Az áruló

 Könyvajánló - Anthony Ryan: Az áruló (Szentek és zsiványok 3.)

Fergeteges lezárásához érkezett a mesteri történetmesélő, Anthony Ryan Szentek és zsiványok-trilógiája!

Alwyn, az Írnok hosszú utat tett meg idáig. Fattyúnak született, útonálló zsiványnak állt, immár pedig lovag és Lady Evadine Courlain legbizalmasabb tanácsadója. Rengeteg csatát nyertek meg együtt, és az Írnok segített úrnőjének rendet tenni a szétforgácsolódott királyságban.

Azonban Lady Evadine már nem ugyanaz a nő, akit egykor Alwyn megismert. Jóindulatú hite helyébe egyre inkább dühös vakbuzgóság lép, Alwyn pedig gyanakodni kezd, hogy mi is állhat valójában úrnője cselekedetei mögött.

Miközben a királyság az utolsó nagy csatára készül, Alwyn lelkiismerete saját háborút vív a szíve ellen. Minden eddiginél fontosabb, hogy a jó oldalra álljon...

Egy trilógia lezárása mindig kockázat. Főleg akkor, ha az előző kötetek nemcsak egy világot építettek fel gondosan, hanem egy erkölcsi rendszert is, amelyben az olvasó szépen lassan otthonosan kezd mozogni – még akkor is, ha ez a világ eleve ingatag alapokra épül. Az áruló pontosan ebbe az ingatag térbe érkezik meg, és nem próbálja elsimítani az ellentmondásokat. Épp ellenkezőleg: ránk borítja őket.

Alwyn, az Írnok útja az egyik legszebb és legkövetkezetesebb karakterív, amit Anthony Ryantől olvastam. Fattyúból zsivány, zsiványból katona, katonából lovag – de a valódi átalakulás sosem a rangokban történt, hanem abban, ahogyan egyre élesebben látja a világot. És ahogy egyre kevésbé tudja elfogadni azt. Alwyn mindig megfigyelő volt, túlélő, alkalmazkodó; most viszont először kerül olyan helyzetbe, ahol nem elég érteni a szabályokat – dönteni kell róluk.

Lady Evadine figurája ebben a kötetben válik igazán nyugtalanítóvá. Az a fajta karakter, akit korábban könnyű volt követni, sőt csodálni: elszánt, céltudatos, hittel teli. Csakhogy Ryan nem idealizálja a hatalmat, még akkor sem, ha jó szándék vezeti. A hit itt fokozatosan csúszik át fanatizmusba, az igazságérzet merev dogmává válik, és a „nagyobb jó” nevében meghozott döntések egyre kevésbé különböznek attól, amit korábban elítéltek. Az egyik legnagyobb erénye a regénynek, hogy nem mondja ki, mikor történik meg ez az átlépés – az olvasónak kell észrevennie.

A trilógia utolsó része nem a csaták miatt erős, bár azok is súlyosak és tétre menők. Hanem azért, mert a legfontosabb ütközetek belül zajlanak. Alwyn lelkiismerete nem hősies pátosszal szólal meg, hanem fáradtan, kételyekkel tele, néha önzően, néha túl későn. És ez teszi hitelessé. Nem arról van szó, hogy ki áll a „jó” oldalon – hanem arról, hogy létezik-e még egyáltalán tiszta oldal, amikor a háború mindent beszennyez.

Anthony Ryan ebben a kötetben különösen erős abban, ahogyan megmutatja: az árulás néha csak annyi, hogy az ember nem hallgat tovább. Vagy nem néz félre. Vagy nem hajlandó többé megmagyarázni magának azt, amit belül már régen érez, hogy rossz. Az áruló cím nem egyetlen szereplőre vonatkozik, hanem egy egész rendszerre, amely saját eszméit árulja el lépésről lépésre.

A befejezés nem könnyű, nem kényelmes, és nem minden kérdés kap megnyugtató választ, de ez itt nem hiányosság, hanem állásfoglalás. Ez a világ nem arról szól, hogy rend legyen, hanem arról, hogy mihez kezdünk a káosszal, ha már nincs mögötte nagy narratíva, ami felmentene minket.

A Szentek és zsiványok trilógia záródarabjaként Az áruló méltó, sőt szükségszerű lezárás. Keserűbb, sötétebb, gondolkodtatóbb, háborúval telítettebb, mint az előző részek – és talán épp ezért marad meg az emberben. Ez nem az a fantasy, amit becsukás után azonnal el lehet engedni. Inkább az, ami még sokáig ott marad, és időről időre visszakérdez: te hol állnál, ha most kellene választani?

A köte a Fumax jóvoltából jelent meg, a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!