1944. október 10-én nyolcszáz fiút vezényeltek ki az auschwitzi 11. blokkból. A tinédzser fiúkat huszonöt felfegyverzett SS katona vitte az ötös számú krematóriumba, levetkőztették és a gázkamrába terelték őket. Ötvenegyen mégis kijutott a gázkamrából. Ez az egyetlen ismert eset, hogy valaki közvetlenül a halálgyár torkából szabadult, és túlélte a szörnyűséget...

Michael Calvin és Naftali Schiff könyve egy nagyon erős, valós történeten alapuló holokausztkönyv. Az 1944. október 10-én Auschwitz-Birkenauban történteket rekonstruálja: nyolcszáz 13–17 év közötti zsidó fiút vittek a krematóriumhoz, majd beterelték őket a gázkamrába. És itt jön az a rész, amitől az egész történet szinte felfoghatatlan: 51 magyar fiú mégis kijutott onnan.

Több tucatnyi könyvet olvastam a témában. Kordokumentumokat, életrajzokat, naplókat, de ez a könyv most picit jobban megviselt. Ennek egyetlen oka van: néhány héttel ezelőtt egy hatórás vezetett túrán vettem részt, ahol bejártam mindkét tábort, besétáltam az auschwitzi gázkamrába, egy olyan vagon mellett álltam, amiben egykor ártatlanokat hurcoltak Birkenauba, mindkét táborban láttam barakkokat, olyan helyeken sétáltam, ahol embereket tereltek a halálba.

A könyv olvasása közben ott jártam ezekkel a fiúkkal. Láttam magam előtt a helyszínt, jobban el tudtam képzelni, ahogy beterelik őket a kivégzésükre. Pár hete ott álltam az ötös számú krematórium maradványai előtt. És bár ma már Mengele barakkjának is csak az alapja van meg, mégis szinte ott álltam ezek mögött a srácok mögött és fejben végignéztem, ahogy ennek a rengeteg gyereknek a papírjaira rákerül a felirat: gestorben, azaz meghalt. Hidegrázós volt így olvasni a kötetet.

A könyvből megtudjuk, hogy ezek a fiúk előző este Mengele vizsgálatán estek át, itt kapták meg az említett bejegyzést. Másnap már a gázkamrában voltak, amikor váratlanul közülük ötvenet kiválasztottak és kihoztak, hogy egy krumpliszállítmány kirakodásában segítsenek. Hogy pontosan miért éppen őket választották ki, arra nincs biztos magyarázat. És akkor volt még egy bátor ötvenegyedik fiú is, aki közöttük elrejtőzve csatlakozott hozzájuk. 

A könyv pedig attól a legértékesebb, hogy nem áll meg ennél a döbbenetes eseménynél. A szerzőpáros igyekszik bemutatni a fiúk életét a deportálás előtt, az auschwitzi időszakot, majd azt is, hogy mi is történt velük a háború után. Hat túlélő személyes vallomására támaszkodva rajzolódik ki, milyen volt gyerekként átélni Auschwitzot, elveszíteni a családot és az otthont, majd valahogy mégis új életet kezdeni.

És épp ez a könyv egyik legfontosabb része. Egy holokauszt-történet sokszor ott ér véget, amikor felszabadítják a tábort. A tábor felszabadítása után sajnos rengetegen haltak meg amiatt, hogy rémes fizikai állapotuk visszafordíthatatlan volt és heteken belül orvosi segítség ellenére is életüket vesztették. Ezúttal viszont éppen ezután a pont után kezdődik egy másik történet: hogyan lehet tovább élni azután, amin ezek a srácok keresztülmentek?

A könyv címe is erre utal. Csoda. A túlélők közül többen valóban csodaként, isteni beavatkozásként tekintettek arra, hogy az utolsó pillanatban kikerültek a gázkamrából. Különös erőt adott a könyvnek, hogy a szerzők nem egyszerűen kijelentik, hogy ez csoda volt, mindenki döntse el maga, hogy miként értelmezi, a kötetben az mutatják meg, hogyan értelmezték maguk a túlélők mindazt, ami velük történt.

Amitől pedig még erősebb a történet, hogy nem az adja az erejét a könyvnek, hogy megmenekül 51 fiú, hanem hogy igenis értse az olvasó, hogy ezek nem csak szerencsés fordulatot megélt zsidó kölykök, hanem 51 különböző történettel rendelkező ember. Gyerekek, akiknek családjuk, otthonuk, terveik és jövőjük volt, de aztán egyik napról a másikra egy olyan világban találták magukat, ahol az életük szinte semmit sem ért.

Számomra éppen ezért a könyv legérdekesebb kérdése nem is az, hogyan menekültek meg, hanem az, hogy mihez kezdtek azzal a második eséllyel, amit kaptak. Hogyan építettek családot, karriert, új otthont, és hogyan vitték tovább magukban azt az egyetlen napot, amely örökre kettéválasztotta az életüket.

A könyv stílusa inkább dokumentarista, mint regényszerű. Emiatt szerintem van, aki talán egyes részeit szárazabbnak fogja érezni. Engem ez nem zavart, mert éppen a visszaemlékezések teszik szívbemarkolóvá. Tudjuk, hogy ezek nem holmi kitalált szereplők, nem fikciós jelenetek, nem kellenek bele a hollywoodi drámák. Így volt jó.

Naftali Schiff hosszú évek óta foglalkozik holokauszt-túlélők történeteivel, és több mint 200 túlélő személyes vallomását gyűjtötte össze. Az ötvenegy fiú felkutatásán közel két évtizeden keresztül dolgozott. Érezhető is a könyvön a mérhetetlen mennyiségű és profi minőségű komoly kutatómunka.

Egyértelmű már a témából adódóan is, hogy ez nem könnyű olvasmány, nem is lehet az. De attól különleges, hogy nem pusztán egy újabb Auschwitz-történet. Egy pillanatra megmutatja azt a szinte felfoghatatlan határt, ahol valaki már halálra volt ítélve, mégis visszaléphetett az életbe. És aztán követi ezeket az embereket abban is, hogyan próbáltak élni ezzel a második lehetőséggel. Elképzelni is szinte lehetetlen, hogy ilyen traumákat cipelve, túlélve a veszteségeket hogyan lehet tovább élni. Ajánlom bátran azoknak, akiket érdekel a téma és azok között vannak, akik nem szeretnék, hogy az emberiség egyik legnagyobb bűne feledésbe merüljön.

A kötetet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

A ​fiú, aki igazságot szolgáltatott

Két ​kislány Auschwitzban

 Az ember, aki megszökött Auschwitzból, és beszélt róla a világnak