Különc csodabogarak váratlan csavarral, avagy a Vasember néptáncol

Könyvajánló - Pál Sándor Attila: Rokonok 

Kedves olvasó, elgondolkodtál te már azon, mi lenne, ha kötelezővé tennék az őszinteséget? Hány főnöknek mondanák azt, hogy de egy büdös nagy gyökér vagy, bátyámuram, vagy hány feleségnek, hogy bakker, tényleg nagy a hátsód? 

A szerző, Pál Sándor Attila

Szankon született 1989. december 21-én. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumában érettségizett 2008-ban. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2014-ben szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát. Ugyanezen évtől 2017-ig az Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója.

2017-től a Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus című könyvsorozatának egyik sorozatszerkesztője. 2017 augusztusától a kecskeméti Forrás folyóirat szerkesztője. A Szépírók Társasága mellett tagja a József Attila Körnek és a Magyar Etnokoreológiai Társaságnak. Szentendrén él.

Mi a legjobb a ezekben novellákban? 

2) A történetek rövidek, kifejezetten jók egy kórházi tartózkodáson, tömegközlekedésen való abszolválásra.

3) Akár elborzasztanak, akár kínos nevetésre vagy hitetlenkedő fejcsóválásra késztetnek a történetek, mindegyik ad valami pluszt az olvasónak. Hogy nem érdemes állandó fanatizmussal rátenni a célt valamire, mert nem mindig mi vagyunk a legjobbak adott témában, és a fanatikus a veszteséget igen rosszul dolgozza fel. Hogy a tükör, amelyet rokoni kapcsolattartással mutat nekünk a novella (Rokonok), nem is tetszik annyira, és felnőtt embereknek nem muszáj olyan mérgező kapcsolatokat fenntartania, amelyek megszokáson és konfliktuskerülésen alapulnak. 

4) A novellák főhősei javarészt egyszerű emberek, néhol faék egyszerűségűek. Olyanok, akik nem járnak budapesti irodalmi szalonokban, ahol (nem túl gyakran) róluk, de nélkülük szoktak beszélgetni, méghozzá némi leereszkedéssel, némi szánakozással, pici borzongással, hogy teúristen... Nos, ilyeneknek is lenni kell. Ők a hasznos idióták. (Bocsánat.) Ha nem lennének, sosem tűnne el a szeméttárolókból a hulladék, sosem maradna fenn a dédi receptúrája, sosem nyerne választásokat egy párt sem. Kellenek. Ilyenek. És bármennyire is nem tetszik, nekik is megvan a magukhoz való eszük: a maguk szintjén, de megvan. Többre nem tartanak igényt, de éhen sem halnának ott, ahol egy bölcsész pár nap után idegbajosan feladná.

5) Hétköznapi hősök hétköznapi szenvedélyei, fantáziái, csodái a HÉV-en, tánc közben, rokonlátogatás közben, olvasás közben, és bármi közben. A lehulló őszi levelekre való rácsodálkozás, párhuzamolás a lét végességével, és mindez egy közömbös szombati délutánon, ami még nem tudja eldönteni, hogy az este előkelően hűvös legyen-e, vagy csak diszkréten didergető, de mély tüzű halállal ölelkező, abból mégis élve kikerülő, mert a kaszásnak tetszett a táncod...

6) A novellák meghökkentőek, humorosak, néhol hangosan kacarászni volt kedvem az egyes csavarokon. Hol felszabadultan, hol hitetlenkedve, máskor kínosan, de mégis nevetgélni. Ha én adtam volna címet a novelláskötetnek, hogy a hangulatát érzékeltessem, tutira valami ilyesmiben gondolkodtam volna, hogy néptánc Vasember-páncélban, vagy hasonló. Mert tényleg erről van szó. A hagyományok, a szokások, a rituálék és a ma emberének viszonya mindezekhez. Letűnt korok gyarló emberei a negyedik ipari forradalomban. Óhatatlanul vesztesek, a lábukat sem kell tenniük hozzá a lakásaikból.