Vijjogók

Léteznek olyan közösségek, amelyeknek a hangját évszázadokon át nem akarta senki sem meghallani, akiknek máig is az elszenvedett fájdalom, kiszolgáltatottság nyomja el közlési lehetőségeiket. Veszprémi Szilveszter Vijjogók című verseskötete ezekhez a hangokhoz közelít: a múlt örökségéhez, a cigánysors terheihez, a családi emlékezethez és azokhoz a sebekhez, amelyek nemzedékről nemzedékre továbbadódnak.

KÖNYVAJÁNLÓ

VIJJOGÓK

Költő: Veszprémi Szilveszter

Kiadó: Prae Kiadó

Kötés: kartonált, visszahajtott füllel, 80 oldal 

Veszprémi Szilveszter: Vijjogók

Elhallgatott történetek, örökölt sebek és a megszólalás ereje

Sok történet hallgat bennünk, emberekben - ezeket nem azért nem mesélünk el, mert nincs hozzájuk szavunk, hanem azért nem, mert a fájdalom még nem engedi, hogy kimondjuk őket. Ennek analógiájára, léteznek olyan közösségek is, amelyeknek a hangját évszázadokon át nem akarta senki sem meghallani, akiknek ugyanúgy, mint a fenti csoportnak, az elszenvedett fájdalom, kiszolgáltatottság nyomja el közlési lehetőségeiket. Veszprémi Szilveszter Vijjogók című verseskötete ezekhez a hangokhoz közelít: a múlt örökségéhez, a cigánysors terheihez, a családi emlékezethez és azokhoz a sebekhez, amelyek nemzedékről nemzedékre továbbadódnak.

A vijjogás mint figyelmeztetés

A kötet címe már önmagában is nyugtalanító - a vijjogás éles, fájdalmas, messzire hallatszó hang: lehet riadó, panasz, vészjelzés vagy segélykiáltás. Nem dallamos ének, amely kényelmesen belesimul a háttérbe, hanem olyan hang, amely megakasztja a csendet. A verscímek – Aki éhen marad esténként, Akinek mérget köptek a levesébe, Akit nem tanítottak az apja nyelvére – egy veszteségekkel, nélkülözéssel és kirekesztettséggel terhelt világot rajzolnak ki. A „vijjogók” így azok jelképeivé válhatnak, akiknek a fájdalma sokáig nem kapott figyelmet, de a kötet nem egyszerűen együttérzést kér, hanem arra késztet, hogy meghalljuk a történetek mögött az emberi hangot, és felismerjük: a közösségi emlékezet nem lezárt múlt, hanem a jelenünket is alakító örökség.

A versek alaphangulata komor, ballada- és gyakran végzetszerű, de nem reménytelen. A mesék, imák, átkok és ismétlések ősi ritmusa olyan világot idéz meg, amelyben a kimondott szó közösséget teremt, megőriz és továbbad. A hiányok mélyén ott marad az élet ereje is.

Mese apáimról – a családi emlékezet határai

Mese apáimról

A Mese apáimról a történetmondás örökségét állítja középpontba. A vers egy távoli őssel kezdődik: „Az apám apjának az apjának az apja” kapja a tündérmeséket, majd a mesélés képessége nemzedékről nemzedékre továbböröklődik. A család története így egy közös, szinte mitikus eredetű hagyomány részévé válik. A szöveg vezérvonala, hogy „nincsen szó, ami ne volna mese” - a mese itt nem puszta kitaláció, hanem a világ értelmezésének és a tapasztalat átadásának eszköze. Segítségével szinte minden elmondható – kivéve azokat a személyes sorsokat, amelyek még nem távolodtak el eléggé ahhoz, hogy történetté formálódjanak.

A vége különösen erős: az ükapa, a dédapa, a nagyapa és az apa történetét csak akkor lehet elmondani, „amíg mesévé nem válnak, addig nem”. A fájdalomhoz idő kell; a közvetlen emlék még seb, a mesévé alakult múlt viszont már megosztható örökség. A vers egyszerre tiszteleg az ősök előtt és mutatja meg a megértés nehézségét.

Az eredendő bűn – a kirekesztettség örökölt terhe

Az Az eredendő bűn bibliai nyelvet és teremtéstörténeti motívumokat használ, hogy a társadalmi kirekesztettség tapasztalatát mutassa meg. A vers beszélője olyan közösség nevében szólal meg, amelynek az osztáskor csak a nélkülözés jutott: az erdő széle, a borsó, az éhség. A legmegrendítőbb sor szerint „apánknak csak az éhség volt a bűne, / anyánknak a jó illatú borsója”. A bűn fogalma itt kifordul önmagából: nem erkölcsi vétségről van szó, hanem olyan szegénységről, amelyet a közösségre rótt sorsként kezelnek. A vers ironikusan kérdőjelezi meg az isteni igazságosságot is: ha a rend valóban igazságos, miként öröklődhet tovább a hátrány nemzedékről nemzedékre? A „minden gyereke utolsó lesz” kijelentés a kirekesztés körforgását teszi fenyegetően érzékelhetővé. A bibliai hangnem egyszerre ad súlyt a panasznak és teszi láthatóvá az igazságtalanságot, amelyet a hagyomány mintha megmásíthatatlan végzetként fogadna el.

Veszprémi Szilveszterről röviden 

Veszprémi Szilveszter 1997-ben született Pécsen. Költő, blogger és közösségszervező, akinek munkásságában fontos szerepet kapnak a közösségi tapasztalatok, az identitás és az emlékezet kérdései. Első verseskötete, a Helyek, ahol rám öröm vár 2022-ben jelent meg. A Vijjogók második kötete, amely a roma meseirodalom alakjain és szimbólumain keresztül vizsgálja az egyén, a közösség és a tágabb világ kapcsolatát.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akik a költészetben nem csupán szépséget, hanem kérdéseket és erkölcsi szembesítést is keresnek. Azoknak, akiket érdekel, hogyan válik a családi történet közösségi emlékezetté, és miként él tovább a múlt a nyelvben, a hallgatásban, az örökölt félelmekben.

Zárszó

A Vijjogók nem teaszürcsölés melletti olvasmány, de fontos könyv lehet mindazok számára, akik hajlandók figyelni a megszokott történetek mögött megbúvó, ritkán meghallott hangokra, és hajlandó olvasni egy kisebbség kirekesztését taglaló irodalmi művet, ami gyakran kényelmetlen érzéseket okoz saját magában. A vijjogás nem pusztán a fájdalom hangja, hanem figyelmeztetés is: amíg valakinek a története kimondatlan marad, addig a múlt sem hallgatott el igazán. A megértés azzal kezdődik, hogy végre nem fordítjuk el a fejünket.

Szerintem olvassátok!