Érdekes és meghökkentő utolsó mondat Lynda Marron Utolsó esély Párizsban című regénye fülszövegének utolsó mondatában: "Varázslatos történet, ami azt sugallja: lehetőségünk van megválasztani a sorsunkat." Tartalma sokatmondó - szerelem, halál, veszteség és megváltás, újrakezdés - mindez szeptemberben, Párizsban, a fény városában. Mind a helyszín, mind a téma olyan, amire felemeli a fejét az ember.

KÖNYVAJÁNLÓ

UTOLSÓ ESÉLY PÁRIZSBAN

Szerző: Lynda Marron

Fordító: Vándor Judit

Kiadó: Athenaeum Könyvkiadó

Kötés: füles, kartonált, 302 oldal 

Lynda Marron
Utolsó esély Párizsban

Egy város, hat különböző sors, számtalan titok – és négy nap, amely mindent megváltoztathat.

Az embernek néha nem új életre van szüksége, hanem csupán egyetlen lehetőségre, hogy másképpen folytassa azt, amelyben már régen elveszítette önmagát. Egy találkozásra, egy elejtett mondatra, egy bátor döntésre, vagy éppen arra, hogy végre szembenézzen mindazzal, amit hosszú ideje igyekszik elrejteni. Lynda Marron Utolsó esély Párizsban című regénye pontosan ezekről a pillanatokról mesél, szerelemről, veszteségről, megbánásról, magányról és az újrakezdés lehetőségéről, méghozzá Párizs különleges atmoszférájában.

Már a fülszöveg utolsó mondata is figyelemre méltó ígéretet hordoz: „Varázslatos történet, ami azt sugallja: lehetőségünk van megválasztani a sorsunkat.” Vajon valóban mi irányítjuk az életünket, vagy csupán megpróbálunk alkalmazkodni azokhoz a váratlan eseményekhez, amelyek időnként teljesen más irányba terelik? A regény szereplői mindannyian erre keresik a választ.

Hat különböző sors, egyetlen közös város

A történet pénteken kezdődik, és hétfőn ér véget - mindössze négy nap, mégis hatalmas érzelmi utat járnak be a szereplők. Claire és Ronan MacNamara az ötödik házassági évfordulójukat ünnepelni érkeznek Párizsba. A romantikus hétvége azonban inkább kényszerű próbálkozás, mint önfeledt kikapcsolódás: Claire lelkileg kimerült, bűntudattal és szomorúsággal küzd, miközben a férjével való intimitás gondolatától is elzárkózik. Ronan szeretné megmenteni a házasságukat, de vajon elegendő-e a jó szándék, ha két ember között már a legfontosabb dolgokról sem lehet őszintén beszélni? A szerző ügyesen adagolja a háttérinformációkat: eleinte csak érezzük, hogy valami súlyosan elromlott közöttük, és ez a titok kifejezetten jól működik az olvasói kíváncsiság fenntartásában.

Harrison D. Carter, a dúsgazdag filmrendező szintén menekül valami elől. Sikerei ellenére magánéleti kudarcok, válások és csalódások kísérik, különösen fájdalmas számára lánya, Caroline elveszített bizalma. A férfi már nem az a magabiztos ember, akinek a külvilág gondolja: önértékelési problémákkal, betegséggel, magánnyal és az intimitás hiányával küzd. Legújabb filmjét élete legjobb alkotásának tartja, mégis fél a kritikáktól. Érdekes karakter, mert a gazdagság és a társadalmi siker mögött egy érzelmileg elesett, szeretetre vágyó embert látunk, története azt is megmutatja, hogy a pénz nem jelent védelmet az emberi veszteségekkel szemben.

Mireille Delassus öt éve özvegy. Bottal jár, magányosan él, és még mindig hiányzik neki a férje. Egy titokzatos levéllel a zsebében indul Párizsba, egy Edith nevű asszonyhoz, de hogy kit tisztelhet az olvasó az ő személyében, sokáig mély homály fedi. Mireille történetében az időskor, a gyász és a vágyak különösen szép találkozását kapjuk. A karakter arra emlékeztet, hogy az életkor nem feltétlenül jelenti a kíváncsiság, a bátorság vagy az érzelmi megújulás végét.

A tizenöt éves ukrán Jeva és kishúga, Olenka története a regény egyik legmegrázóbb szála. A háború sújtotta Mariupolból menekültek, Párizsban pedig szinte teljesen magukra maradtak. A túlélés érdekében Jeva lopásra kényszerül, és minden gondolata a pénz megszerzése körül forog: vasárnapig kétszáz eurót kell előteremtenie, különben elveszíthetik a lakhatásukat. Rendkívül érett, talpraesett, ugyanakkor mégiscsak gyermek, akinek olyan terheket kell cipelnie, amelyek egy felnőtt számára is elviselhetetlenek lennének. Az ő története komolyabb társadalmi dimenziót ad a romantikus regénynek.

Dan, a bostoni egyetemista Párizsban tanul, és egy francia lányba, Noémie-be szerelmes. A Chez Michel étterem pincérnője különleges érzékenységgel fordul az emberek felé: mintha pontosan tudná, milyen ételre, figyelemre vagy éppen vigasztalásra van szükségük. Dan hamarosan hazautazik, de nem tudja, hogyan mondja el a lánynak, hogy érzései mélyek és tartósak, és hogy szeretné magával vinni. Mi van, ha a lány nem úgy érez iránta, ahogy ő? Noémie viszont már eleve védekezik az érzelmek ellen, hiszen nem akar olyan kapcsolatba bonyolódni, amelynek előre látja a szerinte negatív előjelű végét.

A dramaturgia: titkokból születő találkozások

A regény párhuzamos történetszálak gondos összefonásából áll, első pillantásra egymástól teljesen független emberek sorsait követjük, ám Párizs fokozatosan közös színpaddá válik. A véletlen találkozások, az apró gesztusok és a kimondatlan érzések egyre szorosabban kapcsolják össze a szereplőket. A dramaturgia különösen jól épít a késleltetésre, a szerző nem tárja fel azonnal Claire és Mireille titkait, Harrison múltját vagy Dan szerelmének valódi tétjét, ehelyett apró információmorzsákkal dolgozik, miközben Jeva története egészen másfajta, sürgető feszültséget teremt. Az olvasó egyszerre izgul egy házasság megmentéséért, egy idős asszony döntéséért, egy fiatal lány szerelméért és két menekült gyermek biztonságáért.

A négy napos időkeret szinte folyamatos visszaszámlálásként működik, a péntektől hétfőig tartó események során minden szereplőnek el kell jutnia valamilyen döntésig. A feszültség a regény második felében érezhetően erősödik: a kezdeti könnyedség mögött egyre határozottabban kirajzolódik, hogy nem mindenki számára alakulhatnak úgy a dolgok, ahogyan szeretné: a boldogság ígérete mellett megjelenik a veszteség lehetősége is.

A közös nevező valamennyi szereplőnél a kommunikáció hiánya, a bűntudat, a megbánás és a félelem. Mindannyian hordoznak valamit, amit nem mernek kimondani, és éppen ez akadályozza őket abban, hogy továbblépjenek. A regény egyik legszebb gondolata a műben citált George Sand idézetben fogalmazódik meg: „Az igazság túl egyszerű, mindig bonyolult úton kell eljutni hozzá.”

A fájdalom jelentősége és az élet szeretete

A regény hangvétele friss, könnyed, helyenként kifejezetten humoros, de a felszín alatt komoly emberi kérdéseket feszeget. Különösen emlékezetes az a gondolat, amely szerint az állandó félelem nem véd meg a fájdalomtól, csupán megakadályozza, hogy észrevegyük az élet hétköznapi örömeit. Egy másik idézet még erőteljesebben foglalja össze a mű életfilozófiáját: „A halált nem lehet legyőzni, de meg lehet csalni az élettel.” Számomra ez a regény egyik legfontosabb üzenete. Nem minden veszteség tehető jóvá, nem minden kapcsolat menthető meg, és nem minden történet végződik úgy, ahogyan szeretnénk de mégis lehet értelme a hátralévő időnek, a szeretetnek, az örömnek és a bátorságnak. A fájdalom nem feltétlenül az élet ellentéte, hanem annak elkerülhetetlen része.

Ki Lynda Marron? 

Lynda Marron ír írónő, 1972-ben született Dublinban. Gyermekkorában a Kildare megyei Prosperous településen élt, kilencéves korában pedig Corkba költözött, ahol jelenleg is lakik. A University College Cork hallgatójaként természettudományokat tanult, mikrobiológiából mesterdiplomát szerzett. Az írás azonban már fiatal korától fontos része volt az életének: tizenhárom évesen kezdett naplót vezetni, és azóta is foglalkoztatják az emberi érzelmek, kapcsolatok és életfordulók, a hosszú ideig őrzött szerelmek, a barátságok és a második esélyek visszatérő témái. Az Utolsó esély Párizsban 2024-ben jelent meg angolul, és első regényeként mutatta be az olvasóknak.

Kinek ajánlom?

Elsősorban azoknak, akik szeretik a romantikus történeteket, de nem elégednek meg a kiszámítható szerelmi fordulatokkal, akik szívesen olvasnak több szereplő életéről, szeretik a párhuzamos történetszálakat, a karakterek lelki fejlődését és az érzelmileg összetett helyzeteket. Párizs szerelmeseinek külön öröm lesz a helyszínek hangulata, de a könyv azoknak is tartogat meglepetést, akik a romantika mellett társadalmi érzékenységet és komolyabb emberi dilemmákat keresnek.

Számomra fantasztikus debütálás volt a szerző műve! Ritkán fordul elő, hogy egy romantikus regény ennyire magával ragadjon: olvasás közben szinte minden más háttérbe szorult, annyira kíváncsi voltam, hogyan kapcsolódnak össze ezek az életek, és vajon kinek milyen utat jelöl ki a következő hétfő.

Lynda Marron egy fontos igazságra emlékeztet: nem mindig választhatjuk meg, mi történik velünk, de azt igen, hogy mit kezdünk azzal, ami megmaradt. Néha négy nap is elegendő ahhoz, hogy valaki újra hinni kezdjen a szerelemben, megbékéljen a múltjával, vagy egyszerűen csak legyen bátorsága élni. Párizs pedig ezúttal nem csupán a szerelmesek városa, hanem azoké is, akik még nem mondtak le a boldogságról - mert sokszor nem az utolsó esély a legfontosabb, hanem az, hogy felismerjük: még mindig van esélyünk.

Szerintem olvassátok!