A "Co-ed Killer"

 1972 májusa és 1973 áprilisa között a kaliforniai Santa Cruz városában egy kegyetlen gyilkos szedi áldozatait, kevesebb, mint egy év leforgása alatt hat fiatal diáklány kerül a kezei közé. A Co-ed Killer, ahogy a sajtó nevezi (mert koedukált intézmények lakóit ölte meg többségében) nem más, mint Edmund Emil Kemper. Ki ő és miért ölt?



 1948 december 18-án látta meg a napvilágot Kaliforniában egy fiú, aki az Edmund Emil Kemper nevet kapta. Szülei teljesen átlagos életet éltek, ám még nem volt 5 éves a fiú, amikor a házasságuk megromlott, és az anyja egyre rosszabbul bánt a gyerekkel. Ed mindig is nagydarab volt, 6 kg-osan született, 14 éves korára 190 cm magas volt, felnőttként is kimagaslott a legtöbb ember közül: 206 cm-es, 120-130 kg-os férfivá érett. 1951-ben született egy húga, és pár évvel később az anya a fejlett fiától való félelmében Edet a sötét, nyirkos pincéjükbe zárta éjszakára, attól tartott, hogy molesztálni fogja a kishúgát vagy a nővérét, aki öt évvel volt idősebb nála. A fiú félt a sötét pincében, és egyre gyűlt benne a harag és a gyűlölet, személyisége erős torzulásnak indult, testvéreivel gázkamrásat és villamosszékeset szeretett csak játszani, ami során megkötözi őket. Az apja elköltözött a családtól, és nem akarta magával vinni a fiát, pedig az anyja szerette volna elérni ezt. Ed nem volt még 10 éves, amikor a húga két cicáját megkínozta, megölte, majd feltrancsírozta. Erre válaszként az anyja az apai nagyszülőkhöz költöztette a fiút.

Egy darabig nem is volt gond, de egész életében megmutatkoztak a szadista, gyilkos hajlamok, aztán 15 éves korában egy reggel, amikor a nagyapjával szeretett volna menni, ám a nagyanyja nem engedte, mondván, hogy most otthon kell segítenie neki, leszúrta a nagyanyját, és számos szúrt sebet számoltak az asszony testén, ami a halála után keletkezett. Délután, amikor a nagyapja hazatért, a fiú tudta, hogy valószínűleg helyteleníteni fogja a tetteit, ezért elébe ment a dolognak: a kapubejárónál lelőtte a puskájukkal. Ed Kemper fiatalkorúak javítóintézetébe került, és állandó pszichiátriai megfigyelés alatt tartották. Amikor megkérdezték tőle, miért ölte meg a nagyanyját, annyit mondott, hogy "Mindig is tudni akartam, milyen érzés megölni nagyanyót." Kemper rendkívül értelmes, intelligens ember volt, az Atescaredo megyei kórházban, ahová került, rendszeres mérték az IQ-ját, a legrosszabb eredménye 136 volt, a legjobb pedig 145, magasan az átlag felett.

Amikor 21 éves lett, tehát nagykorú, újabb felülvizsgálatra küldték, és bár a pszichiáterek és a szociális munkások szerint továbbra is ön- és közveszélyes, nem támogatták a szabadlábra helyezését, az intézet mégis úgy döntött, hogy kiengedik. Az édesanyjához költözött, és úgy tűnt, tényleg nem lesz vele baj, az anyja segített is neki munkát keresni. Clarnell, az édesanyja egyébként a Santa Cruzban lévő Kaliforniai Egyetemen dolgozott, a diákok és a munkatársai is szerették, megbecsülték. Egyetlen hibát követett el életében: a fiával kegyetlenül bánt gyerekkorában. Ed Kemper rendszeresen járt terápiára, és úgy tűnt, minden rendben lesz. Jókedélyű, szerethető ember volt, jól kijött a helyi rendőrökkel, akikkel ugyanabba a kocsmába jártak, az egyetem hallgatói és az ott dolgozó személyzet is kedvelte őt, rendszeresen fuvarozta a hallgatókat az egyetem és a lakhelyük között. Aztán 1972 májusában, amikor a fiatal egyetemi hallgatók, Mary Ann Pesce és Anita Luchessa ült a kocsijába, egy félreeső helyre vitte őket, több késszúrással megölte, majd hazavitte. Közösült a holttestekkel, majd módszeresen elkezdte a kádban feldarabolni, a maradványokat kis zacskókba rakta, és a környéken elásta vagy megszabadult tőlük. 

A következő gyilkosságra 1972 szeptemberében került sor, akkor Aiko Koo, egy 15 éves lány stoppolt és szállt be mellé az autóba, hasonlóan járt el: késszúrásokkal megölte, a testet hazavitte, közösült vele, majd széthordta a maradványokat. Másnap, amikor a fej még a kocsija csomagtartójában volt, épp a pszichiátriai kezelésére tartott, ahol megállapították, hogy jó kedve van, feldobott, a viselkedése teljesen normális, majd kiállították a papírt, miszerint már nem ön- és közveszélyes. Később egyébként számos ilyen problémába futottak bele más elkövetők esetében, és rájöttek, hogy a bűnügyi területeken a hagyományos pszichiátriai kezelések és elemzések csak nagyon korlátozottan használhatóak, mivel azt feltételezik, hogy az ember "jól akar lenni", "meg akar gyógyulni", "meg akar javulni". Ez a sorozatgyilkosok esetében nem igaz, ők pont hogy a gyilkosságok után vannak jó hangulatban, és semmi okuk rá, hogy "megjavuljanak", hiszen így vannak jól. Kemper a kezelés után elautózott a közeli túraútvonalhoz, és egy szakadékba hajította a fejet.

1973 januárjában egy Cindy Schall nevű fiatal lányt rabol el, lelövi őt, majd a csomagtartóba teszi, és elindul haza. Útközben megállítja egy rendőr, aki a törött hátsó lámpája miatt szól neki. Kemper kedélyesen, magabiztosan beszélget vele, és utólag, amikor az FBI Viselkedéstudományi Részlegének új programja keretében már a börtönben kihallgatják őt, elmondja, hogy kész volt rá, hogy ha a rendőr kinyittatja vele a csomagtartót, akkor megöli őt is, így teljes nyugalommal tudott beszélni vele, tudván, hogy mindenképp az ő kezében van az irányítás. A rendőrnek szerencséje van, ismeri is "Big Ed"-et, ezért csak szóban figyelmezteti a törött lámpára, majd útjára bocsátja. Hazatérve a férfi a szokásos módon jár el: lefejez, közösül, feldarabol. 

Julio Ariza Urbina festménye Cindy Schallról

Ezután kapja "a diáklányok hóhéra" becenevet, egyre nagyobb különítmény nyomoz utána, majd olyan óvintézkedéseket tesznek, hogy felszólítják a lányokat, hogy csak az egyetemi matricával ellátott, biztonságos autóba szálljanak be stoppolás esetén, lehetőleg ne maradjanak egyedül idegennel, stb. Sajnos Kempernek is "biztonságos" autója van, így fennakadás nélkül szedheti tovább az áldozatait. Alig egy hónappal az előző gyilkosság után ismét feléled az "ölési kényszere", ezúttal két lányt rabol el és lő le, Rosalind Thorpe-ot és Allison Liut. Ahogy kifelé hajt az egyetem területéről, mellette, az anyósülésen és a hátsó ülésen, pokrócokkal állig betakarva haldokolnak a lányok, de ez nem akadályozza meg abban, hogy kedélyesen elbeszélgessen az egyetemi biztonsági őrrel, aki megállítja őt. Elmondja, hogy hazaviszi a két lányt, akik kicsit sokat ittak... az őr jó utat kíván neki. Ezután lefejezi a két testet, közösül velük, majd a környéken szétszórja a maradványokat. Az előző áldozat, Cindy Schall esetén már változtatott: a fejét az anyja kertjében, arccal felfelé, az anyja hálószobájának ablaka alatt ássa el, mondván, hogy az anyja mindig is azt akarta, hogy felnézzenek rá. Rosalind és Allison esetén is így jár el.

Ezután ő maga is megijed a szinte csillapíthatatlan vágyától, hogy öljön, különféle ötletek merülnek fel benne, az is megfordul a fejében, hogy kiirtja az egész utcát. Végül egy jobb ötlete támad, és meg is meri lépni azt, amire mindig is vágyott. Éveken át éjszakánként kalapáccsal a kezében megállt az anyja ajtaja előtt, várt egy darabig, aztán visszament aludni. A sok lány, akiket megölt, mind azt az egyetlen személyt helyettesítették elméjében, akivel valójában végezni akart. 1973 áprilisában erőt vesz magán, miközben anyja alszik, bemegy a szobájába, és egy kalapáccsal agyonveri. Ezután lefejezi a testet, közösül a torzójával, majd ott hagyja az ágyban. Egész életében erre vágyott, de még kevés, ezért úgy dönt, felhívja az anyja legjobb barátnőjét, Sally Hallett-et, hogy jöjjön át vacsorára. Ahogy odaér az asszony, megöli őt is, majd kocsiba ül, és elhajt kelet felé. 

Végig hallgatja a rádiót, várja, hogy mikor robban a szenzációs hír, mikor találják meg a két holttestet, de amikor már Nevadár és Utah államot is maga mögött hagyja, rájön, hogy nem lesz semmiféle hír. Dühében felhívja a Santa Cruz-i rendőrséget, hogy feladja magát, ám ők először azt hiszik, csak részeg, és szórakozik velük, egy darabig győzködni kell őket, hogy valóban ő a sorozatgyilkos, aki hat egyetemi hallgatót megölt. Összesen tíz emberrel végzett "pályafutása" során, és mivel az ő ténykedése idején még nem létezett viselkedéstudományi részleg, pár évvel később foglalkoztak csak vele az FBI profilozói. Ő volt az első, akinél azonosították a "homicide triangle"-t, vagyis az emberölési hármast, ezek a következők:

1. Gyerekkorban előszeretettel bántalmazza a kisállatokat
2. Kései ágybavizelés jellemzi
3. Előszeretettel gyújtogat gyerekként

Ha egy gyerekre a fenti három közül legalább kettő igaz, körül kell nézni a szülei, családi körülményei háza táján, mert nagy eséllyel egy későbbi sorozatgyilkossal van dolgunk. Ed Kempert talán a mai napig sem kapták volna el, ha nem adja fel magát, és ez kivételes intelligenciájának, jó alkalmazkodó képességének is köszönhető. Érdekesség, hogy minden sorozatgyilkos férfi, nem létezik női sorozatgyilkos, maximum tömeggyilkos vagy merénylő személyiség, de ezeknek egészen más a személyiségrajza, mint a klasszikus sorozatgyilkosoknak. Az ő életükben azonban van valami közös: egy erős anyai karakter, aki általában nem bánik jól velük, vagy eldobja magától őket. Kemper esetében is ez volt a helyzet. Edmund Kemper ma is élethosszig tartó börtönbüntetését tölti Kaliforniában.

Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes