerekemnek cipőt beszerezni - enni kell, cipő kell, a többivel meg majd lesz valami' évek voltak ezek a diplomázásomig. Jó azoknak, akik fiatalon is nagyban tudnak gondolkodni, de ezt huszonévesen, nyomort éppen elkerülve senki sem várhatta el tőlem. A maslowi piramis második-harmadik szintje nem rossz (egy hajléktalanhoz képest), de nem is sétagalopp: alig valamivel több, mint vegetálás, egyik hónapról másikra élés. Túlélés.
Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja
Meghallgattam az ATV-ben elhangzott könyvismertetőt (is), ahol László Ágnes (többek között) arról beszélt, hogy szeretné helyre tenni azt a torz képet, amely szerint ezekhez az évekhez javarészt negatívan viszonyul a hétköznap embere. Abban a korban is lehetett jól élni és valahogy színesebb volt minden, mint manapság - fejtegette (volna, ha nem kellett volna rohanni a képekhez fűzött mondanivalójával). Természetesen van igaza, ha nem is az én esetemben: elismerem, hogy sok embernek volt szép és jó annak idején is az élet, koncertek, nyaralások, magán és közéleti sikeres pillanatok, örömök, igen, léteztek, de főként azoknak az embereknek, akik bármilyen okból nem eshettek a védőháló alá (érzelmi-ideológiai biztonság-bizonyosság, több lábon állás, megteremtett és főleg megtartott létbiztonság). A többiekre viszont - pártállástól függetlenül - kapaszkodás volt jellemző, vagy azért, mert éppen családi élet- és pályakezdők voltak, nulla szülői segítséggel (ami "sima" korban sem egyszerű), vagy azért, mert hirtelen a gyáron belüli fizetett munkanélküliséggel gyáron kívüli fizetetlen munkanélküliekké váltak (és mit sem tehettek arról, hogy úgy működött a szocializmus, ahogy működött), vagy azért, mert volt jólétük romjain csak illúziókat tudtak kergetni, mást nemigen. Az a megítélésem, hogy mi voltunk többen, akiket padlóra küldött a rendszerváltás, a nyolcvanas évek végén bekövetkező árliberalizáció, vagy később a Bokros csomag, éppen ezért figyelmünk fókusza nehezen tudott apró örömökből táplálkozni, és most, harminc-negyven évvel később első blikkre csak a szépre emlékezni.
Fülszöveg
Történelmi távlatban ez még a közelmúlt, de azóta már két nemzedék nőtt fel. Valószínű, hogy közülük kevesen tudják, hogy a hetvenes, nyolcvanas években, a szocialista táborban mi voltunk a legvidámabb barakk. Az akkori pártvezetés mindent megtett annak a látszatnak fenntartásáért, hogy Magyarországon jól élnek az emberek. Meg is lett a böjtje: az ország teljesen eladósodott, amiről persze a hétköznapi ember semmit sem tudott. Zászlókat lobogtatva vonult fel május elsején, lakásra, autóra – Trabantra, Ladára, Zsigulira, Skodára, Daciára – gyűjtött, élete sikerének tartotta, ha beköltözhetett a tízemeletes betonházakba, megismerte az árleszállítások eufórikus hangulatát, és az elszaporodott hobbikertekben a szomszédokkal, a barátokkal sörözve szabadnak érezte magát. Aztán, a nyolcvanas évek második felében felgyorsultak az események: összeomlott a pártállam, forradalom tört ki Romániában, leomlott a berlini fal, megnyíltak a határok, az „ideiglenesen” itt állomásozó szovjet csapatok elhagyták az országok és megtörtént a rendszerváltás. A 90-es évek középpontjába a demokratikus választásokkal hatalomra került kormányok, a televízióban élőben közvetített szópárbajok kerültek, és ahogy múltak az évek, jött a felismerés, hogy a régóta vágyott változás az esélyegyenlőségben, a megélhetési gondok enyhítésében, a munka megbecsülésében, a kiváltságosok hatalmának visszaszorításában – enyhén szólva -gellert kapott. Amellett persze, hogy kinyílt a világ, az élet szabadabb és gazdagabb lett – a visszaemlékezések azonban nem mindig fedik a valóságot.
Ez az album szerves folytatása a Kossuth Kiadónál 2019-ben megjelent Azok a hatvanas, hetvenes évek című albumnak. Ebben is Szalay Zoltán (1935-2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus fekete-fehér és színes, ma már kortörténeti dokumentumai idézik vissza annak a kornak az eseményeit, hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, a rendszerváltás meghatározó személyiségeit Kincses Károly fotómuzeológus, képszerkesztő kép-folyamatában. A képek mellett Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotója senki máshoz nem hasonlítható életérzéseit olvashatják.
Ez a kötet is a magyar kultúra két kiválóságának hiánypótló műve, könyvritkaság!
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket Facebookon!
Kiadó: Kossuth Kiadó
Megjegyzés küldése