Könyvajánló - Jessica Schiefauer: A hordozók
Milyen lenne a világ, ha a radikálisan férfiellenes ökofeminista szélsőségesek kezébe kerülne a hatalom? Ha a mesterséges női társadalmon kívül, zárt rezervátumokban tartott férfiakat csak megtermékenyítőanyag-forrásként, munkaerőként és főként kísérleti alanyokként használnák? Fenntartható, élhető világ jöhetne így létre? A kérdés bonyolultabb, mint gondolnánk, de Jessica Schiefauer izgalmas történetszövésű regényében nem maradunk válaszok nélkül. A hordozók című regény a jövőben játszódik, és egy olyan férfiellenes női társadalmat mutat be, amely egy férfiak által terjesztett világjárvány következtében alakult ki. Az új társadalom alapvetően antikapitalista, tőkeellenes, kollektivista, másrészt viszont környezettudatosság jellemzi, ezért ebben a világban nagy gondot fordítanak a Föld energiakészletével való tudatos gazdálkodásra, megtiltják az állatok fogyasztását és fosszilis energiák fölhasználását. Megjelenik a kommunizmus és a nácizmus társadalmára jellemző kirekesztés, félelemkeltés, propaganda, elnyomás, bűnbakképzés, eugenika. Ennek a poszthumán állapotnak az eredménye, hogy bár a nők a – kísérleti alanyként „tenyésztett” és rezervátumban tartott – férfiak nélküli társadalmukban is boldogulnak, ugyanakkor éppen a mesterséges megtermékenyítések gyakori eredménytelensége és a gyermekvállalás elutasítása kérdőjelezi meg a fennálló kirekesztő ideológia fenntarthatóságát, életképességét...
„A természet bosszút áll azért, amit elkövettünk ellene, még a fertőzés kirobbanása előtt. És mint azt mindannyian tudjuk, akkoriban a férfiak voltak hatalmon. Az ő döntésük eredménye, hogy most kevesebb, mint a feléből kell gazdálkodnunk, mint ami az elődeink rendelkezésére állt. És egy nyitott társadalom csak azt jelentené, hogy még több erőforrásra lenne szükségünk. Több lakóhely kellene, több étel, több egészségügyi ellátás… Hogy tudna ehhez a Föld elegendő lenni a mostani állapotában? Ha először nem oldjuk meg ezt a problémát, akkor a gyógyszer nem hoz változást az emberiség túlélése szempontjából.”
(Részlet a regényből)
A disztópiák egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy szinte soha nem a jövőről szólnak igazán. Legalábbis nem abban az értelemben, hogy megjósolnák, mi fog történni. Sokkal inkább arról, amitől jelenleg félünk, ami jelenleg foglalkoztat embereket. Arról, amit szélsőséges formában ugyan, de már most is látunk magunk körül: a polarizációról, az ideológiák radikalizálódásáról, az emberi kapcsolatok leépüléséről, a környezeti szorongásról, az identitásharcokról, a bűnbakképzésről. Jessica Schiefauer A hordozók című regénye pontosan ezért olyan nyugtalanító olvasmány. Nem azért, mert elképzelhetetlen világot mutat be, hanem mert nagyon is ismerős mechanizmusokat ismerünk fel benne, amelyek megkeserítették az életünket már számtalanszor, csak mindig más köpenyben.
A könyv egy olyan jövőben játszódik, ahol egy férfiakhoz köthető világjárvány után a társadalom radikálisan átalakult. A hatalom női vezetők kezébe került, a férfiakat pedig rezervátumokban tartják, elszigetelve a társadalom többi részétől. Funkciójuk leegyszerűsödött: genetikai erőforrások, fizikai munkaerő és kísérleti alanyok lettek. Közben a világ kívülről nézve talán még működőképesebbnek, fenntarthatóbbnak, rendezettebbnek is tűnik, mint a korábbi civilizáció. Nincs féktelen fogyasztás, nincs fosszilisenergia-használat, az emberek környezettudatosabb közösségekben élnek, a kapitalizmust pedig egy kollektivista rendszer váltotta fel.
Jessica Schiefauer nem egy egyszerű „férfigyűlölő diktatúrát” ír le, ahogy első pillantásra gondolhatnánk. és nem is karikatúrát rajzol fel, hanem egy olyan társadalmat vetít elénk, amelynek vannak működő elemei, logikája, érvei, sőt bizonyos szempontból még morális alapjai is. Ez teszi az egészet kellemetlenné. Az olvasó ugyanis nem tud kényelmes távolságot tartani ettől a világtól. Nem lehet egyszerűen legyinteni rá, hogy „ez őrültség”. A rendszer mögött ugyanis ott húzódik egy valós ökológiai összeomlás, erőforráshiány, járvány és társadalmi trauma emlékezete.
A könyv egyik legerősebb vonása szerintem épp az, hogy folyamatosan bizonytalanságban tart, és azt vizsgálja, hogyan válik egy eredetileg talán érthető félelemből és túlélési ösztönből fokozatosan ideológia, majd elnyomás. És ebben a folyamatban ijesztően sok történelmi párhuzam ismerhető fel.
A propaganda, a kirekesztés, a kollektív bűnösség gondolata, az „ők veszélyesek ránk” logika, a társadalmi kontroll normalizálása mind ismerős mintázatok. Csak most épp más előjellel jelennek meg. A regény egyik legfontosabb állítása talán épp az, hogy az elnyomás mechanizmusai nagyon hasonlóak maradnak, függetlenül attól, ki gyakorolja őket.
Közben pedig ott van a háttérben a környezeti szorongás is, ami különösen aktuálissá teszi a könyvet. Schiefauer világában a Föld már sérült, az erőforrások végesek, és a társadalom jelentős része úgy gondolja, az emberiség korábbi életmódja egyszerűen fenntarthatatlan volt. Ezért a rendszer bizonyos szabályai elsőre akár racionálisnak is tűnhetnek. Kevesebb fogyasztás. Kevesebb pazarlás. Tudatosabb erőforrás-gazdálkodás. Csakhogy a regény nagyon pontosan mutat rá arra, milyen könnyen válhat a „közjó” nevében működő rendszer embertelenné.
És talán itt ér össze igazán a könyv ökofeminista és totalitarizmuskritikus oldala. Mert A hordozók végső soron nem a nőkről vagy a férfiakról szól, hanem a hatalomról. Arról, hogy mi történik, amikor egy társadalom annyira retteg egy korábbi rendszer visszatérésétől, hogy közben maga is fokozatosan elveszíti az emberségét.
A regény atmoszférája végig hideg és nyugtalanító. Nem erős képekkel operáló, erőszakosan elnyomó disztópia ez, inkább csendesen fullasztó. Olyan világ, ahol látszólag rend van, működik minden, racionalitás van – de közben valami nagyon mélyen félresiklott. És ettől az egész sokkal nyomasztóbb, mint egy nyíltan erőszakos diktatúra.
Külön érdekes az is, hogy Schiefauer mennyire ügyesen játszik az olvasó saját előfeltevéseivel. Az ember óhatatlanul próbál állást foglalni olvasás közben, aztán újra és újra rájön, hogy a helyzet sokkal összetettebb annál, mint elsőre hitte. Kevés, és csak az igazán jó disztópia tudja ezt elérni.
A hordozók ráadásul nem pusztán társadalmi sci-fi, hanem nagyon erős morális gondolatkísérlet is. Meddig lehet korlátozni az egyéni szabadságot a túlélés érdekében? Létezhet-e igazságos társadalom félelemre építve? Fenntartható-e egy rendszer, amely az egyik csoport teljes kizárására épül? És vajon tényleg tanul-e az emberiség a saját hibáiból, vagy csak új formában ismétli meg ugyanazokat?
Nem könnyű könyv. Nem azért, mert bonyolult lenne, hanem mert kényelmetlen kérdéseket tesz fel. Olyanokat, amelyekre talán nincs is igazán megnyugtató válasz. És talán épp ettől marad ott az ember fejében jóval azután is, hogy becsukta.
Jessica Schiefauer 1978-ban született, Göteborgban. Svéd és angol irodalomtudományi és pedagógiai stúdiumai mellett írótanfolyamokat is végzett. Számos svéd irodalmi díj birtokosa, hazájában rendkívül népszerű szerző, regények és novellák mellett színdarabokat és számítógépes játékokat ír.
Regényét Teplán Ágnes fordította magyarra, és a Polar Könyvek csapata hozta el nekünk. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!
Megjegyzés küldése