A pszichopátia belülről

 Könyvajánló - James Fallon: A pszichopátia belülről

Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba. Milyen, amikor rájövünk, hogy pszichopaták vagyunk?

James ​Fallon életének első ötvennyolc évében hétköznapi fickónak tűnt. Szerető, támogató családban nőtt fel, gimnáziumi szerelmét vette feleségül, három gyermeke és rengeteg barátja volt. Sikeres tudós és egyetemi oktató lett. Aztán döbbenetes dolgot tudott meg, ami nem csak a személyes és a szakmai életét zavarta meg, hanem arra késztette, hogy górcső alá vegye saját személyiségét.
A pszichopátia belülről lenyűgözően meséli el, hogyan reagált arra, hogy az agyáról készült felvétel olyan, mint a pszichopatáké. Sorozatgyilkosokkal folytatott kutatása során fölfedezett egy sajátos neurológiai mintázatot, ami segített magyarázatot adni a hidegvérrel elkövetett erőszakos tettekre. Néhány hónappal később megtudta, hogy ősei között több gyilkos is akadt, ami arra utalt, hogy agyának mintázata nem a véletlen műve.
Könyvében Fallon beszámol arról, hogyan dolgozta fel ezt a felfedezést és annak következményeit, különösen azt, hogy az ember még annál is bonyolultabb lény, mint amilyennek eddig képzeltük.

Az emberek a pszichopátia fogalmát jóformán elkoptatták, és teljesen köznapivá tették. Használják munkatársakra, ismerősökre, meg ismeretlenekre akik valami bűnt elkövettek, miközben a valódi jelentését nem is ismerik. A pszichopátia nem egy jellemvonás, hanem személyiségtorzulás. Nem minden bűnöző, gyilkos pszichopata. És nem minden pszichopata gyilkos. 

Mi jellemzi a pszichopatákat? Sokszor mondják rájuk, hogy nincsenek érzelmeik. Inkább csak nem érdeklik őket az érzelmek. Törtetőek, a céljukért szinte bármire képesek, noha nem gyilkolnak készakarva, gond nélkül tesznek tönkre életeket, a becsületesség távol áll tőlük, lehetnek pénzügyi csalók vagy házasságszédelgők, de sokszor szeretnek kitűnni az érdemeikkel, szerepelni. Nagyon ügyesen hazudnak, és nem éreznek megbánást, a cél szentesíti az eszközt. Igen, a legtöbb politikus, magasrangú vezető, cégvezér pszichopata is, különben nem lehetne ott, ahol, és nem csinálná azt, amit. Ügyes elemzők, akik pontosan érzik és látják, mit akar hallani a másik fél, a legjobb manipulátorok, akik a legfelkészültebb szakembereket, a pszichopátiával foglalkozó pszchiátereket vagy szakpszichológusokat is képesek átejteni. 

Narcisztikus emberekre is szükségünk van, mert csak annak van energiája vezetővé válni, aki el van telve magától. Ki a fene akarna elnök meg vállalatigazgató lenni, ha tudná, mivel jár az együtt? Súlyos egoizmus, nem kevés verbális készség és némi süketelés is szükséges ahhoz, hogy az ember megcélozzon egy ilyen pozíciót, és aztán jól végezze a munkáját.

Az tény, hogy leginkább a brutális bűnöző pszihopatákat ismerjük, de fontos tudni, hogy nem csak ők vannak. És nagyon fontos lenne az is, hogy ezt ne mint megbélyegzés használjuk, egyszerűen mint tény. Ők is hétköznapi emberek ezzel együtt. Viszont nagyon sok ismert és elismert szakember csak legyint a pszichopátiára, hogy ilyen valójában nem létezik. Mindenféle más zavarok léteznek, de a pszichopátia annyiféle, és annyira hétköznapi elnevezés, hogy tudománytalan is. Épp mint a zöldség. Botanikailag nem létező fogalom, csupán egy mesterséges, gasztronómiában használatos szó, amit gyümölcsökre és mindenféle termésekre egyaránt használunk. Hiszen lehetnek pszichopata vonásai egy brutális sorozatgyilkosnak is, és  a szomszédnak is, aki rendezetten, támogató családban él, dolgozik, és még csak nagyobb kihágásai sem voltak. Ugye érezzük, hogy nagyon széles ez a spektrum, túlságosan széles?

Amikor barátomat és egyetemi kollégámat, az elismert pszichiátert, Fabio Macciardit kérdeztem, ő azt felelte: a pszichopátiának nincs pszichiátriai diagnózisa. Nem hagyta ennyiben, még hozzátette: „A kézikönyvben a legközelebbi meghatározás egy személyiségzavar, az antiszociális személyiségzavar. De hát a pszichopata sem mindig vadállat."

A Macciardi által emlegetett antiszociális személyiségzavart a következőképpen írja le: „Mások jogainak széles körű semmibevétele és mellőzése 1 éves kor után, amelyet a következő hét kritérium közül legalább három jelenléte mutat: a társadalmi normákhoz való igazodás kudarca; felelőtlenség; gyakori hazudozás; érzéketlenség mások jóléte iránt; vakmerőség; az előre tervezés hiánya; ingerlékenység és agresszivitás.



James Fallon 1947-ben született Vermontban, Amerikában, egy Olaszországból származó, brit gyökerekkel is bíró család fiaként. Fiatal éveit a szertelen bulizás töltötte ki, de nem tántorodott el céljaitól sem: agykutató, neurológus és pszichiáter lett belőle, az emberi viselkedés szakértője, biológia- és anatómiaprofesszor. Amikor pszichopata bűnözők agyát kezdte vizsgálni, és összevetni a sajátjával, ráébredt, hogy az ő agyszerkezete is hordozza ugyanazokat a jegyeket. És ekkor belevetette magát a sűrűjébe, és életének következő 10 évét arra szentelte, hogy minél jobban megismerje saját magát, elemezze és elemeztesse, és megismerje ezt a neurológiai képet, amiben ő, a sikeres agykutató hasonló a kegyetlen gyilkosokhoz. Megismerte a családfáját, és kiderült, hogy több felmenője is gyilkos volt. (Egyébként kinek nem?)

Jelenleg úgy tudjuk, talán megkülönböztethetjük egymástól az empátiát és a mentalizációt (más néven tudatelméletet). Az előbbi alapvető kapcsolat mások fájdalmával, ez az élet egészen korai szakaszában kialakul. Az utóbbi pedig egy finomabban hangolt mediális prefrontális rendszer, amely képessé tesz bennünket arra, hogy figyelembe vegyük mások gondolatait és meggyőződéseit akkor is, ha azok különböznek a mieinktől. Az autizmussal élők mentalizációval nem rendelkeznek, de empátiával igen, a pszichopatákból pedig az empátia hiányzik, a mentalizáció nem.

Ez a könyv két különböző oldalról mutatja be a témát: egyrészt meglehetősen tudományos oldaláról, az agyról, a viselkedésmintákról, viszont fontos, hogy szerintem közérthető formában. Tartalmaz ugyan szakkifejezéseket, de én nagyon nem értek egyet azzal, hogy laikusoknak csak szakkifejezésektől mentes szövegeket lehet írni. Persze akadt már olyan könyv (hozzáteszem, nem természettudományi, nem agykutatás vagy esetleg kvantummechanikai témában, hanem nyelvészet terén!), aminél egyszerűen nem értettem a mondatok egy részét, annyi külön szakkifejezést használt, és még szakszótár segítségével sem vagyok benne biztos, hogy megértettem, mit akar mondani (oké, igazából biztos vagyok benne, hogy nem értettem meg, egyébként Noam Chomsky volt az elkövető, meg a könyvének az előszavát író professzor). Szerencsére ez a helyzet nem áll fenn James Fallon könyvénél. Tartalmaz szakkifejezéseket, de ezeket meg is magyarázza, és tökéletesen érthető.


A könyv másik része magáról Fallonról, a jellemvonásairól, életéről, gondolatairól szól, egyféle önéletrajz, és ennek a hangvétele meglehetősen érdekes, nagyon szívesen olvastam róla, de stílusában visszaköszön amit az elején ír: nagyzoló, önfényező, kissé nagyképű. Hogy ez mennyire felvett póz - már az agyi szerkezetének ismeretében -, vagy mennyire van benne a fordító, Dudik Annamária Éva tudattalan keze, az jó kérdés. Viszont külföldi fórumokon is azt írják róla, hogy nárcisztikus barom. Ilyen durván azért nem fogalmaznék, sőt. :) Mindazonáltal nagyon szívesen olvastam a könyvét, akár saját magáról, akár a munkájáról írt, és nagyon szépen kirajzolódott itt is az, amit már régóta biztosan tudunk: bár léteznek különféle agyi, neurológiai mintázatok, hajlamok, ahhoz, hogy valaki erőszakos bűnelkövető legyen, olyan környezet kell. A gyerekkori környezet tesz lelketlen sorozatgyilkossá, és nem úgy születünk. Ha egy ember rendezett, normális, támogat, szerető közegben nő fel (sajnos kevés ilyen van, mindenhol akadnak problémák és elfojtások bőséggel), akkor normális életet élhet még a pszichopatákra jellemző agyi mintázattal is. 

Szóval a „szerencse” nem is szerencse. Hanem célzatosan gondoskodó környezet, amelyet szinte bármilyen családban és bármilyen környéken ki lehet alakítani, még ott is, ahol látszólag elkerülhetetlen az alulteljesítő, deviáns, bűnöző élet. Azt fedeztem fel ezen a váratlan utazáson életem hatodik ikszében, amiben még akár öt évvel ezelőtt sem hittem: az igazi gondoskodó nevelés felülírhatja azt, ha születéskor szörnyű lapokat osztott valakinek a biológia. Valóságos viselkedéselméleti, genetikai, epigenetikai, pszichiátriai és társadalmi alapja van annak, hogy a rossz környékeken rendet tegyünk, és a veszélyeztetett gyerekek felé a szokásosnál nagyobb adag szeretettel forduljunk. Ez nem azt jelenti, hogy akkor minden gyerek tökéletes lesz. Én biztosan nem vagyok szent – ami nyilván kiderült az eddigiekből. De sokkal rosszabb is lehettem volna.

A kötetet Dudik Annamária Éva fordította, a magyar szöveget szakmai szempontból Horváth-Furdan Szabina és Horváth János ellenőrizte.

Köszönöm a lehetőséget a Park Könyvkiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.


Kövess minket a Facebookon is!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes