Az ember és a világ kapcsolata, tékozlás, öröm, lét-nemlét egy viszonylatban értelmezve, ahol az állandó megújulás és elmúlás fényében lehet megvizsgálni önmagunk leglényegét. 

KÖNYVAJÁNLÓ

A TÉKOZLÁS ÖRÖME

Költő: Csordás Kata

Kiadó: Prae Kiadó

Kötés: puhatáblás, 76 oldal 

Önmagukban beszédes címek, amelyek mögött az önazonosság és a női lét előfordulási formáit boncolgatja, a nő egyszerre szerető, alkotó, lány, anya, ember, mindezt hitelesen, öniróniával ábrázolja. Képgazdag, letisztult nyelvezete gyakran használ metaforákat és ellentéteket. Nemcsak romantikus értelemben  teszi a szerelmet és a hiányt fő mozgatórugóvá, hanem a szenvedélyt egymás ellentéteiként hol féktelen örömként, hol gyászos veszteségként mutatja be. Minden elmúlik, szögezi le a költő, amit nem érdemes tragédiaként felfogni, mert ahogy a lét, úgy a nemlét is az élet-halál természetes körforgása.

Nézzük a kötet címadó versét!

A tékozlás öröme

Egyenlő adagokra oszt mindent,
és a felét kidobja.
Minden új, semmi sem régi.
Minden új, ropog, szúrós a szaga
és be kell járatni.

Megrág mindent. A húst, a növényi
szálakat, a cellulózt. A köveket,
élőt és holtat.
Megrág mindent, és kiköpi.

Nézi, ahogy a gerle két felnőtt fiókáját eteti.
Nézi, ahogy lángol az erdő.
A monitoron a bozóttüzeket,
a megemelkedett vizeket.

Kiúszik a tóban oda, ahonnan
már nem lehet visszaúszni.
És visszaúszik. Mindig visszaúszik.

Az ember és a természet sorsa azonos: ez is, az is tékozol, de folyamatosan önmagába omlik, majd megújul, ez az élet rendje, olyannyira, hogy ez a vers központi ellentéte is, a pusztulás és a megújulás. Minden újra és újra megismétlődik, nem velünk történt először és nem is velünk történik utoljára. Minden elmúlik, de helyette mindig születik valami új. A pusztítás, a veszteség és a tékozlás az élet velejárója, kár ellene hadakozni, elég, ha a költeményt olvasó  ugyanúgy szemlélődik a tényeken, mint a költő ebben a versében. A hangnem hideg tárgyilagossága semmit sem vesz el az élet ciklikus működésének leírásából, ez van és kész, ennyi, jelenti ki az alkotó. Az ember fogyaszt (Egyenlő adagokra oszt mindent, / és a felét kidobja), méghozzá mohón, akárcsak a természet, "megrág" mindent, amivel a folyamatos átalakulást és az elmúlást festi le. A lírai én kettős, egyszerre résztvevő és szemlélő, miközben próbálja felfogni a természet lényegét és meghúzni saját határait, meglelni benne a helyét és értelmét. A záró kép – „oda, ahonnan már nem lehet visszaúszni… és visszaúszik” – az emberi túlélés, újrakezdés, életösztön jelképe. Nincs mese, a világ egyszerre könyörtelen, végtelen és csodálatos, akkor is, ha néha fájnak a benne zajló folyamatok.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Csordás Kata első kötete az apró, de meghatározó folyamatok ünneplése – költői figyelme az egyébként észrevétlent is láthatóvá teszi. A kötet verseiben finom, de mindvégig határozott erővel bontakozik ki előttünk az élet törékeny, állandóan ingó egyensúlya. A könyvben helyet kap a gyerekvállalás és annak testi valósága, a gyerekkor újrafelfedezése, valamint a felelősség és az elmúlás kérdései. Kritikusan és érzékenyen szólal meg, verseiben egyszerre van jelen a nyíltság és az intimitás. Élesen rajzolódnak ki az első barátság emlékei, a felnőttkor súlya, a mindennapjainkba beszivárgó társadalmi feszültségek. Mindez fényképszerűen éles képekben tárul elénk, a természet ritmusát követve, dagály és apály váltakozásában. (Kállay Eszter ismertetője.)

Csordás Kata, költő